Nem a Mindenszentek és a Halottak napja időpontját szeretném tisztázni veletek, sokkal inkább a temetőbejárás időpontját.

Mindegyikünknek van valakije odaát. Van, akinek a helyi temetőben nyugszik a szerette, másnak át kell utaznia hozzá a fél országot. Nincs is ezzel baj.

Azzal számomra már sokkal inkább, hogy mikor teszed ezt?! Csak a kötelező körök vannak, ilyentájt mész a temetőbe? Vagy eljutsz máskor is? Faluhelyen még mindig fontos, hogy Mindenszentekre rendbe legyen téve a sír, aki a temetőbe megy viseljen feketét és így tovább.

Személy szerint én azt vallom, hogy mindenki cselekedjen saját belátása szerint. Ha évente egyszer megy a temetőbe, tegyen úgy. Ha minden héten ott van, legyen úgy. Aki vallásos, teremtse meg vallásának megfelelően a kapcsolatot az elhunyt szerettével. A kispadon ülve a sír előtt, beszélgetve ott, vagy máshol, az tegyen úgy. 

Mindenki addig él, míg emlékeznek rá. Ezt megtehetem itthon is, az élők körében, nem kell hozzá a temetőbe menni. Van, akit megnyugtat, hogy biztos pontként a temetőben ott van a sír, meg lehet simogatni a fejfát, gondoskodni lehet az elhunytról holtában is. Friss virággal, vízzel és így van jól.

Nekem tetszik – már ha illik ilyet mondani – a szórásos temetés, akkor is, ha ez a temetőben történik, meg akkor is, ha a szabadban. Aki életében rendelkezik arról, hol szeretne nyugodni, annak a kérését illik tiszteletben tartani. De kissé elkorcsosult a világ, ma már sokat nyomnak a latban a piszkos anyagiak. Van, aki nem teheti meg, hogy koporsót és sírhelyet vásároljon, urnát vesz és hazaviszi a hamvakat.

Ha már Halottak napja. Lehet, nekünk nem fontos, hogy a temetőbe menjünk. De gondoljunk például a nagyszülőkre, akik örömmel sütnek-főznek, mert tudják, ilyenkor összejön a rokonság és a temetőlátogatás után mindenki benéz egy szóra. Becsüljük meg, ha van ilyen rokonunk, de erőn felül, csak azért, hogy az elvárásoknak megfeleljünk, nem kell most a temetőbe és rokonlátogatásra menni. Ha mégis lelkiismeret-furdalás gyötörne az elmaradt körök miatt, szervezzük meg magunk akkorra, amikor nekünk jó.

A hagyományokat ápolni kell, ám mégis tegye ezt mindenki úgy, ahogy neki a legjobb. A mai világban mindenki rohan. Azt látom, hogy az élőkkel se gördülékeny a kapcsolattartás, nyűg a vasárnapi ebéd, a kötelező születésnap, évforduló. A temetőjárat se kivétel ez alól. A „mit fog szólni Manci néni, hogy a szüleid/nagyszüleid sírjára nem vittél friss virágot”? Kit érdekel ez, őszintén? Sokkal fontosabb, hogy én tudjak megemlékezni róluk úgy, ahogy nekem jó.

Nem vagyok vallásos és azt sem szeretem, ha megszabják, mit, mikor, hogyan és hol kellene éreznem. Szépek a temetők ünnepi fényekbe öltöztetve, de megette a fene, ha az, aki ott nyugszik, csak ilyenkor jut eszembe. Vannak olyan elhunyt családtagjaim, akiknél évek óta nem voltam, mert nagyon messze helyezték őket örök nyugalomra. Ettől függetlenül gondolok rájuk. Itthon a lakás csendjében, a zúgó folyóparton, az erdei sétányon. Ott, ahol épp eszembe jutnak.  Ne csak a kötelező körök legyenek. Az élőkkel se. Ha már nem jutunk el hozzájuk, a telefont fel tudjuk emelni. A semmitől az is jobb. Nem kell megvárni, míg késő lesz…

Én mindenkinek meghagynám a szabad választás jogát és nem köteleznék senkit temetőlátogatásra.