Mindig mások által megélt történetekkel szórakoztatlak benneteket, így hát itt az idő, hogy megosszam a napokban velem megesett esetet  is.

Valamelyik nap Szótlannal és  Tini Nindzsával elindultunk a büfébe kávézni. Lustaság fél egészség alapon a liftet céloztuk meg, bár azt hiszem gyalog mindenképp hamarabb leértünk volna, főleg a történtek tükrében.

Szótlan ritkán szól, ám olyankor ül a mondandója. Konkrétan nem emlékszem mit mondott, de valószínűleg ott lehetett a szeren, ha már megpróbáltam érte gyomorszájon vágni. Tini meg persze kontrázott, így mikor megjött a lift mi nagyban verekedtünk, ahogy komoly munkát végző, igazán jó szakemberekhez illik. :) A lift megérkezett, s rajtunk kívül már voltak benne hárman. Ahogy beszálltunk Tini jó hangosan megkérte Szótlant, hogy ugorjon már egyet! Alig ért a mondat végére, a lift akkorát ugrott, hogy öröm volt nézni, bár Szótlan meg sem mozdult. Belőlünk kitört a röhögés, de az útitársak kevésbé díjazták, sőt az egyik nő szabályosan bepánikolt. Főleg, miután a lift ahelyett, hogy az adott emeleten megállt volna és kinyitotta volna az ajtókat elakadt, se előre, se hátra, de leginkább le és föl nem akart menni. Nyomtam a csengőt, ami lágyan ciripelt. Válasz sehonnan nem jött. A levegő az alapjáraton amúgy is meleg liftben egyre fogyott. Aztán ugrott egyet és felvágtatott a 4. emeletre. Mindezt úgy, hogy a létező összes szint gombját nyomogattuk, de a kijelző semmit sem érzékelt. A negyedik emeleten ismét ugrott egy hatalmasat, a kollegina már kellően stresszes volt, mi még vigyorogtunk, bár kapásból az jutott eszembe, hogy mennyivel nagyobbat lehet esni a negyedikről, mint mondjuk az elsőről, ahol eredetileg is megállt egyszer... A csengő folyamatos nyomogatása mellett eljutottunk a harmadikra, ahol az eredetileg a liftben tartózkodók mind kiugráltak, viszont mi hárman, rendíthetlen bátorságról téve tanúbizonyságot bevállaltuk, hogy megkockáztatjuk az első emeletet. Már előre dörzsöltem a tenyeremet, hogy milyen szép kis csődület lesz a lift környékén, rávillanthatom mind a 28 fogamat a megmentésünkre érkezőkre, adhatok interjút a sajtó munkatársainak szerencsés megmenekülésünkről, ám ehelyett síri csönd honolt az előtérben. Nem is értettem. Csalódottságom határtalan volt. Minden a megszokott kerékvágásban zajlott. A sokktól odáig jutottam, hogy szépen megittam a kávémat, majd csak nekiduráltam magamat, hogy megkérdezzem a biztonsági személyzetet, hogy mi is történt.

Mint mindenhol, nálunk is az a jellemző, hogy "túl képzett és túl okos" emberek ülnek a megfelelő székekben. Odaballagtam az első titánhoz.

- Ne haragudj, egy aprócska technikai kérdés. Ha valaki beragad a liftbe, mi a teendő?

- Meg kell nyomni a csengőt.

- Aham, és ha én 10 p-ig nyomtam, de senki nem jött oda, akkor mi van?

- Hát mi itt azt nem halljuk, de ha valamelyik kolléga hallja, akkor idejön, szól nekünk, mi meg hívjuk a liftkarbantartó céget.

Ennek a hasznos információnak a birtokában már épp visszaballagtam volna Tini Nindzsáékhoz, mikor a nagytudású még utánam szólt:

- Egyébként is, nyilvános a telefonszámunk, a liftből is ránk tudsz csörögni. - mondta mindezt kissé lekezelő, olyan "hülyegyerekes" stílusban.

- Tényleg? - vontam fel meglepetten a szemöldökömet, miközben a srác mutogatta, hogy feltalálták a mobilt. - Csak tudod van egy aprócska bibi. Esetleg nincs nálam a mobil. De,  ha mégis nálam van - adtam meg a kegyelemdöfést -, a liftben nincs térerő.

A kedves fiú erre nyomatékosan elismételte, hogy HA VALAKI HALLJA, AKKOR AZ MAJD SZÓL NEKIK.

Gratulálok! Magyarország 2009.

Lehet mire valaki meghallja, én már elájulok a levegőtlenségtől és akkor aztán a csengőt sem fogom fektemben nyomogatni. De HA MEGHALLJÁK MÉGIS, szép csendben megvárom, míg szólnak az őröknek, akik szólnak a lifteseknek, akik egyszer csak kijönnek....

Tanulság? Lehet gyalog kéne közlekedni?! A lépcsőzéstől szép formás lesz az ember feneke. Uccu neki....