Azt gondoltam, hogy a szappanoperának vége van. Hogy a céges bulival leült. De ez koránt sincs így.

A legutóbbi port a névnapom kavarta az állóvízben. Több okból is. Mivel NLT nehezményezte,bár nem nekem, hanem a többieknek a hátam mögött, hogy miért kell a fél épületet meghívni, miért nem elég csak és kizárólag a csoportnak tartani egy összejövetelt. Ez a no comment kategória. Még jó, hogy a saját névnapomra azt hívok meg, akit én szeretnék, s nem a főnök dönti el....

Azzal indult az este, hogy nem csak az én névnapom lett megtartva aznap, hanem egy kollegináé és egy kollégáé is. Ugyan nem sok alkohol fogyott, mivel a készletek vészesen hamar elfogytak, s a pótlásra nem volt mód, viszont remekül szórakoztunk. Elég korán kezdődött odabent a buli, de aztán ahogy szállingóztak el az emberek, felvetődött a gondolat, hogy a közeli italkimérésben folytassuk a bulit, lévén, hogy már nem volt alkohol tartalmú ital, már pedig a férfinépség arra szomjazik.

A társaság addigra már az alábbi személyekből tevődött össze: dr. Jogerős, Nagy Hódító Alexander, Gróf Grabovszky, két másik hímnemű egyed, akiket eleddig még nem nevesítettem és jómagam. Míg Pali a szelektív hulladékosig vitte az üvegeket, addig NHA kitalálta a tutit. Bőszen előadta mindenkinek, hogy mi lenne, ha az italkimérésben (gyengébbek kedvéért, s a közérthetőségért innentől kocsma) úgy csinálna, mint aki megcsókol. Egy röpke bemutatót tartott is a többiek tetszésére. Nem hiába van köze a színészekhez. :)

Erőst töröm a fejem a két kolléga találó nevén... Egyiket nevezzem mondjuk Dicsak Buksinak, a másikat meg Kesztyűs Jacknek. Buksi nevét eredeztessük onnan, hogy ez a beköszönő szövege, Jack meg ugyan nem hasfelmetsző, sőt! a kesztyűben tiszta elegáns, de grófunk már van...

Szóval Buksival egy helyen lakunk, s szent ígéret volt, hogy ő bármennyit is iszik, nem hagyom ott sehol. A srácok kedvesen bókoltak, Buksi meg mindenkit oltogatott, hogy a végén úgyis vele megyek haza. Jacknek eddig nincs szerepe a soap opera-ban, de szeretne bekapcsolódni. Egyelőre még a lehetőségek mérlegelésénél tartunk.

Nos vissza a kocsmába.

Alig foglaltunk helyet, de a sorrendiség már meghatározó volt. Alexander mellém ült, Grabovszky a másik oldalamra, szemben velem Jogerős Pali, Buksi és Jack. A társalgás a nagy semmiről folyt, ahogy az lenni szokott, és én még bőszen az első kólámat kortyolgattam, mikor Alexander elkapta a fejemet, s úgy tett, mint aki megcsókol. Buksi mindjárt kontrázott is! Oldalba bökte a dr. Urat, hogy "odanézz, látod mit csinálnak? Mindegy mondjuk, mert úgyis én viszem haza!" Grabovszky meg integetett, hogy hagyjanak már minket, olyan mindegy, hogy ki mit csinál. Én ugye nem láthattam dr. Jogerős fejét.... Alexander elengedett, s néhány perc múlva a fülembe súgta, hogy menjünk ki együtt a mosdóba. El is indultunk, s az előtérben jó darabig beszélgettünk, még mielőtt mindenki a saját szektorába ment volna. Én értelemszerűen később értem ki, mint NHA, de addigra dr. Jogerős Pál már nem volt ott! Mindez kb. 5 p leforgása alatt... El sem köszönt....

Alexander elmondta, hogy tőle sem köszönt el, mikor kiért a mellékhelyiségből, egyszer csak  felállt és elrohant, majd később felhívta őt...

Snitt

Másnap rákérdeztem az irodában, hogy nem szégyelli-e magát, hogy köszönés nélkül lelépett, s hogy ennek mi volt az oka?! Az volt rá a válasz, hogy Alexander túlfeszítette a húrt, s ő közel volt hozzá, hogy megüti... Megkérdeztem mivel? Azt válaszolta, hogy erről nem akar beszélni....

Alexander mondta, hogy még dr. Jogerős még visszament az irodához előző este, ahol a kocsiját hagyta, s az őr fél doboz cigarettáját elszívta idegességében....

Ezek után vajon hogy lesz tovább? :D

Rájöttem, hogy alapjáraton egy iszonyatosan zsémbes némber vagyok. Főleg, ha igazságtalan, vagy nem tetsző dologgal találkozom.

Az csak egy dolog, hogy a kocsiban ülve, még ha nem én vagyok a sofőr, akkor is képes vagyok bárkit a francba küldeni a vezetési stílusa miatt, de most azzal is szembesülnöm kellett, hogy a mozik sincsenek biztonságban tőlem.

Eleve utálom a tömeget. Nagy Budapesten sétálva kifejezetten ingerenciám támad fellökdösni az embereket, akik pont előttem állnak meg bámészkodni, vagy elfoglalják az egész járdát. A mini Budapesteket, azaz a bevásárlóközpontokat meg még az utcai forgatagtól is jobban utálom! Ugyan azt mondják, hogy idén nincs pénze az embereknek karácsonyra, de ez tévedés. A plázák tele vannak. Lehet, hogy nem költenek annyit, de egy átlagos szombaton, vagy vasárnap nem is érdemes bemenni, mert levegőt se lehet kapni.

Az egyik jó barátommal úgy döntöttünk, hogy mégis megkockáztatjuk, irány a mozi. Már azzal kezdődött, hogy nem foglaltunk jegyet, hely csak a fal mellett, vagy az első négy sor valamelyikében. Az első sorok eleve kilőve, a francnak van kedve a vászon egyik oldalát bámulni kitört nyakkal. Mivel egész korán beértünk leültünk kajálni. Nekem maradt még a fél literes üdítőmből kb. 4 dl. Azt gondoltam, majd veszünk hozzá kukoricát és így kibírom az estét. Kukorica megvéve, a barátomnak a cola, irány befelé. Erre megállít a jegyszedő, hogy bizony az üdítőmet le kéne tenni, mert nem itt vettem. Majdnem dobtam egy hátast. Számoljunk két fővel. Az ember kifizet a két jegyre 3 rugót. Kukorica, nasi, egyebek még min. 1 rugó. Az barátok közt is 4 ezer magyar forint. És ezért nem vihetem be az üdítőmet. Úgy, hogy a mozi büféjében csak egy cég termékeit lehet kapni, amitől alapjáraton is kiütést kapok, soha, de soha nem iszok a termékeikből, mert mind vacak.... Letetette velem a csaj a teámat, s bájos mosoly kíséretében közölte, hogy kifelé visszakapom. A kukoricájuk már többszöri tapasztalás után ismét pocsék volt, tele a fog közé szoruló alja darabkákkal. Ráadásul már hideg és ízetlen. A legkisebb adagnak is csak a felét tudtam megenni úgy, hogy én akár 2-3 litert simán megeszek egy alkalommal. A film legalább jó volt ennyi pénzért. Kifelé álmodtam egy merészet. Vittem a maradék kukoricát és az üdítőmért cserébe ott hagytam nekik. Reméltem, hogy majd valaki rám szól, hogy vigyem el, vagy dobjam ki, mert akkor lett volna lehetőségem azt mondani nekik, hogy "bocsánat, ezt itt vettem, gondoltam kivinni nem lehet." De sajnos senki nem kérdezte meg... Azért én elégtételt éreztem....

Amúgy csak egy költői kérdés: Miért nem lehet a mozikban több cég termékét is árusítani, hogy az ember kedvére válogasson?

