Avagy: Mire nem jó egy munkahely?

Mint tudjuk az ember kíváncsi lény. Mindkét nem az. Kár tagadni. Teljesen mindegy, hogy csupa nő, vagy csupa férfi, esetleg vegyesen dolgoznak együtt, óhatatlanul is valaki előbb-utóbb a közösség szájára kerül.

Dolgozik nálunk egy művelt, nős kolléga, aki anno valószínűleg nagy társasági életet élt, de mostanra a neje és a gyermekei ebbéli törekvését a minimálisra nyirbálják. Aztán adva van egy nő, nevezzük nevén, én, aki független, s sokak szemében szálka. :) De, meg van az előnye annak is, ha az ember lányát a kutya se várja otthon. Így bárkivel bátran mehetek ebédelni, kávézni, beszélgetni, a renomém nem sérül. Persze ez iszonyat módon irritálja azokat, akiknek esetleg van vesztenivalója. Mindannyian ismerünk számos történetet féltékeny nejekről, dúvadként asszonyt verő egyedekről, s ha egy pletyka szárnyra kél, nincs aki megállítsa.

Hamvas és megboldogult ifjú koromban fogalmam sem volt a pletykák roppant alattomos természetéről, sőt arról is szentül meg voltam győződve, hogy a férfiak kevésbé pletykásak, mint a nők. Tévedtem! A férfiakat pont úgy, ha nem jobban foglalkoztatja egy-egy szaftosnak hitt hírértékű morzsa, mint a nőket. És persze párkapcsolati kérdésben mindegyikük roppantul nagy szaktekintélynek hiszi magát.

Na mármost, hogy visszakanyarodjunk a témához valahol az elején illenék kezdenem.

Mivel sosem bírom befogni a számat, s a nyúl kategóriától nagyon messze vagyok, meg a korábbi tapasztalataim alapján megtanultam, hogy a pletykát nem lehet lenullázni. Ha ráhagyom a terjesztőre, semmi nem változik. Viszont, ha megspékelem, kiszínezem, elhitetem, hogy ezt csak és kizárólag ő hallja, soha, senki másnak nem mondtam, csuda dolgokat lehet művelni.

Szeretek évődni. Azt gondolom, hogy ahol férfiak és nők dolgoznak együtt kikerülhetetlen a flörtölés. Az a jó értelemben vett. Mikor még nem megyünk túl az ízlésesség határán, amikor még a bók akár őszintének is hathat, az ember megereszt egy mosolyt, egy bátorító ölelést és kész. Máris szebb a nap.

Persze meg van ennek is a veszélye. Van olyan, aki mindig jobban értesült tőlünk, akik szereplői vagyunk a pletykának, vagy épp legendákat sző, melyek valóságalapja egyenlő a 0-val.

Voltam én már terhes, van állandó élettársam, szexpartnerem bentről és persze olyan is, akit szeretnék megrontani. Én a céda! :) Ha bosszankodnék rajta, valószínűleg már valamelyik elmeosztályon ráznám én tudatom teljes birtokában a rácsos ágyat, de mivel játékos kedvű vagyok, így hagyom a dolgokat folyni. 

Felkeltettem az érdeklődésedet kedves Olvasó? Hamarosan jövök a részletekkel is. ;)

Annyi mindenféle sztorival találkozik az ember lánya naponta, hogy azt sem tudom hol kezdjem.

Talán az elején, ahogy ígértem a táborral. Sporttábor lévén fiúk-lányok vegyesen alszanak, hiszen már szinte senki sem kiskorú. Ám még mindig akad olyan, akit ez megbotránkoztat. Holott szerény véleményem szerint akik egy szobában alszanak, koránt sem biztos, hogy egy ágyban is. Vagy csak én vagyok maradi, továbbá naiv és nem fekszem le azokkal, akikkel egy helyiségben alszom? Főleg, ha azok a barátaim? Egy kedves barátom megkapta ezt a hétvégén. Hogy lehet az, hogy velem alszik egy szobában és nem valamelyik sráccal? És akkor mi van köztünk?! Hát mi lenne?! Távolság. :)

El is érkeztünk a mai okosságokhoz. Ahhoz, hogy valakivel lefeküdjek szerintem egyáltalán nem szükséges egy szobában aludni. Ha valaki meg akarja csalni a másikat, az akkor is megteszi, ha csupa azonos neművel bezárod valahova. Ha meg nincs bizalom, nincs miről beszélni. Egészséges féltés oké. Az kell is... De a hülye teóriáimmal szerintem elég a barátaimat terhelni, a másikat a sírba lehet tenni velük...

