Avagy a visszaszámlálás elkezdődött.

Már egy hónapom sincs fent. Hál istennek. :D

A legutóbbi két levél megerősített benne, hogy a társkeresés ezen módját még véletlenül se nekem találták ki. Ahogy talán korábban már említettem, megadtam néhány paramétert a leendő társsal kapcsolatban. Mint például a kor és a magasság. Persze ez általában rajtam kívül senkit nem érdekel. Legalábbis a "lovagok" bármely tényezőt nagyvonalúan kezelnek és képesek elsiklani felette. Vagy szimplán dislexiásak. :D

Itt van mindjárt Elemér. Tiszta fitt a profilképe alapján, olyan 70-en plusszosnak saccolom. Örömmel konstatálom, hogy még csak 61 éves!!!! És íme a levele:

"Üdvözölöm a kedves zsenge hölgyet, látom ugyan a kor különbséget,de hátha ki egészítenék egymást
ha nem inged ne vedd magadra
. Az ismerkedés, közös programok , pár találás, komoly kapcsolat reményében, adatlapod felkeltette érdeklődésem. panzióval foglalkozom Kókunpityerén élek, családi házban, humorral, fantáziával fel vagyok vértezve. Józan életvitellel, hátországom rendezett , biztonságot, nyugalmat, szeretetet adnék.Hiányzik a figyelmem fókusza.ki vágyam lángra lobbantja. Olyat keressek, kivel ha a lelki, kémiai, fizikai, biológiai, együtt hatás létre jönne. Egymásban jövő képet látnánk akkor együtt élhetnénk. és a tenyeremen hordanám. Amennyiben ,te is úgy gondolod, irhatsz mert vip tag vagyok elérhetőségem email címem elemer@johogyirsz.com skype elemer mr panzio 06123456789 ha megcsörgetsz vissza hivlak skype elemer mr panzio"

Naa, gondolom fizikai és kémiai együtthatás tuti lenne, ha leverném a gyógyszerét, szemüvegét, biztos felmenne tőle a vérnyomása és kapkodva szedné a levegőt vagy egy percig! :) A biológiaiba bele se merek gondolni. Persze lehet, hogy tenyész csődör, bár ugye a képe alapján ezt nehezen tudom elképzelni. De hogy szenilis kissé, az fix. Minek írja le kétszer, hogy mi a skype címe? Illetve, küldés előtt nem olvassa még egyszer át, hogy jó-e az úgy, ahogy megfogalmazta? Őt nem zavarja, hogy egy mondatba sűríti bele a mondandót, hogy hol ékes költői nyelvezetet használ, hol meg messze kerüli a helyesírási szótárat? Nem megfelelő helyre téve az írásjeleket?!

Tudom, tudom! Én és az extra elvárásaim...

A barátaim változatosan reagálták le Elemér levelét. A fele azt tanácsolta, hogy próbáljam meg. Hátha én öröklöm a panziót! :D A másik résztől meghallgattam a perverz, vén tata és mit csinálna velem kezdetű monológokat, illetve történeteket a képe alapján az Elm utcai rémről. :)

Azt becsülöm benne, hogy megírtam neki, nem egymást keressük és erre okosan már nem reagált. 

Bezzeg Máté!

Egyetemet végzett, egészen normálisnak tűnő pasi volt. A negyedik levélig. Nem volt fent fényképe, szorgalmaztam, hogy a Kedves meg Drága Berillbe addig ne menjünk bele mélyebben, míg nem látok róla fotót, mert értem ugyan, hogy én neki tetszem, de ugye ez lehet nem kölcsönös. Eleinte arra hivatkozott, hogy régi képei vannak. Aham, hihető a digitális korszakban, hogy nem tud egyet kattintani a webkamerával, vagy az okos telefonnal, vagy akármivel, hogy legyen egy frissebb képe.

Megjött a fotója a 4. levélben. Azzal együtt, hogy akkor hétvégén már talákozhatnánk is, vagy legalább beszéljünk telefonon.

A fotótól dobtam egy hátast. Gondolkodtam, hogyan írjam meg neki, anélkül, hogy megbántanám, hogy itt telefonszámcsere nem lesz, meg más se.. 

Óvatosan fogalmaztam, hogy kedves arca van (malacpofa) és hát nem az esetem. Erre jön a levele, hogy de hát ez régi kép. Aham, ja. Ha valaki 31 évesen (kb. annyi lehetett a képen) már malac, az vajon 40 éves korára jóképű, sukár csávó lesz hipp-hopp? Főleg úgy, hogy leírja magáról, hogy sosem sportol... És a végére csak odabiggyeszti, hogy egyébként most is így néz ki. Na kösz szépen, akkor hagyjuk. Utolsó kérdésétől majdnem hanyatt vágódtam a székkel: Szex azért lehet?

Hát persze! Az előbb írtam meg, hogy nem tetszel, de szexelni simán. Hol él ez?! Próbálok finoman fogalmazni, nem úgy, ahogy a lelkiállapotom diktálná, megírom neki, hogy mivel NEM TETSZIK, így a szex is felejtős és további sikereket a társkeresés területén, elgurítom nála a pöttyöst.

Olyannyira, hogy már se kedves, se drága nem vagyok, csak 1-1 sor. Hogy akkor neki most mitől legyen jó kedve? Ha már elküldtem a fenébe. Én vagyok a hülye, a játszmába nem kéne belemenni, de megírom neki, hogy eltérő fogalmaink vannak a fenébe küldésről, mert ez nem az volt.

Visszaír, hogy hát akkor mégis mi, ha én tőle se kapcsolatot nem akarok, se szexet?! Itt a no comment kategória. Kellően kiborít, így gondolok egy merészet és megváltoztatom az adatlapom elejét, elkerülendő az ilyeneket a későbbiekben. Még bőven moderálás alatt van a történet, mikor Máté megint küld egy levelet, hogy "látom uncsizol és változtatgatod az adatlapodat". És akkor megérett a tiltás. Szerintem a mai napig nem tudja miért is kapta... De legalább többet nem tud rám írni! :)

Szerző: Berill Shero  2015.10.26. 18:03 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://berillshero.blog.hu/api/trackback/id/tr788015099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása