Le szeretném szögezni, hogy nem szeretem Micimackót...

De... Egyik reggel nem azzal a vonattal mentem dolgozni, amivel szoktam, s a vonat tele volt ismeretlen arcokkal. Elég hamar becsuktam a szemem, gondoltam, ha aludni nem is, de pihentetni a szememet mindenképp sikerülni fog. A vonatkerekek ütemes kattogását a le-felszálló utasok és az ajtó csukódás zaja törte meg. Túl korán volt ahhoz, hogy az emberek egymással beszélgessenek. Nem tudom hol szállt fel az anyuka a gyermekével. Egy darabig nem is figyeltem, ám, egy kis idő múlva a gyerek neki állt szótagolni. Szépen, ahogy kell: mi-ci-mac-kó-ál-ma. Nem egyszer, nem kétszer. Már épp úgy voltam, hogy kinyitom a szemem és megnézem, hogy anyuka miért nem szól rá a gyerekre, mikor mindenki aludni szeretne, mikor a gyerek megkérdezte a sokadszori szótagolás után, hogy jól olvassa-e. A szomszédban ülő néni megkérdezte a gyereket, hogy tényleg olvasod? Mire a kisember önérzetesen rávágta, hogy persze. Anyuka meg hangosan nevetett. Aztán a néni is nevetni kezdett. Majd megkérdezte a gyereket, hogy hány éves? A válasz:

" Most 3 éves vagyok, idén 4 leszek, jövőre pedig 5."

Mellettem is egy vadidegen ült, de erre már egymásra mosolyogtunk. A néni megdicsérte a gyereket, és azzal bíztatta, hogy amilyen ügyes, mire iskolába megy, már biztosan olvasni fog. Leszálláskor egy másik velem egykorú megjegyezte, hogy milyen helyes a kissrác. Én meg, hogy látszik rajta, hogy foglalkoznak vele, hiszen nagyon választékosan fejezi ki magát.

Nem egy nagy történet, nem egy nagy dolog, de közelebb hozta a fázós reggeleken egymáshoz az embereket. Elnézve az utasokat, mindenki mosolyogva, beszélgetve szállt le a vonatról. Nem is kell hozzá sok. Csak néha egy-egy mosoly, egy kedves gesztus, s amiről azt hisszük, hogy már régen nincs meg, arról kiderül, hogy ott lapul az emberek szívének mélyén. Hogy nem vagyunk sem közönyösek, sem közömbösek, talán csak kissé befásultak.

Legyen szép napotok! :D

Szerző: Berill Shero  2010.01.27. 01:02 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://berillshero.blog.hu/api/trackback/id/tr891704612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása