A visszatérő gyönyörű képi megjelenítéssel is operál a mondandó mellett. Maga a történet, bár tudom, megtörtént eseményeket dolgoz fel, számomra mégis itt-ott kicsit meseszerű.

Lehet nem jókor néztem meg, mert azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy megfelelő hangulatban legyünk a véres jelenetekhez.

Aki nem szereti Leonardo di Capriot, azért az is elismeri, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújt a filmben. Kíváncsian várom, hogy megkapja-e az Oscart. Én szurkolok neki.

A filmet meg bátran ajánlom minden erős idegzetű embernek, a hosszúsága se rettentsen vissza senkit a megtekintéstől. Mielőtt láttam volna, el nem tudtam képzelni, hogy miért feliratos. A válasz egyszerű, mert sokkal hatásosabb és hitelesebb.

http://port.hu/a_visszatero_the_revenant/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=167159&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_topic_id=2

A rendőrségre megérkezik a delikvens. Nem volt időpontja senkihez, így türelmesen várt, míg sorra került az ügyeletesnél, ahol belekezd a rizsába. Az ügyeletes kellően tompult, nem ez az első szolgálata, meg a bejelentő se dobogós aznap. Első ránézésre egy jobb fajta kocsmai verekedésben ő az alulmaradt fél. Az ügyeletes sejti, hogy egy kis garázdaság, testi sértés lesz, vagy lopás, féltékenység, amiről emberünk beszélni akar. A jó ember messziről kezdi a mondandóját, majd így folytatja:

- Drága rendőr úr! Nekem tegnap be kellett vóna menni a székesfehérvári pszichiátriára. Illetve hát tulajdonképp be is mentem én, de aztán hazajöttem és itthon a kocsmába' összeakadtam pár cimborával. Múlattuk az időt, a pénz mellett az ital is remekül fogyott, majd hát na.... Összeverekedtem a Pistával...

- Helyben vagyunk. - nyugtázza a zsaru az öregek rutinjával.

- De nem ezt akarom én bejelenteni, az nem nagy ügy. Tulajdonképpen azért jöttem én ide a drága rendőr úrhoz, hogy hát na... szóval vissza kéne nekem menni a pszichiátriára. Ha szépen megkérem, nem írna nekem egy beutalót? Oszt nem vitetne be Fehérvárra?!

Vannak az exek. És nekik mindig vannak exeik. Az életben mi is gyakran (a szerencsések kevésbé gyakran) vagyunk valakinek az exei.

És van az, amikor az ember lánya újra és újra szembekerül a múlt már leküzdöttnek vélt árnyaival a legképtelenebb helyzetekben. Mikor végre már boldog vagy attól, hogy eltelnek napok, hetek anélkül, hogy az ex eszedbe jutna, a sors mindig produkál valamit.

Például kapsz egy levelet/hívást/fotót az extől. Vagy a legújabb (ex)kedvesétől, esetleg azon jó ismerőseidtől, akik biztosak benne, hogy segítenek Neked mihamarabb túllendülni az exen azzal, ha megosztják Veled, hogy éppen kivel, hol, mikor, mit csinál. De vissza az eredeti gondolatmenethez. Szóval kapsz mondjuk egy telefonhívást, amelyben

a) nyakadba zúdítja, hogy mit rontottál el és ő majd a legújabb kapcsolatban mit csinál másképp /köszi az infot, akartam hallani, hiszen ez mindenkinek nagyon tanulságos/,

b) ócsárolja az utánad jövő exet, hogy bezzeg Tőled mit és mennyit kapott és mikre rá nem jött, míg az a másik (gonosz dög!) kihasználta, tönkretette blabla,

c) a legvadabb, mikor nem csak a fentieket kapod, hanem ajánlatot is!!! Ne legyünk sablonosak, nem az újra kezdésre, az minden ócska szappanoperában megtalálható, hanem arra, hogy menj vele ide-oda-amoda, természetesen kötöttségek és kötelezettségek nélkül. Mert épp van egy felesleges wellness kuponja (amiről egyébként épp néhány nappal korábban árulta el a barátaidnak /miért is tartja velük a kapcsolatot?!/, hogy ezt karácsonyra/névnapra/szülinapra/évfordulóra/akármire vette az azóta már ex-szé avanzsált másiknak és hogy stílszerűek legyünk, a múlt idő Neked tálalva már régen aktuális, amikor meg a barátaidat zaklatja kiderül, hogy még nincs egy hete se, hogy szakítottak).

Mindig elgondolkodom rajta, hogy az emberek tényleg ennyire buták? Soha senki nem gondolja, hogy az információ körbeér, hogy a hazugság kiderül?!

És hogy jutott eszembe pont most Gizike? Miért pont Gizike? Az elsőre az a válaszom, hogy pont most összefutsz vele a folyosón a munkahelyeden, mert kiderül, hogy ő is ott dolgozik. A másodikra meg, hogy miért ne? Tele van a világ Gizikékkel....

Elég messziről kezdenem. Tomival.

Aki a szemünk láttára nő fel. Az egész vonatozó népség szeme előtt. Évekkel ezelőtt figyeltünk fel rá. Izgalmas jelenségnek ígérkezett. Talán az általános iskola első osztályát kezdte, sok mai gyerekhez hasonlóan ő sem bírt megülni a hátsó felén. Az első napokban szörnyen sajnáltuk. Nem csak őt, nagymamáját is. Minden reggel azon a vonaton zötykölődtek, amin mi is. Eleinte még szívesen ültünk abba a kocsiba, ahol ők is utaztak. Aztán kezdett sok lenni, hogy Tomika mindenkit rugdos, hogy a mamája nincs tekintettel másokra, még véletlenül sem teszi fel az ülésről a táskát, nem húzza magát összébb, ha valaki mégis oda szeretne ülni. Később már az is zavart, bár még bőszen sajnáltuk a kis srácot, hogy minden reggel valamit tanulnia kellett. Egy idő után azt hittük, hogy szegény nem túl jó képességű, ezért gyötri a nagymamája halálra.