Ugyan a verseny már véget ért, de azért az ötlet tetszik, hogyan látom magam 2010. április 29-én.

1. Lássuk csak! Ha semmi nem változik körülöttem, akkor valószínűleg valamelyik kórház pszichiátriáján fogom rázni teljes én tudatban a rácsos ágyat! :D

2. Ám, ha a sors kegyes, akkor megszabadít a mindenemen uralkodó gonosztól, s a világ visszakapja a mosolygó, az örök mókamester Berillt.

Szerintem a második variáció tutira a kutyát sem érdekli. Így elemezzük tovább az elsőt.

A doktorok azt gondolják, hogy írnak majd rólam egy tanulmányt. Hogyan őrül meg valaki rövid időn belül az őt körülvevő világtól. Tulajdonképpen kit is kéne bezárni? Mennyi egy élet? Ér-e bármi is annyit, hogy az ember megőrüljön?

Én arcomon elnéző mosollyal, egyre türelmetlenebbül várom, hogy vége legyen a kérdésözönnek. Néha ellenkezem majd, mert nem akarom,  hogy megvizsgáljanak, hogy műszereket csatoljanak rám.

Némelyik ápoló kifejezetten idegesít. Az orvosok nem különben. A látogatók eddigre már teljesen leszoknak. Persze az elején még vicces volt banánt hozni a rácsot rázó majomnak, de mára már nincs bennem semmi érdekes.

Rosszabb napjaimon már sem üvölteni nincs kedvem, sem a gumiszobában ugrándozni. Holott az az elején még oltári jó mókának tűnt. Én is meguntam. Pedig előtte hányszor bizonygattam, hogy milyen jó annak, akinek semmire sincs gondja. Most meg van. Itt is... Például, ha késik az ebéd. Ugyan órám már régóta nincs, de a gyomrom jelez. És ha fáj valami. Mielőtt bármit is adnának rá, előtte alaposan megvizsgálják, némelyik doki tépelődve ismét végigolvassa a kartonomat. Egyedül az jó buli, ha jön egy-egy látogató, s büntetlenül nyújtogathatom rájuk a nyelvemet és elküldhetem őket az anyjukba. Mindig azt mondják, hogy nem tehetek róla, nem vagyok tudatában tetteimnek. Tévednek. Nagyon is tudatában vagyok. Én vagyok Napóleon, na és?!  

Nem is tudom hol kéne kezdenem. Talán a modoros blogon olvasott harcművészeti bejegyzés adta az ötletet a mai íráshoz, vagy a napokban elkövetett merényletem magam ellen....

Az ember lánya ifjonti korától kezdve kipróbálja magát szinte minden sportágban. Anno, mikor a Linda ment a tévében, úgy gondoltam, hogy uccu neki, a karate jó lesz nekem. Egy évet shotokanoztam, de túl sok mindenre nem emlékszem belőle azon kívül, hogy az edzőm szinte majd minden edzésen úgy jelent meg, hogy rommá volt verve. :)

Az már egész korán kiderült, hogy például a labdajátékokhoz (már amit a lányoknak találtak ki) sem érzékem, sem tehetségem. Pont úgy, mint sok máshoz sem. :D A kézilabda nem volt nekem való, mert a kis labda dobással is mindig meggyűlt a bajom, a kosárlabdánál 250 dobásból sem tudtam betalálni a kosárba, viszont bárkit profin szereltem.

Tehetségem talán 3 sportágban mutatkozott meg. A fociban remek csatár voltam, és tengót akár a vadi új strandpapucsban is képes voltam egészen addig játszani, míg szét nem esett a papucs. Anyukám valamiért sosem díjazta, ha a ház előtt tengóztunk, vagy egyérintőztünk. Lehet az volt a baj, hogy a mi lakásunk összes ablaka a térre nézett?! És a felnőttek csak az ütemes tüc-tüc-öt hallották a játékból?

A gör- és jégkorcsolya már egészen kiskori szerelem. Jégkorizni egy kölcsön korcsolyában tanultam anno 5 évesen. Az volt benne a legrosszabb, hogy meg kellett várnom, míg a csajszit felrendelik a szülei, mert addig ő korizott. S mikor ő felment, általában már a paneldzsungel többi gyerekének is szólt a vacsorára hívó gong, így többnyire az egész jégpálya az enyém volt, de úgy unalmas volt korizni. Persze eljött az pillanat is, mikor megkaptam életem első, gyönyörű női korcsolyáját. Remekül be is törtem kb. 3 alkalom után bokánál, s mivel a női műkoriban szétfagy az ember lába, a második korcsolyám már legalább 2 számmal nagyobb volt a lábamtól. Ezt megtanulva az öntött korcsolyák korszakában is 2 számmal nagyobbat vettem. Hiba volt. Ugyanis a bélés miatt az olyan piszokul meleg volt, hogy sosem kellett bele plusz zokni, viszont a fűzője vacak volt, így mindig volt alkalom a jégen ismerkedni, mert csak és kizárólag a srácok tudták meghúzni kellően szorosra. :)) Aztán a barátaimnak hála teljesült a nagy álmom is. Sikerült megvenni az egyik legdrágább, 3 csatos márkát. Öntött, álom szép. És ennek megfelelően remekül feltöri a lábamat. Még közel 8 év távlatában is. Mindegy hányszor van a lábamon, ez bizony nem törik be. Csak a lábam. Fel.... Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon jó-e az, ha az ember álmai teljesülnek. :D

Saját görkorcsolyám sajnos már jó ideje nincs, de az lesz a következő projekt egyszer csak....

A kerékpár örök szerelem. És az sem tántorít el, hogy borultam ám vele rettentő szépeket. Olyan youtube-ra való is volt köztük. De ez majd egy másik történet lesz. :)

Már jó ideje harcművészkedtem, mikor tesóm kitalálta, hogy menjünk le aerobikozni. Gondoltam én, hogy a középiskolában rám ragadt aerobik tudás elég lesz. Ott kezdtem el gondolkodni, hogy hova is jöttem, mikor az öltözőben beleszaladtam a nádszál vékony, agyon szolizott, hatalmas műkörmökkel rendelkező cicamicákba. A szép lila melegítő nadrágomon még napirendre is tértek, s elnéző mosollyal érdeklődtek hogyan kerültem le... A bemelegítés egész jól ment. Aztán mikor rátértünk a gyakorlatokra, olyan voltam, mint az elefánt a porcelánboltban. Ezt tetézte a tükör is, s az oktató folyamatos figyelmeztetése, hogy figyeljünk a testtartásra és nézzük magunkat a tükörben. Én néztem, s mindig azt láttam, hogy vagy le vagyok maradva néhány taktussal, vagy épp pont az ellenkező irányba csinálom a gyakorlatokat. 2 aerobik óra után feladtam mindenki nagy megkönnyebülésére, s azóta néha itthon bohóckodom. :)

És ami már gyerekként sem ment. Ez a hulahopp volt. A barátnőm hastáncosokat megszégyenítő módon forgatta derekán és csípőjén a karikát, nekem egy-két pörgés után mindig leesett. Pont mint az ugrálókötél, amibe képes voltam akár egy ugrással belegabalyodni. :) Az ember felnőtt fejjel aztán átgondolja a dolgokat. Így tettem én is. S mikor a család kapott egyik karácsonykor egy hulahopp karikát, úgy döntöttem, ami nem ment gyerekként, az majd most menni fog! 3-4 sikertelen alkalom után feladtam. Aztán voltam olyan botor, hogy kérjek egyet a szülinapomra, mert mindig is izgattak a kihívások. Ebben meg aztán van! :) Olyannyira, hogy valamelyik nap összeszedtem minden bátorságomat és nekiálltam. Rekord! Már kb. 4-et fordul úgy rajtam a karika, hogy nem esik le. Mondjuk a fogyáshoz szerintem az is jó, ha az ember folyamatosan a földre hajolgat érte. :D De nem adom fel! Edzésen is mindig azt mondják, hogy egész jók a technikáim, csak keveset használom a csípőmet. Szerintem, ha megtanulok hulahoppozni, akkor lehet az edzés is jobban fog menni?! :)

Ismét néhány szösszenet a megtörtént esetek közül.

A vizsgáló felveszi az előtte ülő tanú adatait:

- Neve, lakcíme, foglalkozása, iskolai végzettsége?

Tanú:  Szakmunkásképző iskola.

Ugyan ez pepitában. Jól szituált, 23 év környéki fiatalember talpig márkában, holdjáró típusú Buffalo cipőben.

- Iskolai végzettsége?

- Nincs.

Vizsgáló: Csak járt iskolába, nem?

Tanú: Jártam.

V: Nagyszerű. Akkor végzettsége?

T: Nincs. 4 osztályt jártam ki.

V: De a törvény szerint köteles 16 éves koráig iskolába járni. (ez ma már azt hiszem 18)

T: Addig jártam.... (szegény negyedikesek)

V: Hogyan történik a fizetés? A munkáltatója átutalja Önnek, vagy zsebbe történik a kifizetés?

T: ???

V: Be kell menni-e valahova a fizetéséért,ahol felveszi vagy kézbe kapja?

T: ???

V: Mesélje el, hogyan kapja meg a bérét!

T: ???

V: Honnan van magának pénze a munkáért? Utalják? A kezébe adják?

T: Be kell érte menni.

V: Hova?!

T: Gizikéhez. A faházba. És ott adnak egy borítékot. Abba' van benne, nekem sose' adják a kezembe.

aki olyasmiről álmodozik, ami sosem lehet az övé.

Nos, erről szeretnék ma néhány gondolatot megosztani veletek. Nagykislány vagyok, de vannak helyzetek és dolgok, amiket nem tudok kezelni.

A fenti mondatot amúgy Sean Connery mondta az Első Lovag (1995) című filmben.

Elsőként mindjárt vegyük a Nagy Ő kategóriát. Vajon ez létező dolog, vagy csak a romantikus filmeken edződött fehérnép beteges agyszüleménye? Szerény véleményem szerint olyan igazán Nagy Ő csak egy van. Kérdés, hogy az ember megtalálja-e. S ha igen, vajon tudnak-e egymással mit kezdeni? Vagy jó életszakaszban talákoznak-e? Kisebb Nagy Ő akár több is lehet. Hiszen az ember szerethet egy csomó embert, csak mindegyiket kicsit másképp, másért. Az én Nagy Ő-m évekkel ezelőtt már meg volt. Azóta voltak mások is, de azt, mit vele, azóta sem éreztem. Nagy érzelmek voltak mindkét oldalról, amelyek nem múlnak el nyomtalanul. Időről időre felborzoljuk egymás idegeit, aztán nem történik semmi. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ilyenkor egy-egy darab elveszik mindkettőnkből. De van büszkeség, van dac, vannak ki nem mondott szavak. És ez nem jó így egyikünknek sem. Az ember emelt fővel megtanulja állni a pofonokat, aztán a végén úgyis földre kerül. No comment...

A másik kérdés kör....

Ha valaki kedves, érzelmes, figyelmes, abból hogy lesz érdektelen, hanyag egy hét leforgása alatt? Aki hónapokig normális volt, mitől hülyül meg? Vagy épp eddig tudta azt az arcát mutatni, amilyen tulajdonképpen sosem volt? Persze az ember tudja a választ is. Amikor érdektelenné válik, annak a hátterében sokszor egy másik áll. Ezzel sincs baj. Az ember mindig keresi a másik felét. A kérdés inkább az, hogy miért nem lehet ezt szépen felvállalni? Egyenesen, nyíltan? Ahhoz gerinc kell. Könnyebb ma sms-ben, emailben szakítani, vagy hagyni, hogy teljenek a napok anélkül, hogy jelentkeznénk. Olcsó megoldás... Persze, ha nem is volt ígéret, nem volt semmi, de lehetett volna... Mert a lehetőség ott volt, akkor ennek nem kell fájnia. Akkor az ember csak tudomásul veszi, hogy van aki közelebb lakik, szebb, okosabb, mit tudom én milyenebb és kész. Ám ettől még nem esik jól...

Én mindenkinek azt kívánom, hogy találja meg a párját. Azt, akivel szellemileg-lelkileg egy síkon mozognak, akinek az érintésébe is beleremeg, aki olyat tud adni, hogy ha többé már nincs, az annyira fájjon, hogy abba bele kelljen halni.

Eljött a céges buli hétvégéje is. Tulajdonképpen úgy voltam vele, hogy nem is akaródzott menni. Azt gondolom, hogy 5-10 ember is tud jó bulit csinálni, de azért csak jobb, ha többen vagyunk. Mi egészen pontosan 9-en voltunk.

A szállás egy kastélyszerű épületben volt, ahonnan remek panoráma nyílt a Duna-partra. Töltök is fel pár képet.

A szobák tágasak, saját fürdőszobával ellátottak, többnyire franciaágyasak, egy olyan volt, ahol két ágy volt egymás mellett tisztes távolságra. Oda beköltözött Régi és Hódító Nagy Alexander. Első körben úgy volt, hogy Kínai Lánykával miénk lesz a tetőtéri egyik szoba, de én nem voltam benne biztos, hogy végig ott maradok. A fiúk már délelőtt alapozni kezdtek, végülis úgy jobban megy a főzés, ha közben mindenféle nemes nedű lecsúszik az ember torkán. Chilis bab készült, ami dr. Jogerős specialitása.

Még nem is említettem meg korábban a főnökömet. Nevezzük mondjuk NLT-nek. Azaz Nő, keresztnév, távolból. :) Ugyanis ő az ország egyik távoli szegletéből jár dolgozni. Azt érdemes róla tudni, hogy szerény véleményem szerint iszonyat hangulatember... Saját bevallása szerint nem, de.... -no comment -. NLT nem egy nagyon bulis típus. Inkább elüldögél és iszogat.

Amikor mi Kínaival kiértünk, már szinte majdnem mindenki ott volt. Alexander megkérdezte, hogy folytatjuk-e a már megkezdett játékot. Rábólintottam. Az étkezésig a fiúkkal dartsoztunk. Régi megölelgetett, mire Alexander felhördült és azt mondta, hogy szeretné, ha megbeszélnénk a korábban történteket. Jogerős mindezt hallotta és egyből elefántfülei nőttek. Közben láttam NLT-n, hogy nem tetszik neki, hogy a fiúk a tenyeremből eszik a ropit, hogy erotikus évődés közepette nevetünk nagyokat. Ő csak üldögélt tovább a bárpultnál, s ellenőrzése alatt tartotta kis csapatát. Eközben dr. Jogerős kezdett jó állapotba kerülni, de hősiesen tartotta magát. Kaja után elhatároztuk - Gróf Grabovszky, Kínai Lányka és én -, hogy felfedezzük a környéket. Mivel meseszép a hely, így fel sem tűnt, hogy már lassan egy órája kint vagyunk. Bezzeg NLT-nek! Hívta Grabovszkyt, hogy jó lenne, ha visszamennénk. Ám, mi azért még megnéztünk minden érdekes helyet. Szedtem pár kagylót is, amit aztán elosztogattam a kollégáknak.

Szerencsénkre az időjárás kedvezett, már csak sötétedés után kezdett esni. Én hol bent voltam, hol kint bandáztam valakivel. Igazából kettesben szinte senkivel nem is voltam. (Ennek a későbbiekben még lesz jelentősége)

Még két tájkép. Igaz ezt már nem én csináltam, hanem az egyik kolléga.

Miután Kínaiékkal visszaértünk már elég jó volt a hangulat, s mivel fiatalkorom zenéi mentek, így beálltam én is táncolni. Kínai Lányka és NLT nem táncos lábúak, ők csak a széken ülve himbálták magukat a zene ütemére. Dr. Jogerős eddigre már a bárpulton lévő pohárkészlet nagy részét leamortizálta, s egyre lazább lett. Olyannyira, hogy egész különös magánszámot adott elő. :) Mivel korán volt a buli kezdett olyan 10 után már mindenki kezdett fáradni. Régi olyannyira, hogy felment a szobájába, ahol leheveredett az ágyra és a tv csatornái között szörfözött. Felmentem én is, aztán jött NHA is, így a két ágy közül úgy döntöttem, hogy Régiére ülök, onnan láttam a bejárati ajtót is, meg Alexandert is. A szobában busójárás volt, cserélődtek az emberek, én meg elfáradtam, így lehevertem Régi mellé, mivel az ágynak nem volt támlája. Egyszer csak bevillant NLT, aki ledobta magát Hódító ágyára, s úgy beszélgettünk.

Odalent kezdett elszabadulni a pokol. :) Dr. Jogerős és egy másik szintén Dr. egészen elemükben voltak.... Én úgy éreztem, olyan éjféltájt, hogy jó lenne hazamenni, s a saját ágyamban aludni. Dr. Jogerősnek itt már igen csak filmszakadásos volt az estéje. :)

Másnap még alig ébredtem fel, NHA csörög. Izgatottan hadarja, ha Jogerős Pali keresne, mondjam meg neki, hogy nem akarok vele beszélni. Ugyanis ébredés után az volt az első kérdése, hogy miért mentem haza. A srácok felvilágosították, hogy nem tudják, csak azt, hogy este kimentünk beszélgetni édes kettesben a teraszra (hozzáteszem, szerintem ő annak a környékén sem járt ...) és én sírva szaladtam be, nem tudják mit mondhatott nekem. :)))))

Aztán újra teló. A srácok vigyorogva mesélték,h. NLT két dolgot is megjegyzett. Az egyik az volt, hogy hiába mentem el sétálni kettesben gróf Grabovszkyval és hiába próbálkoztam a fiúknál, nem jött össze egyik sem, biztosan ezért mentem haza. (A fő ok tulajdonképpen ő volt, de ez nem blogtéma, bár lehet alkalomadtán majd közlöm vele....) A másik igen kaján megjegyzése arról szólt, hogy ő bizony ránk nyitott Régivel. Lehet kéne neki egy erősebb szemüveg? Mellesleg meg ha ennyire otthonos a magánéletemben, igazán mondhatná nekem is.... Mert mondjuk speciel engem egyáltalán nem érdekel, hogy ő kivel mit csinál, vagy mit szeretne csinálni...

Hétfőn az irodában Jogerős eléggé visszafogott volt. Sőt, önmagához mérten kifejezetten csendes is. Aztán a délelőtt folyamán csak kibökte, hogy ugyan nem emlékszik, mit mondhatott nekem a hétvégén, de nagyon sajnálja és szeretne bocsánatot kérni, nem akart megbántani. Majdnem hangosan felröhögtem, de komoly képpel közöltem vele, hogy erről soha többet nem akarok beszélni, még csak ne is emlegesse. :) 2 napig eléggé fagyos volt a hangulat, majd megjegyezte Alexandernak, hogy már valószínűleg nem haragszom rá, mert kommunikálunk.

Nem tudom lesz-e folytatása a szappanoperának, egyelőre itt megállt a történet.

Reggelente össze kellett szednem Kelant munkába menet. Az előzményekhez tartozik, hogy Kelan mindentől messzire lakik. A vasúttól, a busztól, meg tőlem is. :)

A héten céges autóval jártam haza. Ennek az a legnagyobb előnye, hogy meleg van benne. :) Bár később érek haza, mintha vonattal közlekednék, de hát valamit valamiért. Kelant kiparancsoltam hát a megfelelő helyre, ahová ő szorgalmasan jött is.

Egyik reggel majdnem tragédia történt. Kelan szokásához híven átvágott a mezőn. A mező jó hely. Vannak rajta virágok, földút szeli ketté, szép időben bárányfelhők tanyáznak felette, s a távolból odaszűrődik a kacagva játszó gyermekek hangja  a közeli településről. Ám mostanában nem nyári idő van, csúnya fellegek borítják az eget, pocsolyákba süllyed a láb, a gyerekek fűtött szobáik ablakán vágyódva lesnek kifelé. S a rabszolga magányosan bandukol a nagy betonút felé. Néha egészen keveset kell rám várnia, máskor hosszú perceket tölt a mező és a főút közti megkopott füves területen.

Aztán az egyik reggel már messziről láttam, hogy Kelannak társasága akadt. Nem is egy, hanem mindjárt egy tucatnyi.... Jól fejlettek voltak, s csak remélni mertem, hogy nem akarnak vele együtt a kocsiba szállni. Már csak azért sem, mert nem fértünk volna el. És tulajdonképp... Az ember hall annyi mindent. Ezekről meg csupa rosszat. Sötétek voltak egytől egyig. Némelyik nagyobb, mint a másik, s látszott, hogy Kelannal akarnak jönni. Nyilvánvaló volt, hogy erőszakosak, rámenősek és hogy valószínűleg Kelan beszélt velük, ám az is tisztán látszott, hogy mindez hatástalan volt. Erőst törtem a fejem, hogy mi legyen, ha mégis megpróbálnak beszállni. Hiszen többen voltak, mint mi, és ugye a sok lúd disznót győz.

Kelan óvatos lépésekkel araszolt a kocsi irányába. Ezek meg a nyomában. Bepattant és közölte, hogy indítsak gyorsan. Ezt nem lehetett kivitelezni sajnos. A főúton mint megannyi szorgos hangya, szép sorban vonultak az autók. Minket senki nem akart beengedni.... Ezek meg jöttek. Egyikünknek sem volt eszében, hogy lenyomja a gombot, de végül erre nem is volt szükség. Valaki villantott, s úgy lőttem ki, mint akinek az élete a tét.

Kelan lassan nyugodott meg. Többszöri nekifutásra sikerült összefüggően elmondania hogyan találtak egymásra. Azt mondta korábban még sosem látta őket ott. Persze tudjuk mindannyian, hogy ezek csak bandába verődve erősek. Akkor bátrak. Egyedül amúgy sem jellemző, hogy mászkálnának, mindig csak csoportosan. A rabszolgám gyanútlanul, mint minden reggel ez idáig ballagott keresztül a mezőn. Persze látta őket, csak akkor még messze voltak. Igyekezett feltűnés nélkül elslisszolni, de mivel szépen fejlett darabok voltak, csak oda-odapillantott rájuk. Ezeknek se kellett több! Amint kiszúrták, hogy közönségük akadt elindultak felé. Kelan szedte a lábát, s közben imádkozott, hogy hamar érjek a megbeszélt helyre, mert tudta, ha utolérik vége. Többen vannak, körbefogják és akkor jaj... Belegondolni is rossz. Nem tudta őket lerázni. A főútig követték. Próbálták a maguk nyelvén elmagyarázni, hogy mi a helyzet, de Kelan ebből egy szót sem értett,  csak azt látta, hogy lerázhatatlanok.

Tanulság: sose nézz rájuk, sose fuss előlük, sose hagyd, hogy a mezőn végigkergessenek és beléd akarjanak csípni a pulykák! :)

Mindig mások által megélt történetekkel szórakoztatlak benneteket, így hát itt az idő, hogy megosszam a napokban velem megesett esetet  is.

Valamelyik nap Szótlannal és  Tini Nindzsával elindultunk a büfébe kávézni. Lustaság fél egészség alapon a liftet céloztuk meg, bár azt hiszem gyalog mindenképp hamarabb leértünk volna, főleg a történtek tükrében.