Másik sztori: szabad-e megütni egy nőt?

Alapból azt gondolom, hogy egyik félnek sem szabadna a másikat bántani, semmilyen körülmények közt. Az olyan unintelligens dolog. De.... ami most történt az egyik ismerősömmel....:) Hajaz a mai okosság első felére. Vagy Kelan sztorijára. A srác már több mint 2 hónapja nincs együtt a leányzóval, akivel összefut egy szórakozóhelyen. És ki tudja honnan, de kiderül, hogy a srác már közben egy másik lánnyal volt/van. Mit tesz erre a derék ex?! Nekiesik a pasinak, mint üveges tót az anyjának. A srác pedig tűr. Hagyja, hogy a liba karmolja (attól félvén, ha ráfog a kacsójára, leesik a szépen feltett műkarma), a nyakán, az arcán, a testén. És nyilvánosan megalázza a disco közönsége előtt. Erről az esetről szerény véleményem az, hogy igen is, van olyan, mikor meg kell ütni a nőt. :) Persze nem kajakból, nehogy aztán lerepüljön a feje, de azért egy nevelő célzatú atyai pofon szerintem simán ráfért volna. Hősünk viszont azt mondta, hogy nem üt meg nőt. Már pedig van olyan helyzet, amikor meg kell tenni. Ez a nem ütök meg egy nőt olyan közhely. Okés, hogy tiszteli az erősebb nem a gyengébbet, de vajon az a liba, aki jelen esetben nekiesett az ismerősömnek vajon tisztelt-e bármit benne? Nem. Már magát azt a dolgot sem értem, hogyha nincsenek együtt, miért nem lehet a srác bárkivel? A csaj meg?! Kiállította magáról a szegénységi bizonyítványt. És lehet nem is megütni kellett volna viszonzásul... Hanem ráborítani egy vödör jeges vizet, hogy észrevegye magát. :)

Íme az új egyed.

Ahogy egyik barátom fogalmazott: "mindenkinek kéne egy saját rabszolga". Hát nekem van! :) Nem is akármilyen. Szexrabszolgának hívják. :)

Nevezzük őt mondjuk Kelannak. Hogy lett a rabszolgám? Reggelente ugyan nem együtt utazunk munkába, de rendes srác, mindig megvár az állomáson. Bár mostanában hűtlen lettem hozzá, mert többször visznek kocsival, így megúszom a tömegközlekedést. Kelan télen-nyáron, hóban-fagyban, tűző napsütésben hűségesen vár rám a peronon.

Mielőtt bárki sajnálni kezdené, szeretném leszögezni, hogy nem kényszerítem rá. Csak jó a társaság munkába menet, így Kelan megvár, nem csak engem, hanem még pár embert azért, hogy a tömegközlekedési eszközön eltöltendő fél-három negyed óra tömény röhögéssel teljen. Aztán mivel lovagias, ha látja, hogy sok a cuccom, átveszi és cipeli helyettem. Valahogy így kezdődött. De hogy hogy lett a sima rabszolgából szexrabszolga?! :)  Na, ez amire már magam sem tudom a választ.

Akár büszke is lehetnék rá, hogy egy édes, tünemény 22 éves a szexrabszolgám... Már, ha lenne köztünk valami. Valljuk be azért, hogy remekül hangzik, amikor azt mondom, hogy valaki a maga hamvas üdeségével az én habtestemet akarja. Sokan irigyelnek is érte, de nálunk a dolog csak verbális. Szájszex (ez egy teljesen új szó, a szájkarate mintájára alkottam). Se több, se kevesebb, ami köztünk van. Nagyon csípem, mert fiatalsága ellenére az élet nagy dolgait teljesen jól látja.

Kelan jól néz ki, ezt leszögezhetem. Értelmes, kedves, jól öltözött, kellően vagány és humoros srác. De! És itt jön a de... Valamiért mindig átdobják őt a palánkon. Nem nagyképű, nem szívatja a csajokat, figyelmes, udvarias, jól nevelt. Ha zsiványság kell, az is meg van benne. És mégis. Nem értem hogy miért. Talán túl rendes a lányoknak? Ma már az is baj, ha valaki hűséges és tud szeretni?