A vonat mindig emberekkel zsúfolva, s vannak (köztük én is), akik még ilyenkor egy kicsit szeretnének pihenni. Nem aludni, mert az szerintem ilyenkor viszonylag kevés embernek sikerül, de kicsit csendben elmeditálva a nap leendő történésein, csukott szemmel hallgatni a vonatkerekek ütemes zaját. Tomikáék minden áldott reggel ebbe a csendbe rondítanak bele.

- Tomika! Kész a matek/irodalom/akármilyen leckéd?! Igen, akkor vedd elő a másikat! Jó! Akkor most mondd meg, hogyan oldod meg ezt a feladatot!  Melyik van előbb? Mit tanultál? - ehhez hasonló kérdések tömkelege záporozik reggel fél 7-kor a kiskölyökre. Ráadásul a néninek borzasztó hangja van, legalábbis engem roppant mód irritál. Az első döbbenet akkor ért, amikor Tomika egy verőfényes tavaszi reggelen fellázadt.

- Anya! Nem lehetne, hogy most.... - tapintható volt a döbbenet. A nő kicsit sem anyukás, ezerszer inkább nagymamás. Saccolni sem lehet, hogy mennyi kettejük közt a korkülönbség, de az anyának titulált egyed nagy darab, öltözködésre egyszerű, viselkedésre olyan szigorú tanárnénis, szóval Tomika anyukája nem anyukás jelenség, s aki szintén először hallotta velem együtt a megszólítást, mind tátott szájjal bámult. 

Tomikát sajnáltuk mikor anyuci nyári szünetben is minden áldott nap hozta magával, s próbáltuk kitalálni vajon hol is dolgozhat, ha nem tanár és nincs nyári szünete. Aztán egy elcsípett beszélgetésből kiderült, hogy valamelyik kormányhivatalnál robotol. Itt már nem csak Tomikát, hanem az ügyfeleket, munkatársakat is nagyon sajnáltuk.

Aztán egyik reggel olyan történt, ami szerintem példa nélküli. Tomika már felső tagozatos, mert a múltkor a görög isteneket és a különböző rovarokat vették számba reggel, majd mikor befejezték, anyuka megkérdezte (semmi dicséret, hogy a gyerek szinte minden kérdésére tudta a választ), hogy akar-e olvasni. Tomika lelkesen bólogatott, mi fellélegeztünk, hogy végre csend lesz és szegény gyerek is kikapcsolhat, nem kell tananyagot bifláznia, mikor a drága anyu elővette Az atommag című, lexikon vastagságú, nem épp gyerekeknek való könyvet.

Az emberek dermedten figyeltek. Azt hiszem rajtam kívül is még sok embertársamban megfogalmazódott néhány kérdés, mint például:

a) biztos, hogy a vonaton kell-e tanulnia egy gyereknek?

b) tényleg jó-e, hogy a korán induló vonattal (ha én fél 7-kor szállok fel, ők meg már néhány megállót utaznak)  kell iskolába mennie?

c) nincs-e jobb (jó) intézmény a közelben, ahová esetleg ismerős is el tudja reggel kísérni?

d) vajon mennyire egészséges, hogy egy 10-12 év környéki gyerek mindent irányítottan csinál és még az olvasás élményét is anyuka szabályozza?!

Érdekelne, vajon Tomika hogy teljesít az iskolában és milyen felnőtt lesz belőle?! Sajnos az is látszik, hogy bár anyu későn vállalta a gyereket, de nem veszi emberszámba, általában, ha magyaráz neki, türelemmel teszi, de mintha hülye gyereknek szövegelne. Tényleg nincs senki a környezetében, aki megmondaná neki, hogy így elrontja azt a szegény fiút? Hogy felnőve, anyu irányítása nélkül egy érzelmi nyomorék lesz?! Tomika! Tarts ki! Van élet a mamán kívül is!!!!!

http://www.port.hu/megjott_apuci_daddy_s_home/pls/w/films.film_page?i_film_id=166376

Mark Wahlberget, mint színészt nagyon régóta szeretem. Will Ferrellért nem voltam oda túlságosan sose, de érdekelt, hogy mit hoznak össze ők ketten. A film tele van jobbnál jobb poénokkal és nem hagyja a néző figyelmét lankadni.

Persze nem is lenne tipikus amerikai film, ha nem happy end lenne a vége.

Amit vártam tőle, azt számomra hozta. Könnyed kikapcsolódás, sok nevetés. :) Ajánlom figyelmetekbe!

Nyomozó ismerősök ugyan már sok mindent megéltek, de azért az élet mindig produkál furcsa dolgokat. Karácsony előtt dömping volt a bejelentőkből, még az utolsó munkanapon is megjelentek a kapitányságon a bejelentést/feljelentést tevő emberek. A nyomozók munkakedve ilyenkor már nem feltétlenül áll egyenes arányban a bejelentő által elmondottakkal. Persze lerázni senkit nem lehet, hiszen mindenkinek a saját problémája a legfontosabb, szépen meg kell hallgatni, jegyzőkönyvezni az általa elmondottakat, majd megtenni a megfelelő lépéseket. A rendőrök így is tesznek minden alkalommal.

De van, amit ők is nehezen tudnak feldolgozni. Például mikor december 30-án a kora délutáni órákban beállít egy személy azzal, hogy ő volt már náluk tanúkihallgatáson, szeretne másolatokat kérni a jegyzőkönyveiből. Az előadó rugalmas, kéri az ügyszámokat, a tanú mondja: 0001/2014... A nyomozó hümmög, majd várja a másik számot. Az emberke mondja 0123/2011. Nem is bírta ki, megkérdezte, hogy vajon hogy jut eszébe valakinek 4 évvel később másolatot kérni a jegyzőkönyvből?! Eddig ez az ember hol volt?!

20 éve pénzügyőr, aki szabálysértéssel foglalkozik, érdeklődik a kollégájánál:

Akkor ezt most a nyomozók vámkezelték?!

Illetve egy másik röpke:

A sofőr a finánc kollégának: 

Kedves László őrmester uram, önnek segítenie kell nekem! Megállítottak ezek a ge…navosok, mert nincs jobb dolguk, a ro..ku..any…at, oszt kitalálták, hogy megbüntessenek, mer mé ne, de igazuk az nincs. Kedves László, maga vévpópés, maga biztosan tud nekem segíteni! 

/emberünk végül 1 millát fizetett a szabálytalanságért, de hogy miért gondolta, hogy a vámos majd segít neki?!/

Volt szerencsém végigélni, hogy a meccs után a szurkolók elfoglaltak egy vonatszerelvényt.

A fradis kántálás nem akart abbamaradni, "aki nem ugrál, az román" című rigmusra pedig majd hogy nem felszállt a szerelvény a helyéről. Reméltem, hogy nem a B középhez van szerencsém, mert akkor nagy élmény lesz az út.

A srácok eléggé hangosak voltak, az utasok eleinte őszinte rémülettel figyelték a "hordát". Majd egy 80 körüli nénike vette a bátorságot, taszított egyet az ölébe már sokadszorra véletlenül beboruló fiatalemberen és felszólította őket, hogy hagyják abba ezt a lehetetlen viselkedést. Egy időre mindegyikük magába szállt, gondolom a saját anyukájuk/nagymamájuk jutott eszükbe, majd folytatták tovább. A vasútbiztonság embere egy szál mellényben, mindenféle kényszerítő eszköz nélkül odasétált hozzájuk, akkor a kántálás a "van jegyünk, van jegyünk"-kel folytatódott.

Aztán, ahogy a vonatról fogytak az emberek, feltűnt a szerelvény közepén egy lila sálban árválkodó fiatalember. Mindenki kíváncsian figyelte, hogy vajon most mi következik. Az egyik fradista odament, megsimogatta a kölyök fejét (kb. 15 éves lehetett a delikvens), majd felszólította, hogy ugráljanak az aki nem ugrál kezdetű, fentebb már idézett mondatra. Majd a nagy darab, kopasz hangadó is kiszúrta a kis srácot, nem is habozott, végigszáguldott a gyerekig, a nyomában egy másik zöld sálassal. Körbefogták és jött néhány újpestit szidalmazó ének, majd a nagy darab is megsimogatta a gyerek fejét és leszállt!

Amikor a nénike is a leszálláshoz készülődött, az öltözködéstől az ajtó csukódásig a "viszlát mami, viszlát mami"-tól volt hangos a szerelvény.

Esküszöm meglepődtem a zöld-fehéreken, hogy bár hangosak voltak, de nem csináltak balhét. Le a kalappal előttük!

Új idők járnak.

Az egyik nyomozónővel esett meg az alábbi:

A férfi kollégája nem volt a helyén, de mivel kitartóan csengett a vezetékes telefonja, így a nő felvette.

- Tessék, Kovács Xavér telefonja. - szólt bele kellemes alt hangján.

- Halmos Ödön vagyon az Alkotmányvédelmi Hivatalból. Én végzem az Ön nemzetbiztonsági ellenőrzését. Kovács Xavérral beszélek?

- ????

/szerkesztői megjegyzés: Halmos Ödön biztosan új volt a cégnél és fél éjszaka azt gyakorolta, mit mondjon majd a telefonba, ha Kovács Xavér azt felveszi :))/

Azt hiszem utolért engem is...

Hogy korhoz kötött lenne? Talán...

Hogy foglalkoztat-e? Nagyon is...

Azt vettem észre, hogy többször arra ébredek, ha ma lenne az életem utolsó napja, vajon mi lenne a mérleg serpenyőjében? És kétségbeesve azt gondolom, hogy nem tettem le semmit az asztalra. Hogy a világmegváltó tervek sehol nincsenek. Illetve a tervek még megvolnának, de hol a megvalósítás? Hogy vajon mennyi kompromisszumot kötöttem és ezek előbbre vittek-e, vagy akadályoztak a kitűzött célok elérésében? Hogy vajon nem megy-e túl gyorsan az idő? Hogy lesz-e még elég erőm, időm, akaratom elérni, véghez vinni azt, amit kigondoltam? Hogy vajon teljes életet éltem-e akkor is, ha a társadalmilag elvárt dolgok messzire kerültek? Hogy ha itt kell hagynom a földi létet, lesz-e olyan ember, aki évek múlva is pozitívan fog rám emlékezni, lesz-e, van-e olyan, aki bármit is köszönhet nekem?

Nagy kérdések. A választ meg majd az idő adja meg.

Érdekes, hogy régen talán évi egyszer összegeztem. Most meg naponta készül a számvetés. Normális ez így?!