Szótlan ritkán szól, ám olyankor ül a mondandója. Konkrétan nem emlékszem mit mondott, de valószínűleg ott lehetett a szeren, ha már megpróbáltam érte gyomorszájon vágni. Tini meg persze kontrázott, így mikor megjött a lift mi nagyban verekedtünk, ahogy komoly munkát végző, igazán jó szakemberekhez illik. :) A lift megérkezett, s rajtunk kívül már voltak benne hárman. Ahogy beszálltunk Tini jó hangosan megkérte Szótlant, hogy ugorjon már egyet! Alig ért a mondat végére, a lift akkorát ugrott, hogy öröm volt nézni, bár Szótlan meg sem mozdult. Belőlünk kitört a röhögés, de az útitársak kevésbé díjazták, sőt az egyik nő szabályosan bepánikolt. Főleg, miután a lift ahelyett, hogy az adott emeleten megállt volna és kinyitotta volna az ajtókat elakadt, se előre, se hátra, de leginkább le és föl nem akart menni. Nyomtam a csengőt, ami lágyan ciripelt. Válasz sehonnan nem jött. A levegő az alapjáraton amúgy is meleg liftben egyre fogyott. Aztán ugrott egyet és felvágtatott a 4. emeletre. Mindezt úgy, hogy a létező összes szint gombját nyomogattuk, de a kijelző semmit sem érzékelt. A negyedik emeleten ismét ugrott egy hatalmasat, a kollegina már kellően stresszes volt, mi még vigyorogtunk, bár kapásból az jutott eszembe, hogy mennyivel nagyobbat lehet esni a negyedikről, mint mondjuk az elsőről, ahol eredetileg is megállt egyszer... A csengő folyamatos nyomogatása mellett eljutottunk a harmadikra, ahol az eredetileg a liftben tartózkodók mind kiugráltak, viszont mi hárman, rendíthetlen bátorságról téve tanúbizonyságot bevállaltuk, hogy megkockáztatjuk az első emeletet. Már előre dörzsöltem a tenyeremet, hogy milyen szép kis csődület lesz a lift környékén, rávillanthatom mind a 28 fogamat a megmentésünkre érkezőkre, adhatok interjút a sajtó munkatársainak szerencsés megmenekülésünkről, ám ehelyett síri csönd honolt az előtérben. Nem is értettem. Csalódottságom határtalan volt. Minden a megszokott kerékvágásban zajlott. A sokktól odáig jutottam, hogy szépen megittam a kávémat, majd csak nekiduráltam magamat, hogy megkérdezzem a biztonsági személyzetet, hogy mi is történt.

Mint mindenhol, nálunk is az a jellemző, hogy "túl képzett és túl okos" emberek ülnek a megfelelő székekben. Odaballagtam az első titánhoz.

- Ne haragudj, egy aprócska technikai kérdés. Ha valaki beragad a liftbe, mi a teendő?

- Meg kell nyomni a csengőt.

- Aham, és ha én 10 p-ig nyomtam, de senki nem jött oda, akkor mi van?

- Hát mi itt azt nem halljuk, de ha valamelyik kolléga hallja, akkor idejön, szól nekünk, mi meg hívjuk a liftkarbantartó céget.

Ennek a hasznos információnak a birtokában már épp visszaballagtam volna Tini Nindzsáékhoz, mikor a nagytudású még utánam szólt:

- Egyébként is, nyilvános a telefonszámunk, a liftből is ránk tudsz csörögni. - mondta mindezt kissé lekezelő, olyan "hülyegyerekes" stílusban.

- Tényleg? - vontam fel meglepetten a szemöldökömet, miközben a srác mutogatta, hogy feltalálták a mobilt. - Csak tudod van egy aprócska bibi. Esetleg nincs nálam a mobil. De,  ha mégis nálam van - adtam meg a kegyelemdöfést -, a liftben nincs térerő.

A kedves fiú erre nyomatékosan elismételte, hogy HA VALAKI HALLJA, AKKOR AZ MAJD SZÓL NEKIK.

Gratulálok! Magyarország 2009.

Lehet mire valaki meghallja, én már elájulok a levegőtlenségtől és akkor aztán a csengőt sem fogom fektemben nyomogatni. De HA MEGHALLJÁK MÉGIS, szép csendben megvárom, míg szólnak az őröknek, akik szólnak a lifteseknek, akik egyszer csak kijönnek....

Tanulság? Lehet gyalog kéne közlekedni?! A lépcsőzéstől szép formás lesz az ember feneke. Uccu neki....

Bond Béláról régen írtam már. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi említésre méltó, mert történt.

Béla közös munkája Szöszkével véget ért. Persze szentül megfogadták, hogy tartani fogják a kapcsolatot. Egyelőre még megy is. Béla amúgy halál pofátlan. :) Mondom ezt úgy, hogy imádom, de azért hogy a saját városomba meghívjam bulizni a "majdnem" szeretőmet, s be is jelentsem otthon, hogy a hétvégén a "csajokkal" megyünk bulizni... Hát ez azt gondolom már a pofátlanság csúcsa! :) Vagy ha máshonnan közelítem meg a dolgot, akkor a teljes érdektelenségé. Lucc Gizellával összefutottam a múltkoriban és újságolta, hogy Bélának milyen hétvégéje lesz. Próbáltam nem hangosan röhögni. Mindegy... Valahol tulajdonképpen sajnálom mindkettejüket, hiszen nem ilyen házasságban kellene élni....

Elkanyarodtam a témától. BB-val mind Á barátunk, mind az ő barátnője, na meg persze én is megígértettem, hogy amint meglesz Szöszke, azonnal küldjön egy sms-t. Akár üreset is,  hogy tudjuk volt-e valami.:) Azt is mondtuk neki, ha nem hagyja a csaj magát azon a bulis hétvégén sem, amikor minden feltétel adott lesz, akkor jobb lesz, ha menekülőre fogja, s meg sem áll hazáig.

Nos, eljött az a hétvége. Nem is ketten voltak csak, hiszen az egész kollektíva, akik együtt dolgoztak hivatalosak voltak Bondunk városába. Az első este kellemesen alakult, de nem volt lehetőség magánakcióra. A második este.... Nos... A második este már érdekesebb volt. Mindenki tűkön ült, s várta az sms-t. Persze jó barátok vagyunk, igazán jók, volt aki telefonált, volt aki sms-t írt, hogy mi lesz már?! :)

Az a fránya sms csak nem akart jönni. Persze mi egymás közt azért megkonzultáltuk, hogy bizony komoly bajság van, Bond nem tudja megdugni Szöszkét. Aztán a harmadik napon végre sikerült utolérni kedves barátunkat, aki azt mondta, hogy olyan sűrű volt a program, hogy nem volt ideje senkinek sem írni semmit. Ez olyan parasztvakítás szagú volt, nem is hagytuk annyiban. Mosoly villant az arcokon, akkor hát megvolt? Bondunk bőszen elvigyorogta a dolgot. Ám hősünk csak somolygott, somolygott, s nem kaptunk egyenes választ. Úgyhogy most ránk van bízva, hogy kitaláljuk, hogy igen-e, vagy nem-e.

Mármost, én arra szavaznék, ha nem lett volna meg, akkor többet nem találkoznának... Ugyanis Bélus megfogadta, ha nem jön össze, akkor nem erőlködik többet. Ám a naptárja tele van előre 3 héttel közös programokkal. Ez egy. A másik meg, hogy a somolygás többet mond mindennél. A nemet valahogy konkrétan kimondja az ember. Az igent meg esetleg amiatt nem, hogy nem akarja magát további kérdéseknek-zaklatásnak kitenni. Vagy mert egy úr, megígérte Szöszkének, hogy nem mondja el senkinek, hiszen a pletyka hamar lábrakap?

Azt mondják elég jó emberismerő vagyok és jók a megérzéseim. Amennyiben azok nem csalnak meg, Bondnak meg volt Szöszke :D Már csak idő kérdése, hogy ezt ki is mondja. Addig viszont hősünk lekerül a palettáról. Van annyi más, amiről írni tudnék.

Ti mit gondoltok?

Vannak ismerőseim fegyveres tesületeknél, s már korábban ígértem,h. szemezgetek a velük történtekből, mesélnek ám vicces szitukat.

Persze az is lehet, hogy tévedek és senkit nem fog ez a rész érdekelni. Sokan azt gondolják, hogy a rendőr, a katona, vadakat terelő juhász kocka, pedig iszonyatosan jó humoruk van, s mivel aki például nyomoz, az sokszor kénytelen a fantáziájára hagyatkozni, van egy csomó vicces történetük.

Valós személyekkel való egyezés a hivatásosok címszó alatt található bejegyzéseknél csak és kizárólag a véletlen műve lehet. Személyiségi jogokra való hivatkozással a neveket megváltoztattam!

Álljon itt egy ősrégi:

A számítógép teret nyert a Rendőrségen belül is, bevezetésre került egy új program, amely igen nehezen akarta megtalálni a rendszert a kezdeti stádiumban. Ebben az időben volt nagy film a Robotzsaru (Robocop). A nyomozó előtt ül a rovott múltú egyed, aki már így is vacog, hogy miért fogják bevarrni. A nyomozó nem boldogul az új rendszerrel, kiáll a folyosóra, s hívja a kollégát:

- Te Béla, a Robotzsaru! Szükségem lenne rá!!! 

Mire a rosszfiú:

- Jáááj, csak a robotzsarut, azt ne tessék nekem idehozni, bevallok én mindent anélkül is.

S  egy mostanában megesett eset:

Az emberünket sehogy nem sikerül elővarázsolni,hiába idézi be a nyomozó nem jelenik meg. A lelkes nyomozó gondol egyet, felhívja a tudakozót, ahol megkérdezi, hogy az adott címen van-e valakinek telefonja. Milyen a véletlen, emberünknek van egy vezetékes száma. A nyomozó se rest, már tárcsázza is a kívánt számot. Sokadik csengés után egy női hang felveszi a telefont. A zsaru bemutatkozik:

- Jó napot kívánok, Kovács 2 Géza őrmester vagyok innen és innen. Tök Ödönt keresem.

A telefonvonalban síron túli a csend. A nyomozó elismétli, majd megkérdi, hogy jó helyen érdeklődik-e. A nem túl készséges nő sokadik dadogás után a következőket mondja:

- Öööö, azt hiszem ez téves lesz... Itt nem lakik.... Ilyen nevű nem lakik itt. Nem ismerek ilyet.

A zsaru se rest, elmondja, hogy a tudakozóból van meg a szám és hát az adatbázis alapján ez bizony Tök Ödön vezetékes száma. A nő leakad, s nem szól. A nyomozó próbálkozik azért még.

- Nézze, fontos lenne vele beszélnem, de ha nem lakik ott, akkor lenne kedves megmondani a nevét, hogy le tudjam írni a jelentésemben, hogy kivel beszéltem?

- Persze. - hangzik a válasz, majd ismét nagy csend.

A rendőr jámbor fajta, türelmesen vár, majd megtöri a csendet:

- Értem én... Velem is sokszor előfordul, hogy nem jut eszembe a saját nevem, amikor be kell mutatkozni. - közli mosolyogva.

- Öööö, én tudom a nevem. - mondja a nő.

- Rendben, akkor elárulná nekem is?

- Ööö. Igen. Kiss Elemér. - hangzik bizonytalanul.

A zsaru majd lefordul a székről, de precíz ember lévén visszamondja.

- Tehát akkor Kiss Elemérrel beszéltem, ugye?

A nő szeretne szabadulni, úgyhogy bőszen igenezik.

- Akkor kezét csókolom Kiss Elemér. - mondja a nyomozó és lerakja a telefont. :)

"Egyszer volt, hol nem volt..... a nagyvilág két távoli sarkán éldegélt Piroska és a Farkas. Piroska nem volt piroska. Néha szőke, néha barna, néha vörös, de piros sose. A Farkasról elöljáróban annyit, hogy nem viselte magán nemzetségének ismertetőjegyeit. Nem volt csapzott, nem volt vad, nem viselt sűrű, sötét bundát télen-nyáron. Egyszerűen csak ő volt a Farkas, ápolt, kedves, jó lelkű, aki nem evett nagymamákat reggelire. Szóval éldegéltek a külön világukban. A Farkas Nyugaton, Piroska Északon, s nem is tudtak egymás létezéséről.

Nos, vannak új fejlemények az irodai lamúr tekintetében is.

Először is, hogy minden előzmény nélkül egyik nap berontott az irodába Alexander, aki közölte, hogy gondolkodott. Legyen vége. Meggondolta, nem jó ez így. Dr. Jogerős fülei a duplájára nőttek. Én persze nem is értettem, hogy akkor most mi van?! Próbáltam NHA után rohanni, de úgy vágta be az iroda ajtót, hogy öröm volt nézni. A doktor úr egyre lemondóbban csóválta a fejét, de nem kérdezett semmit. Én meg úgy tettem, mint akinek emiatt a kis intermezzo miatt van rossz kedve. Aznap Alexander a környékünkre sem jött. Ha mégis, tüntetőleg nem beszélt velem. És én hiába akartam vele beszélni, nem hagyta. Jogerős meg közölte, hogy mindenképp jobb lenne, ha kibékülnénk. :D

Kínai Lányka kitalálta, hogy ő mostantól leszbikus lesz. Hátha a doktor úr még ezt is beveszi. Aztán Jogerős valahogy pont az irodájukban tartózkodott, mikor NHA megjegyezte jó hangosan, hogy "azért, mert te a lányokat szereted..." Aztán rémülten elhallgatott, érezve, hogy rosszat mondott. :D Jogerős meg sem állt az irodánkig. Nem sokkal utána bejött Kínai Lányka. És valami hasonló hangzott el: "Tulajdonképpen engem nem is érdekel. Vegyük úgy, hogy nem is hallottam, amit Alexander mondott." Kínai egy mosoly keretében azt mondta, hogy ő bizony nem szégyelli, úgyhogy nincs baj. Persze én is kíváncsi vagyok, így mindjárt felkaptam a fejem, hogy mit nem szégyell és hogy nekem is mondják. Erre ők összenéztek és cinkosul egymásra mosolyogtak, majd közölték, hogy semmi, semmi.

Aztán Jogerős Pali egy hosszabb céges útra ment Kínai Lánykával. Már jó előre ki lett tervelve, hogy Kínait majd hívja a barátnője, akivel azt fogják telóban megvitatni, hogy most akkor akarjanak-e örökbefogadni gyereket, legyen-e esküvő, vagy hogy is legyen. :D De sajnos ez a telefon elmaradt. Pedig megnéztem volna dr. Jogerős arcát, mikor a hosszú autóúton ezt kell  hallgatnia. Szerintem néha már túl sok infóval rendelkezik!

És még nem is meséltem a remek kis kirándulásomról. Egy festői szépségű kisváros mólójáról csodáltuk a magyar tengert, rengeteg színes fényképet is készítettem róla,meg a városka kastélyának kertjéről is. Hangulatos étteremben költöttük el ebédünket, majd a desszertre a sétáló utcában került sor. Az éttermet ismerősök ajánlották, s nem kellett benne csalatkoznom. Köszönöm Csabi! És köszönöm a remek délutánt Ildinek és Bélának. (nem Bondék Bélájának)

Bond Bélát ki ne hagyjam!!! A welcome drinkes este kezdetén úgy telefonált Szöszkével, hogy a neje pont mellette állt. Hm... Ezt nem is tudom, hogy eszetlenségnek, vakmerőségnek, vagy szimplán pofátlanságnak nevezzem-e. :) Ráadásul Á-nak is megjött a párja, akivel egy nagyobb szobába költöznek, s mivel sokáig nem kerültek elő Bond Bélával egymásra néztünk és kaján vigyorral közöltük, hogy tuti egymással foglalkoznak. Mire Lucc Gizella ránk nézett és azt mondta, olyan izék vagyunk, hogy mindig csak arra gondolunk, tuti, hogy Á és párja a cuccaikat hordják át. Leteremtettem, hogy mennyire naiv. Mondtam, hogy nem vagyok szívbajos majd jól rákérdezek, ha előkerülnek. Mintegy 20 perccel az ominózus beszélgetés után ez be is következett. És volt képük azt mondani, hogy tényleg a cuccokat hordták át. :) Gizella a mindenttudók mosolyával kissé lenézve azt mondta, hogy "látjátok, hogy nekem volt igazam?!". Mikor Gizella elhúzta a csíkot csak tovább forszíroztam ezt a kérdést... Aztán együtt vihogtunk azon, hogy valaki tényleg ennyire naiv...

