Azt hiszem utolért engem is...

Hogy korhoz kötött lenne? Talán...

Hogy foglalkoztat-e? Nagyon is...

Azt vettem észre, hogy többször arra ébredek, ha ma lenne az életem utolsó napja, vajon mi lenne a mérleg serpenyőjében? És kétségbeesve azt gondolom, hogy nem tettem le semmit az asztalra. Hogy a világmegváltó tervek sehol nincsenek. Illetve a tervek még megvolnának, de hol a megvalósítás? Hogy vajon mennyi kompromisszumot kötöttem és ezek előbbre vittek-e, vagy akadályoztak a kitűzött célok elérésében? Hogy vajon nem megy-e túl gyorsan az idő? Hogy lesz-e még elég erőm, időm, akaratom elérni, véghez vinni azt, amit kigondoltam? Hogy vajon teljes életet éltem-e akkor is, ha a társadalmilag elvárt dolgok messzire kerültek? Hogy ha itt kell hagynom a földi létet, lesz-e olyan ember, aki évek múlva is pozitívan fog rám emlékezni, lesz-e, van-e olyan, aki bármit is köszönhet nekem?

Nagy kérdések. A választ meg majd az idő adja meg.

Érdekes, hogy régen talán évi egyszer összegeztem. Most meg naponta készül a számvetés. Normális ez így?!

Miért nem készíti fel senki az embert arra, hogy egyszer ez is eljön? És hogy hogyan kell ezt kezelni?