Miért nem készíti fel senki az embert arra, hogy egyszer ez is eljön? És hogy hogyan kell ezt kezelni?

Nos, elérkeztünk a kaland végéhez.

Maca csak úgy repkedett, s már maga előtt látta, hogy sok-sok gyönyörteljes éjszakát töltenek el együtt. Elképzelte, hogy milyen lesz másodszor, majd sokadszor újabb és újabb helyeken és pózokban örömet szerezni egymásnak. Természetesen simán érzelemmentesen. Mert azt az ember lánya fejben el tudja dönteni....

A srácot kimerítette az aktus, viszonylag hamar elaludt. Hősnőnk fantáziája szárnyalt, úgy fel volt dobódva, hogy még órák múlva sem tudott pihenni. A fránya ébresztő óra viszont kicsit sem volt tekintettel a romantikus estére, néhány óra múlva kiverte az álmot a szemükből. Illetve leginkább Macáéból, mert a fiút nem lehetett felkelteni. Maca mindenféle trükköket bevetett, a gyengéd cirógatástól kezdve az erőteljes rázásig, de semmi nem hatott. S már épp kezdett kétségbeesni, mert a srác még este jelezte, hogy neki reggel dolgoznia kell mennie, de aztán eszébe jutott a végső megoldás. Lefőzött egy jó erős kávét, azt sem tudta, emberünk hogy issza, így minden fellelhetőt a tálcára tett, majd lábujjhegyen visszaóvatoskodott a szobába. A fiú nem horkolt, de szinte ugyanúgy feküdt, mint ahogy hagyta. Maca véleménye szerint egész éjjel ugyanabban a pozitúrában feküdt, mint amelyikben elnyomta az álom. A kávé illata és a srác saját telefonjának a csörgése végül meghozta a kívánt hatást. A gyönyörű szemek álomittasan meredtek Macára. Beletelt néhány percbe, míg a srác felfogta, hogy hol van. A kávét tűzforrón itta meg, magára kapkodta a ruháit, majd az ajtóban úgy csókolta meg hősnőnket, hogy annak még percek múltán is remegett a lába, aztán a fülébe suttogta, hogy "folytatjuk" és elviharzott.

Maca nem akart tolakodó lenni, már nagyanyáink is azt tanították, hogy türelem, ne keresd, ha akar valamit majd jelentkezik. Ám Maca túl sokáig mégsem bírta. Egy óra múltán ráírt, hogy sikerült-e beérnie a munkahelyére. A pozitív választ követően elnyomta az álom. Délután a telefoncsörgésre ébredt, de sajnos nem a fiatalember kereste.

Estére Macának programja volt, s nem is nagyon nézegette a telefont, ráadásul tisztában volt vele, hogy a fiú ritkán jelentkezik, ha dolgozik. Most meg még fáradtabb is volt a szokásosnál, zsinórban a 12. napját nyomta pihenő nélkül, ezért Maca fejében meg sem fordult, hogy gond lehet.

Másnap délelőtt küldött egy kedveskedő-vicces üzenetet, amelyről azt gondolta, hogy a srác érteni fogja, ha akarja. De nem akarta... A napok szomorúan teltek-múltak, a srác a telefont se vette fel, arra a másnapi üzenetre se reagált, Maca meg magát okolta, s másodpercre pontosan végigelemezte a történteket - már amire emlékezett a viharos éjszakából -, hogy mit ronthatott el.

A fiú egy hónap elteltével előkerült. Maca közben megjárta a magasságot és a mélységet, be kellett ismernie magának, hogy bár nem akarta, de mégis beleszeretett ebbe a hetyke legénybe. Ezt persze nem kötötte az orrára, csak a szíve vert hevesebben, mikor meglátta az ajtóban. Azt remélte, hogy ott folytatják, ahol abbahagyták. Addigra már a magyarázat se érdekelte, de ahogy a fiú ránézett, rájött, hogy itt már nem lesz többé szex. Hiába invitálta be, a fiú egyik lábáról a másikra állt, majd röviden annyit mondott, hogy: "Ne haragudj, megismertem néhány hete egy lányt és fülig belezúgtam. És úgy néz ki, hogy az érzés kölcsönös."

Maca csak állt az ajtóban leforrázva és szóhoz sem jutott. A srác pedig azóta teljesen felszívódott. Maca még egyszer látta őket a városban és megállapította, hogy a leányzó közel 20 évvel fiatalabb tőle. Időnként azért még önmagát ostorozza, hogyan remélhetett viszonzást az érzelmeire egy 10 évvel fiatalabb férfitól. Ő is tudja, hogy a férfiak kivétel nélkül csak szexelni szeretnek az idősebb nőkkel. Kapcsolatot a saját korosztályukkal vagy az 5-10 évvel fiatalabb lányokkal létesítenek. Érzelemmentes szex meg a nők részéről többnyire csak utópia.

Van Isten! Már csak egy számjegyű a napok száma, amíg még tart a regisztrációm.

Felmegyek valamelyik nap. Ésss!!! Az első, akinek a képe szembe jön kedves mondjuk András?! Akivel a legelején a szopjál le effektusig jutottunk. Ááááá! Pedig le volt tiltva....

Hát miért nem lehet nekem onnan szépen elbúcsúzni? És hogy jó legyen egy bő 50-es úriember is naponta kb. 15-ször megnézi az adatlapomat!

Mindenkinek jó élvezkedést! :) Élvezzétek ki a hátralévő napokat! Agyő társkereső oldal! :)

A mai napon néhány furcsa emberrel találkoztam.

A vonaton a srác a megérkezés előtt egy jó 5 perccel korábban felpattan, úgy lohol az ajtóig, mintha bármiről lekésne, nem számít neki, hogy letapossa a cipőmet. Oké, hogy ma is 17-20 fok körül volt a levegő hőmérséklete, de azért az egy szál póló nem túlzás kissé este 7 magasságában?! Vagy azért rohant, hogy magára vegyen valamit? :)

Alig érek ki az állomás elé, öreg néne (cirka 70 éves) leszólít, hogy merre megyek. Nem is ismerjük egymást, hányavetin mondok egy viszonylag tág irányt. Anyóka rám mosolyog és közli velem, hogy megszaporázza a lépteit és csatlakozik hozzám. Miiiiiiii vaaaan?! Közlöm vele, hogy én sietnék (különben is, hova  volt felírva, hogy társaságra vágynék?!), majd otthagyom. Némi lelkiismeret furdalást érzek, de aztán eszembe jutnak Géza bölcs szavai, hogy nem kell nekem Teréz Anyut játszani. De azért hazáig foglalkoztat a gondolat, hogy miért is engem szemelt ki a nénike és mit szeretett volna. Kellően paranoiás lévén az is eszembe jutott, hogy lehet ő Repülős Gizi utódja, s a táskámban szeretne kotorászni, míg a meséivel eltereli a figyelmemet. :D

Aztán már fentebb a kerékpárút közepén járok, mikor az utca túloldalán kiszúrok egy pasast, aki valamit tépked a bokorról és bőszen a szatyrába gyömöszöli. Utólag jut eszembe, hogy arra se kökény, se csipkebogyó nincsen, akkor vajon mit szedett és miért a legsötétebb helyen?!

Végül elvágtat mellettem egy hórihorgas, svájci sapkás fiatalember. Gyönyörű, bugyi rózsaszín, női kerékpáron. :)

Jááááj, hát van baj. De lehet velem?! Én vagyok ufo és mindenki más helikopter?!

Ahhoz, hogy a szabadság bejöjjön, szélesre kell tárnod a szívedet!

Az első poharat követte még egy pár. Maca érezte, hogy kezd kontrollálatlan lenni a mozgása, így meg se próbált felkelni a karosszékből, inkább megkérte a fiatalembert, hogy húzódjon közelebb és az ölébe tolta a lábát. Ez végzetes hiba volt. A srác olyan szinten beindult, hogy ölbe kapta hősnőnket és felajzva kérdezte, hol találja az ágyat. A lakásbemutató előzőleg elmaradt. :)

Maca két csók közt mutatta az irányt, a fiú pedig kicsit se gyengéden dobta az ágyra és szó szerint leszaggatta róla a ruhát. Meg a melltartót és a bugyit is. Maca egy pillanatra kijózanodott, belegondolt, hogy ezek voltak azok a ruhadarabok, amelyekkel hódítani tervezett, de innentől kezdve újabb kiadásra számíthat, mert ezeket már megjavítani nem lehet. A srác is megérezhette a pillanatnyi döbbenetet, mert bocsánatkérően suttogta a fülébe, hogy nagyon kívánja, és sajnálja, hogy ilyen heves volt. Maca nem tudta letépni a srácról az inget, mert az már nem volt rajta. Hősnőnk nem emlékezett rá, hogy mikor és hol vethette le, mert mindkét kezét hol a mellén, fenekén, hol meg a csiklóján érezte. De hát végülis ez nem is volt olyan lényeges. 

A srác jó választásnak bizonyult. Fantasztikus szerető volt, Maca minden porcikája remegett érte. Sőt egy idő után az ágy is, mert a fiatalember nem cicózott. Úgy dugta Macát, mint a lopott biciklit. Csak úgy recsegett az ágy, melyről Maca mindig azt állította, hogy még száz év múlva is ágy lesz, olyan merev tölgyfa, hogy baltával se lehet szétverni. Ehhez képest menetközben az is megfordult a fejében (persze, mert ilyenkor van helye az ilyen gondolatoknak), hogy vajon mit gondolnak majd a szomszédok, mert bár ő nem sikít, csak hangosan nyögve élvez, de az ágy nyikorgása még vagy 3 emelettel feljebb is tuti kristálytisztán hallatszik. És az is eszébe jutott, hogy ő így, még az életben nem volt megdugva. :D 

Maca szex közben se bírja befogni a száját, a fiú erre párszor figyelmeztette, majd mivel látta, hogy nem ér célt, simán elérte, hogy tele legyen a szája. Levegőt se nagyon kapott és időnként azt se tudta melyik bolygón van, de a srác ezzel együtt is nagyon figyelmes volt, határozott és úgy irányította, ahogy még soha senki. A végén azon gondolkodott, hogy vajon a bor szállt-e ennyire a fejébe, vagy tényleg átélt egy komplett pornófilmet? :D

De mint minden jó, ez is véget ért egyszer. A végjátékot majd egy másik posztban olvashatjátok. :)

Avagy a visszaszámlálás elkezdődött.

Már egy hónapom sincs fent. Hál istennek. :D

A legutóbbi két levél megerősített benne, hogy a társkeresés ezen módját még véletlenül se nekem találták ki. Ahogy talán korábban már említettem, megadtam néhány paramétert a leendő társsal kapcsolatban. Mint például a kor és a magasság. Persze ez általában rajtam kívül senkit nem érdekel. Legalábbis a "lovagok" bármely tényezőt nagyvonalúan kezelnek és képesek elsiklani felette. Vagy szimplán dislexiásak. :D

Itt van mindjárt Elemér. Tiszta fitt a profilképe alapján, olyan 70-en plusszosnak saccolom. Örömmel konstatálom, hogy még csak 61 éves!!!! És íme a levele:

"Üdvözölöm a kedves zsenge hölgyet, látom ugyan a kor különbséget,de hátha ki egészítenék egymást
ha nem inged ne vedd magadra
. Az ismerkedés, közös programok , pár találás, komoly kapcsolat reményében, adatlapod felkeltette érdeklődésem. panzióval foglalkozom Kókunpityerén élek, családi házban, humorral, fantáziával fel vagyok vértezve. Józan életvitellel, hátországom rendezett , biztonságot, nyugalmat, szeretetet adnék.Hiányzik a figyelmem fókusza.ki vágyam lángra lobbantja. Olyat keressek, kivel ha a lelki, kémiai, fizikai, biológiai, együtt hatás létre jönne. Egymásban jövő képet látnánk akkor együtt élhetnénk. és a tenyeremen hordanám. Amennyiben ,te is úgy gondolod, irhatsz mert vip tag vagyok elérhetőségem email címem elemer@johogyirsz.com skype elemer mr panzio 06123456789 ha megcsörgetsz vissza hivlak skype elemer mr panzio"

Naa, gondolom fizikai és kémiai együtthatás tuti lenne, ha leverném a gyógyszerét, szemüvegét, biztos felmenne tőle a vérnyomása és kapkodva szedné a levegőt vagy egy percig! :) A biológiaiba bele se merek gondolni. Persze lehet, hogy tenyész csődör, bár ugye a képe alapján ezt nehezen tudom elképzelni. De hogy szenilis kissé, az fix. Minek írja le kétszer, hogy mi a skype címe? Illetve, küldés előtt nem olvassa még egyszer át, hogy jó-e az úgy, ahogy megfogalmazta? Őt nem zavarja, hogy egy mondatba sűríti bele a mondandót, hogy hol ékes költői nyelvezetet használ, hol meg messze kerüli a helyesírási szótárat? Nem megfelelő helyre téve az írásjeleket?!

Tudom, tudom! Én és az extra elvárásaim...

A barátaim változatosan reagálták le Elemér levelét. A fele azt tanácsolta, hogy próbáljam meg. Hátha én öröklöm a panziót! :D A másik résztől meghallgattam a perverz, vén tata és mit csinálna velem kezdetű monológokat, illetve történeteket a képe alapján az Elm utcai rémről. :)

Azt becsülöm benne, hogy megírtam neki, nem egymást keressük és erre okosan már nem reagált. 

Bezzeg Máté!

Egyetemet végzett, egészen normálisnak tűnő pasi volt. A negyedik levélig. Nem volt fent fényképe, szorgalmaztam, hogy a Kedves meg Drága Berillbe addig ne menjünk bele mélyebben, míg nem látok róla fotót, mert értem ugyan, hogy én neki tetszem, de ugye ez lehet nem kölcsönös. Eleinte arra hivatkozott, hogy régi képei vannak. Aham, hihető a digitális korszakban, hogy nem tud egyet kattintani a webkamerával, vagy az okos telefonnal, vagy akármivel, hogy legyen egy frissebb képe.

Megjött a fotója a 4. levélben. Azzal együtt, hogy akkor hétvégén már talákozhatnánk is, vagy legalább beszéljünk telefonon.

A fotótól dobtam egy hátast. Gondolkodtam, hogyan írjam meg neki, anélkül, hogy megbántanám, hogy itt telefonszámcsere nem lesz, meg más se.. 

Óvatosan fogalmaztam, hogy kedves arca van (malacpofa) és hát nem az esetem. Erre jön a levele, hogy de hát ez régi kép. Aham, ja. Ha valaki 31 évesen (kb. annyi lehetett a képen) már malac, az vajon 40 éves korára jóképű, sukár csávó lesz hipp-hopp? Főleg úgy, hogy leírja magáról, hogy sosem sportol... És a végére csak odabiggyeszti, hogy egyébként most is így néz ki. Na kösz szépen, akkor hagyjuk. Utolsó kérdésétől majdnem hanyatt vágódtam a székkel: Szex azért lehet?

Hát persze! Az előbb írtam meg, hogy nem tetszel, de szexelni simán. Hol él ez?! Próbálok finoman fogalmazni, nem úgy, ahogy a lelkiállapotom diktálná, megírom neki, hogy mivel NEM TETSZIK, így a szex is felejtős és további sikereket a társkeresés területén, elgurítom nála a pöttyöst.

Olyannyira, hogy már se kedves, se drága nem vagyok, csak 1-1 sor. Hogy akkor neki most mitől legyen jó kedve? Ha már elküldtem a fenébe. Én vagyok a hülye, a játszmába nem kéne belemenni, de megírom neki, hogy eltérő fogalmaink vannak a fenébe küldésről, mert ez nem az volt.

Visszaír, hogy hát akkor mégis mi, ha én tőle se kapcsolatot nem akarok, se szexet?! Itt a no comment kategória. Kellően kiborít, így gondolok egy merészet és megváltoztatom az adatlapom elejét, elkerülendő az ilyeneket a későbbiekben. Még bőven moderálás alatt van a történet, mikor Máté megint küld egy levelet, hogy "látom uncsizol és változtatgatod az adatlapodat". És akkor megérett a tiltás. Szerintem a mai napig nem tudja miért is kapta... De legalább többet nem tud rám írni! :)

A nyomozó kihallgat. A tanú kérdésre elmondja, amire a kihallgató kíváncsi, az adott dokumentumot többször nevesíti az alábbaiak szerint: pörcsész order….(purchase order…)

Nyomozó: Akkor ezt betűzze már le, mert sajnos nem tudok németül!

Ember diktálja, előre jelezve, hogy ez két szóban íródik. A nyomozó bőszen veri a klaviatúrát, majd a tanú felé fordítja a monitort, hogy olvassa el, jól írta-e le. A tanú válasza:  az order az már külön szó!

Ugyanezen nyomozónak kicsit kacifántos neve van, elsőre sosem szokták érteni a telefonban. Emberünk nem rest, mindenkivel közli, hogy akkor betűzné, majd folytatja: Krevijah Ádám. Így. :D Ennyit a betűzésről....

Régen írtam róla. Azt hittük mindketten, hogy sínen van az élete, eljegyezték, jönnek a gyerekek, hipp-hopp amerikai álom és minden szép lesz, meg jó.

De tudjuk, hogy az élet nem lányregény. A boldog kezdetet felváltották a szürke hétköznapok. Az esküvő időpontja egészen addig tolódott, míg okafogyottá vált. A bajok forrása a gyerek kérdés volt. Akart persze a párja is. De egy csomó mindent előbbre rangsorolt. A végén már semmiben sem egyeztek az elképzelések és sok újra kezdés után végül idén elváltak útjaik.

Maca nehezen akart talpra állni. Legutóbb egy pohár bort kortyolgatva mesélt. És érdekes bizonyos ponton mindig kísértetiesen hasonlít az életünk.

Történt, hogy a srácot kiheverendő úgy döntött érzelemmentes kapcsolatokba kezd... Közben meg a fejében folyamatosan szólt a vészcsengő, hogy elkésel, hogy nem lehet gyereked, így a kalandnak induló pasikat is olyan szemmel vizslatta, hogy vajon alkalmasak-e apának. Vagy donornak. Mikor szembesítettem vele, hogy ez így nem fog működni, illetve, hogy gondolkodjon el rajta, tényleg így akar-e gyereket, jó darabig rágódott. Kicsit oldódott a görcsössége, mikor rájött, hogy a donor kérdés éppúgy nem jöhet szóba, mint ahogy az adoptálás se, ő nem akarja más kölykét nevelni. Viszont mivel társ- és apajelölt nincs, így azon is elgondolkodott, hogy tudna-e gyerek nélkül tökéletes életet élni, tudna-e boldog lenni. Nos, erre egyelőre még nincs meg a válasz. Valószínűleg titkon reménykedik....

Na és a legújabb sztorija.... 

Miután a nagy ő meglett, valahogy elmaradtak a szexi fehérneműk, magas sarkú cipellők, néhány bármikor bevethető ruhadarabja volt csak és az érzés, hogy jó ő így, ahogy van. Aztán beütött a ménkű. Egy 10-sel fiatalabb srác képében. Maca játéknak fogta fel. Tetszeni akart neki, de nem mindenáron. És akkor rájött, hogy hiányos a gardrób. Aztán csak elérte, hogy a srác is észrevegye, s okosan úgy szervezte, tervezte a dolgokat, hogy a fiúnak legyen ideje megérlelni magában, hogy akarja. A szenvedélyes éjszakáig jó sokat kellett aludni. És többször újra is kellett tervezni, mert vagy Maca nem ért rá, vagy a srác lett beteg, de valahogy nem fogadták kegyeikbe az égiek. Aztán eljött az az este is. :) Maca addigra beszerezte a megfelelő ruhát is, emberünk már az ajtóban le akarta tépni róla, de azért lefutották az udvarias köröket, könnyed cseverészés egy üveg bor mellett, melyből már az első pohár Cica Maca fejébe szállt....

Folyt köv később! :)

ui: Kommentben várom, hogy szerintetek hogy alakult az este és a továbbiak?!

Az egyik szállodában rendszeresen megfordulnak orosz vendégek. 

Amit művelnek, az kritikán aluli. 

A fürdő részlegben futottam velük össze rendszeresen, ahol a fürdőmesterek mesélték, hogy bejön az orosz pár, majd a centrifugához kikészített lavórban lábmosást végeznek, aztán haladnak tovább a medencékhez. :) Mintha ott nem lenne lábmosó... Visszafelé ugyanebben a lavórban kiöblítik a fürdőruhájukat. :D

Az meg már csak a hab a tortán, amit saját szememmel tapasztaltam, hogy vagy barlangban laknak, vagy feléjük nincs angol wc, mert az ajtót nem tudják becsukni. A fürdőmesterek szerint ettől van nagyobb bajuk is. Ugyanis ők a szaros wc papírt nem húzzák le, hanem a kukába dobják. A női toalettben van kuka, ugyebár, de a férfiban nincs. Az oroszokat ez nem zavarja. Simán a földre dobálják.....

Brrrr!

Ami nem MOL Bubi.

Gondolom Hévíz városa a nagy pesti mintára tervezte meg a saját biciklis rendszerét. Nagy előnye, hogy 1000,-Ft kaució ellenében bárki használhatja. Hátránya, hogy a településen összesen 4 dokkolópont van és a bringákat csak a közigazgatási határig lehet vinni. Na már most, aki járt Hévízen, az tudja, hogy nem egy nagy településről beszélünk.