Vasárnap kirándultunk egyet. A Kőtengernél jártunk. Ajánlom mindenkinek figyelmébe Szentbékkálát és környékét. Meseszép és hihetetlen, hogy a természet mire nem képes! Szóval összességében remekül telt a pihenés vége.

Már nem sokáig kell a pihenéses kalandjaimat olvasni, mert minden jólétnek vége szakad egyszer. :(

A moziról még nem is írtam. Az a jó a helyi kis mozikban, hogy családias a hangulat. Már 3 filmet is megnéztünk, roppant drága helyáron,a moziünnep alkalmából 400 Ft-ba került egy-egy jegy, míg a frissen behozott film kiemelt helyáras volt kemény 600 pénzért.

Az El Greco c. történelmi film szuper volt. Végig lendületes, izgalmas. A közönség otthoni hangulatát megalapozták a terem bal szélén ülők, akik hangosan kommentálták a filmet. Tudom ajánlani a Rózsaszín sajt c. magyar remekművet, a mozi vezetője elmesélte, hogy eleinte eltúlzottnak gondolta Bezerédi Zoltán játékát, de mivel a film Tóth Barnabás életrajzi ihletésű műve, a srác szomszédai azt mondták istenes lenne, ha a kedves papa csak ennyire lenne lökött, mint a filmbéli apuka. Tanulságos kis film volt. A harmadik Nicolas Cage remeke a Kísérlet volt. Nem volt rossz az alapötlet, Á-nak tetszett, engem viszont halálra untatott az UFO-s történet. A negyedik film, mely még várat magára a Milk c. lesz, hát kíváncsian várom.

Volt egy szuper jó estém is, ami a napi kényeztetésen felül még adott némi pluszt, de ezt talán majd máskor írom le. ;)

Aztán ki ne hagyjam, hogy megjöttek a barátaim, így egyik este már fél 6 környékén letoltam 3 welcome drinket fél üveg citromos Gösser társaságában, ami megalapozta a vacsora előtti jókedvet. Vacsoránál asztalomhoz libbent egy eleddig homályba vésző személy, aki valaha a cégnél nagy ember volt, mára viszont csak egy bukott munkatárs, aki azt reméli, hogy terem számára babér, ha vezetőváltásra kerül sor. Nem beszélgettünk mi sosem, mert ő az én szakterületemen dolgozókat ki nem állhatja, úgyhogy őszintén elcsodálkoztam, vajh mi vezethette az asztalomhoz. Elhívott ping-pongozni. Sejthetitek mekkora lelkesedéssel indultam neki, mert ugye egy vezetőt mégsem utasít csak úgy vissza az ember lánya. Sajnos még illuminált állapotban is bőven jobban játszottam tőle, és mivel elég önérzetes vagyok, így nem hagyhattam nyerni. :) Közben megvitattuk a cég felsővezetésének dolgát, bár nem értem miért engem kérdezgetett erről, mikor közel s távol én vagyok a legkisebb hal a cégnél.

A ping-pong után biliárdoztam is. Nagy örömömre néha sikerült egy-egy golyót a lyukba tenni és a posztó is megúszta a velem való találkozást. A végén még kiderül, hogy egy igazi sporttehetség vagyok. :)

Egyelőre be kell érnetek a pihenés témakörrel, mivel ebben van effektíve részem.

Adoniszt azóta sem láttam a medence környékén. Szerintem akkor is csak eltévedt. Viszont a medencében hasznos ismeretségek is születnek, így megtudtam, hogy a devecseri lomi piacon micsoda kincsekre lehet szert tenni, vagy hogy melyik a környék legjobb étterme. :)

A medence tele van érdekes emberekkel. Ott van Gyuri bácsi, aki úgy 70 tájékán mozog, de bőre feszes és napsütötte, s ki tudja hány ó-t szeli rendíthetetlenül a vizet. Reggelről elfoglalja a legjobb napágyat, s estig csak az étkezések idejére megy ki a vízből. Valamelyik nap megdicsért, hogy milyen szépen tudok a vízen lebegni (hiába no, a lustaság néha kifejezetten hasznos). Ma viszont én pislogtam tudományára tiszteletteljesen, mert az öreg a két kezéből olyan messzire tud vizet spriccelni, hogy egy szódásballonnak is becsületére válna. Azt mondta évek kemény munkájával tanulta anno a strandok vagányaitól.

Van egy kedvenc nénim is. Ildikó sacc/kb már elmúlt 50, lélekben viszont a '60-as évek retro stílusát követi. Igazi tenyeres-talpas, nagy darab, ormótlan fürdőruciban, Dolly Roll féle fehér napszemcsiben préseli ki a vizet a medencéből. Hamar elfárad, de Gyuri bácsival közel azonos időt töltenek a víz környékén. Ildikó férje úgy néz ki, mint valami rosszabb szoláriumozott b..i, szénné van égve, ám a vízben még egyszer sem láttam. Persze valakinek illik a bőrrákot is táplálni.

Legújabb felfedezettjeim Kovács és Kovácsné. Negyvenes házaspár. Persze a kérdés többekben is felmerült, hogy vajon kineka házastársai, mivel olyan intenzitással nyalják-falják egymást a medencében, mint akik tegnap jöttek össze. Á barátom erre azt mondta, hogy simán csak rosszindulatú vagyok....:)

Tegnap nagy mutatványom volt a termál medencénél. Eddig csak a medence előtt sikerült hajmeresztő sziruettet bemutatnom, ezt most megfejeltem a medencelépcsővel. Á gonosz módon azért szurkolt, hogy legalább egy kicsit essek már el, hadd legyen min röhögni....

A sporttal kapcsolatban még van néhány említenivalóm.

Egyrészt képes vagyok kínozni magam a konditeremben. Ne gondoljatok nagy dolgokra, de büszkén jelenthetem, hogy a futópadon kemény 350 m-t bírtam lefutni.... Mi lesz velem így az éves felmérőn? A gyaloglás és a bringa nem okoz nehézséget, de ezzel a futással alaposan meggyűlik a bajom...

Ma végre nekem is kedvezett a szerencse. Az úszómedencénél feltűnt maga Adonisz. Drága Á barátom persze rögtön közölte, hogy nem kell szemüveggel megnézni a csávót, eléggé nyüzüge. Azt még szemüveg nélkül, messziről is konstatáltam, hogy nem rossz. Szegényke tapasztalatok híján próbált úszni, ám feszt belebotlott valamelyik nyögdíjasba. Hamar feladta és felfeküdt a víz tetejére. Még jó, hogy a vízben nem látni, mikor csorog az ember lányának a nyála.

Ígéretemhez híven jöjjön a folytatás.

