A mai napon néhány furcsa emberrel találkoztam.

A vonaton a srác a megérkezés előtt egy jó 5 perccel korábban felpattan, úgy lohol az ajtóig, mintha bármiről lekésne, nem számít neki, hogy letapossa a cipőmet. Oké, hogy ma is 17-20 fok körül volt a levegő hőmérséklete, de azért az egy szál póló nem túlzás kissé este 7 magasságában?! Vagy azért rohant, hogy magára vegyen valamit? :)

Alig érek ki az állomás elé, öreg néne (cirka 70 éves) leszólít, hogy merre megyek. Nem is ismerjük egymást, hányavetin mondok egy viszonylag tág irányt. Anyóka rám mosolyog és közli velem, hogy megszaporázza a lépteit és csatlakozik hozzám. Miiiiiiii vaaaan?! Közlöm vele, hogy én sietnék (különben is, hova  volt felírva, hogy társaságra vágynék?!), majd otthagyom. Némi lelkiismeret furdalást érzek, de aztán eszembe jutnak Géza bölcs szavai, hogy nem kell nekem Teréz Anyut játszani. De azért hazáig foglalkoztat a gondolat, hogy miért is engem szemelt ki a nénike és mit szeretett volna. Kellően paranoiás lévén az is eszembe jutott, hogy lehet ő Repülős Gizi utódja, s a táskámban szeretne kotorászni, míg a meséivel eltereli a figyelmemet. :D

Aztán már fentebb a kerékpárút közepén járok, mikor az utca túloldalán kiszúrok egy pasast, aki valamit tépked a bokorról és bőszen a szatyrába gyömöszöli. Utólag jut eszembe, hogy arra se kökény, se csipkebogyó nincsen, akkor vajon mit szedett és miért a legsötétebb helyen?!

Végül elvágtat mellettem egy hórihorgas, svájci sapkás fiatalember. Gyönyörű, bugyi rózsaszín, női kerékpáron. :)

Jááááj, hát van baj. De lehet velem?! Én vagyok ufo és mindenki más helikopter?!