Sosem ültem még ilyen bringán, az első sokkból ocsúdva rájöttem, hogy fiatalkorom elfeledett kemping biciklijét idézi, azon volt utoljára kontrás fék. :) Szuper bringák, elől kosárral, lezáró kulccsal, 4 órán keresztül korlátlan használattal, váltóval ellátva. Csodák csodájára az ülés állítható volt és működött is, még nekem sem sikerült eltörni a kart, holott izomból dolgoztam. Mit ne mondjak, a fékkel nem voltam kibékülve. Az első fék szinte nem fogott. A kontrás is gyéren, a váltó viszont az első kilométereket szépen vette. Aztán már nem csak az recsegett, de szalajtottak a fogaskerekek, s csengetnem se kellett sehol, mindenki hallotta, hogy jövök. :D Ráadásul ha a bringa nem akart volna szétesni, akkor a bukkanók árultak volna el. A kosárban lévő dolgok olyan jó fél méter magasságra ugráltak egy-egy bukkanó alkalmával. Viszont ilyenkor a kormányt is erősen kellett markolnom, mert esélyes volt, hogy hamarosan felszállok a kosár tartalmával együtt. :D Természetesen a jó minőségű magyar utakat nem csak a kosár és a karom érezte, a fenekem is feszesre pattogott.

Igyekeznem kellett vissza a dokkoló ponthoz, nehogy idő előtt szétessen alattam az amúgy sem túl stabil járgány. Azt hiszem legközelebb valami masszívabbat választok. :D

És már talán az az érzés is kimarad, hogy kanyarodásnál pofára akarok esni :D

A következő járgánynak egyáltalán nem működött a váltója, így gyorsan le is cseréltem. Azzal már nagyobb élmény volt tekerni.

Gondoltam kipróbálok egy más formát is. Az egyik szálloda bringáját is elvittem egy körre, azzal már ki lehetett menni a városból. Mondjuk nem tudom megérteni a szolgáltatókat, hogy miért nem tartják karban a kerékpárokat. Ezen konkrétan tövig húzott féknél is gurult a bicikli. Az első lejtő közepén egy öregúr úgy döntött, hogy a zebrát hanyagolva a bazi nagy bőröndjével előttem jön át keresztben az úton. A 80 éve minden magabiztosságát fitogtatva toporgott az út közepén. Saccoltam, hogy előtte már nem tudok elmenni, mert akkor a parkoló autókat fogom elvinni, mögötte meg a szemből érkező kocsik esélyesek. Ha meg neki megyek, jaj a drága bőröndnek. :D A víz fél perc alatt vert le, kb. 5 cm-n múlt, hogy ki tudtam kerülni.

Kölcsön kerékpár, én így szeretlek!

Kezdjük mindjárt azzal, ami belőlem még mindig visszatetszést vált ki. Hogy az emberek nem tudnak viselkedni.

Elmész egy gyógyházba pihenni, ahol a szomszédod nem tart be semmilyen szabályt. Kezdve azzal, hogy tilos az egész épületben dohányozni, de ettől függetlenül minden reggel arra ébredek, hogy a nyitott erkélyajtón dől be a cigarettafüst. Rendes gyerek lévén nem szólok (bízva abban, hogy hátha néhány nap után elkotródnak), inkább becsukom az ajtót. Az kevésbé zavar, hogy reggel 7-kor már a büfében borogatja ki a pálinkát, úgy remeg a keze....

Amitől viszont egyik reggel elgurult a gyógyszerem, az az volt, hogy már napok óta hallgatom az M1 híradót. Akár akarom, akár nem. Azt mondom, még este elmegy. Max hangosabbra veszem a saját tévémet. De hogy reggel 6-kor arra ébredjek, hogy üvölt a tv és kristálytisztán hallok mindent?! Na azt már nem! Fél hétig bírtam. Köntös fel, átcsattog, kopog.

Emberünk kérdi a nejét: Te, ki lehet az ilyenkor?

Anyu: Szerintem kérdezd meg!

Apu úgy is tesz. Közlöm, hogy a szomszéd vok. Eltelik néhány perc, míg felveszi a köntösét és kegyeskedik kinyitni az ajtót. Amit kapott, nem tette zsebre. :) De azóta csend van reggel. 

Több emberrel is beszélgettem a férfi-nő közti kapcsolatról mostanság. 

Érdekes meglátás, de a 30 feletti férfiak nagy része azt vallja, hogy ugyan megnézi a huszon éveseket, de nem akarna otthonra egy olyat. :D Mert, hogy mind olyan egyforma... Tartalom nélküli. Hogy nincs egyéniségük. 

Érdekes az is, hogy minél idősebb leszek, annál inkább megnézem én is a jóképű fiatal férfiakat. De hogy kéne-e bármelyikük itthonra? Vagy mit is szeretnék? :) Azt megfogalmazni nem nehéz, de kétségtelen tény, hogy az elképzeléseimnek megfelelni nem egyszerű. 

A beszélgetőpartnerek nagy része értelmet is keres, nem csak dekoratív személyt, hiszen otthon azért illik beszélgetni is. Az én néhány gondolatos elképzelésemre azt mondta egy ismerős, hogy az nem egy, hanem legalább 4 férfi. Szerintem meg benne például mind a négy tulajdonság meg van... Sőt több is, de ha ő nem értékeli saját magát helyén, azon én nem tudok segíteni, bármennyire is szeretném.

A nők jó részének fontos az egzisztencia és persze valahol természetes elképzelés, hogy a társ jól (vagy inkább) jobban keressen, mint a nő, hogy ne sérüljenek a már amúgy is felborított szerepek. És én megint kilógok a sorból. Nekem az érzelmek fontosabbak az anyagiaknál. Lehet itt a baj? :)