Laci bával kezdeném, aki egykoron cégünk nagyjait képezte, de már jó pár éve nyugdíjas. Ő minden évben 2x jön pihenni, megteheti, jó a nyugdíja, családja meg ohne. Az egyedülállókat mindig egy asztalhoz ültetik az étkezések során, így pechemre mellé kerültem. Az öreg kellően mogorva, ugyan valamikor nagy tudás birtokosa volt, de mára már csak az alkolhol elpusztításában jeleskedik. Kegyeskedett megengedni, hogy tegeződjünk. Leírhatatlan volt a megtiszteltetés....:) Na mármost, Lacink reggeli előtt - nem túlzok - 3 dl!!! Unicumot enged el a torkán. Ezek után a reggeli merő lebegéssel telik, s amikor imánk meghallgattatik, akkor az abrosz is megússza nagystílű bűvészmutatványait. Elterelésképp próbálunk olyan időpontot választani, hogy ne kelljen vele összefutni. Ha mégis sikerül, nagy ritkán megtisztel kegyeivel és hozzánk szól. Máskor alig 3 falat után felpattan az asztaltól és elhagyja az éttermet...Ilyenkor mindig attól rettegek, hogy oda ne rókázzon, mert akkor nem állok jót magamért....

Sport: nem is meséltem a gyógytornáról. Idén a vízi változatát írta fel a doki, de ugyanaz a mosolygós, kedves leányzó tartja, aki a tornatermit is. Néha épp csak páran lézengünk a medencében, ám most itt volt egy nagy busznyi német is, így tumultus volt mindenütt. A gyógytornász kedvesen németül is kitessékeli akinek nincs a kezelőlapján a torna, ám a magamban csak Günter bácsinak elkeresztelt egyeddel nem bír. Günter bácsi kb. 90 éves, deli legényke, aki a felszólítás ellenére is nagy ellánnal bír kapaszkodni a medence lépcsőjén ülve a felette futó korlátba, mint aki a 6-os villamoson az életéért küzd. :) S ehhez társul az arcáról soha el nem tűnő rendíthetetlen mosoly, mely teljes tanúbizonysága annak, hogy lövése sincs róla mi történik körülötte. Azt még nem sikerült  kifigyelnem, hogy ki teszi a medencébe az öreget és vajon mikor szedik ki. :)

Huh,már ezer éve nem írtam semmit....

De kezdem az elején.... Egy kicsit elutaztam pihenni. Egy patinás, álmos kis fürdővárosba, ami tele van nyugdíjasokkal.... Kalandjaim már a vonaton megkezdődtek. Naivan azt reméltem, hogy a sok órás vonatutat majd végigalszom, s mint Csipkerózsika majd a célegyenesben ébredek fel. Ehelyett kb. 20-30 percenként rikácsoló hangok ébresztettek fel, mely szerint: "kérem az új felszállók jegyét", illetve "ásványvizet, üdítőt, csokit, chipset tessék!" Nem sikerült meggyőzni, az út végéig egyikből sem akartam. Hurrá, kivételesen időben érkezés a célállomásra. Ahonnan még egy röpke busz út várt rám. A cuccaimat bármelyik Sherpa megirigyelte volna, de a buszra alig bírtam felvánszorogni. Zötykölődés, majd hosszú megállókkal felcipelés az üdülőig. Hol van ilyenkor egy hímnemű? Valami jó féle Grál lovag?

Az üdülőben kedvesen fogadtak, kaptam egy tetőtéri szobát, szép LCD tévével, nyugis folyosón. Ebéd szokásosan jó nagy adag, isteni, s ha akarnám se tudnám megállni, hogy ne egyem meg mindet.

Gondoltam az élményeimet megosztom a nagyérdeművel, ekkor ért az első pofáraesés. A céges üdülőben csak a cég dolgozói tudnak belépni a netre, s ugyanazon oldalakat tudják megnézni, amit munkaidőben is. No comment...

A második majdnem pofáraesés a fürdőben következett. Lelibegtem a hálóingből nyári ruhává avanzsált rucimban a nyugdíjasok közé a termálmedencékhez. Hálóing le, német nyuggerek guvadt tekintete rám, én meg bemutat egy remek sziruett-piruettet a csúszós padlón. Több helyről felhangzott az Óh jellegzetes német kiejtéssel, én meg örültem, hogy végül egyben eljutottam a medence széléig... A forró vizet megunván kimentem az úszómedencéhez, ahol sajnálattal tapasztaltam, hogy a tömegtől úszni nem lehet. Egy csak azért is háton úszó csajt nem győztem kerülgetni. Egy idő után baromira idegesített...De isten nem ver bottal. Emberére akadt, s én kaján örömmel figyeltem, hogy egymásnak háttal egy ugyanazon a sávban úsztak, s nagy örömömre a medence felénél simán pofán verték egymást. Kettő kiesett. :)

A masszőr fiú kedves.... Ám azt kissé furcsállottam, hogy míg levetkőzök, addig sem megy ki. Egye fene, neki is lehet egy jó napja a csoffadt nyanyák közt. :) Persze,  az igazi meglepetés nem is engem ért, hanem egy jó barátomat. Az iszappakolás végén mikor egy szál semmiben éppen az iszapot próbálta lemosni magáról, megjelent a személyzet egyik 50 körüli nőnemű tagja, s kedvesen felajánlotta a segítségét. Férfiemberünk eleddig még csak azt tapasztalta, hogy azonos nemű segédkezik ebben a manőverben, de a harmadik alkalmat követően már meg sem lepődött....

Nos, mára ennyi. Legközelebb majd beszámolok a mozis élményeimről, Laci báról és a sporttevékenységről. ;)

 Kínaiaknak kedvezmény. Sok kici ócó :)

Fekete örökre

A mai mese Kelanról szól.

Kedvenc rabszolgám belefogott a párkeresésbe. Nem szívbajos, mer és akar is találkozni azzal, akivel a net segítségével megismerkedett.

Már túl van néhány találkán. Az első számú versenyőzvel egy tali is elég volt. Beszélgettek, beszélgettek, de hiányzott az a plusz.

Kicsit elkalandozva: a neten tapasztalataim szerint túl sok a sérült. A nagy részük nem is csak lelkileg, hanem mentálisan is retardált. Bocs és tisztelet a kivételnek. :) A legtöbben a neten olyannak mutatják magukat, amilyenek lenni szeretnének, s nem pedig amilyenek valójában. A fele tuti beteg, mikor egy beszélgetést azzal nyit, hogy camsex, msnszex, chat szex, rúgjál tökön kétszer, átküldjem-e az álló farkamat stb.... A nők nagy része is hasonló. Van akinek mindig az az első kérdése, hogy nagy farkú pasi van-e már? A többség bombázónak tünteti fel magát, aztán menetközben mindig kiderül, hogy maximum nehézbombázó lehet élőben, vagy vágásra érett disznó. A kamus onnan ismerhető fel, hogy mereven elzárkózik mind a fényképcserétől, mind a talitól. A sérültek nagy része ígérget, de nem tart be. :)

Ezért becsülöm Kelant. Ő meri vállalni magát. Nem szórakozik sokat, fogja magát és elmegy megnézni a nőt, néhány alkalmas beszélgetés után. Igazi férfi. Nem várja el, hogy a nő utazzon a találka miatt (egy csomó pasi kényelmes ilyen szempontból...)

Legutóbbi találkájára vidéken került sor. Oké volt a csaj, oké volt a tali. Ennek örömére meg is beszélték, hogy még elugranak valahova.... A leányzó felvetette, hogy esetleg pár barátja is jönne. Kelan rábólintott, hiszen embert tolláról, madarat barátjáról. Vagy fordítva. :) És beütött a ménykű. A leányzó barátnője olyan, de olyan észvesztően nézett ki, hogy csak na! Kelan meg jelenleg is dilemmázik, hogyan mondja meg az elsőnek, hogy "szerelmes lett"... Megbántani nem akarja.... Előre sajnálom a csajt. Egy jól sikerült randi után nem fogja érteni, hogy miért maradt mégis hoppon....

C'e la vie...

Egy kis vigyorogni való. Feltéve ha, sikerül feltöltenem.

A villamoson sikerült lencsevégre kapnom...

Egészen konkrétan a retyópapír lóg ki a tag gatyájából. :))(az ilyenekről mindig azt hittem, hogy ezeket valaki úgy szerkeszti)