Tényleg, mi kell nekünk? Mert mint Kelan példája mutatja, a jó az nem. A legutóbbi történés akár szappanoperába is illene... A rabszolga összeszedi álmai nőjét. Belebolondul a végtelenségig. Egy darabig a föld felett lebeg, s ebből az állapotból aztán semmi nem képes kimozdítani. A pofáraesés hónapokkal később jön. Mikor kiderül, hogy a tökéletesnek hitt nő megcsalta a legjobb barátjával. (kérdem én: milyen nő és milyen barát az ilyen? a legszebb, mikor egyszerre veszítesz el két fontos embert is.)

Kelan szíve óriási, ugyan trauma éri, de úgy dönt, hogy ad még egy esélyt a nőnek. De már semmi sem olyan, mint régen... A megbocsátás jelen esetben kevés. Amit az agy fel tud dolgozni, azt a szív nem. S mielőtt szegény rabszolga szíve megszakadna, elköszönnek egymástól. Az elválás sem megy simán. Hónapok óta vannak külön, de.... Épp a minap voltam fültanúja mikor a csaj kérdőre vonta szegény Kelant, mégis hogy képzelte, hogy egy másik nővel találkozik?! Miután letette a telefont, sem ő, sem én nem tudtunk napirendre térni afelett, hogy ha már nincsenek együtt, ráadásul a csaj csalta meg, akkor mi köze van hozzá, hogy kivel találkozgat?

Rabszolgámat elemészti a bánat. Úgy látom kis butám nagyon is szereti ezt a csajt, aki nem érdemli meg őt. Mindegy mit tesz, vagy mond, a tettei önmagukért beszélnek. S nem tudom lenne-e olyan leányzó, akiért újra ugyanúgy csillogna a szeme, mint ezért a hűtlenért. Én nagyon szurkolok neki. Mert megérdemelné, hogy boldog legyen. Egy rabszolga is lehet boldog! :) S ha jönne a megfelelő nő, szíves-örömest átadnám neki az ifjú urat. Én úgyis csak akkor rúghatnék nála labdába, ha legalább egy 10-sel fiatalabb lennék. ;)

Amúgy meg, aki ilyen játszmákban senyved, szenved, esetleg maga is manipulál, ajánlom figyelmébe Eric Berne: Emberi játszmák című könyvét. Tanulságos olvasnivaló mindkét nem számára.

Nos, a hétvége eltelt. Gyorsan. Túl gyorsan. Most pihennem kéne, mert egy tábor (ha még nem mondtam volna, hogy hol jártam) mindig fárasztó.

Viszont rengeteg izgalmas dolog történik. :) Amikről illenék néhány szót ejteni, de nem ma. Ma leamortizálódtam. Nem túl jó dolog szabadság után mindjárt munkával kezdeni. Bár óhatatlanul is kikerülhetetlen. Minden szabinak vége egyszer... Sajnos.

A következő bejegyzésekről általánosságban néhány szó:

1. Légiós Tündérmackó belevetette magát az edzésbe, de ígérte, hogy hamarosan újra hírt ad magáról.

2. Bond Bélusunk nyaral, úgyhogy Szöszinek még várnia kell.

3. Viszont a dr. Brill Séró rendel rovathoz a tábor alatt is kaptam ám írni való anyagot. Kis türelem, míg rendezem.

4. Tervezem, hogy egyenruhás barátaim életéből is megírok néhány szösszenetnyit....

5. Sőt! Találtam egy újabb írásra ösztönző egyedet. De róla egyelőre nem árulok el többet.;)

Tessék beosztani, amit eddig karistoltam, a 7végén pihenek, rám fér egy kis kikapcsolódás! :)

Kellemes 7végét nektek is!

Szuper találmánya a netnek, hogy ugyan itt sem vagyok, de ti mégis tudtok olvasni. Előre beprogramozom, hogy mikor jelenjen meg a nektek szánt mondandóm.

Ma megint Légiós Tündérmackón a sor.

Képzeljétek, drága Olvasóim, hogy van ám pozitív példa is! A netes ismerkedés rögös útvesztőjében ilyennel is találkozik az ember! Ez azért nagy szó, s alá is húzom, kiemelem, mert arra bíztat mindenkit, hogy a társkeresést nem szabad feladni. Nagy távolságokból és alacsony hőfokon kezdődő kapcsolatokból is lehet még bármi!    

Légióst 2007 tavaszán, nyár elején (ki emlékszik már erre?!) az általa látogatott oldalon megkereste egy leányzó, akinek első körben nem is akart válaszolni, mert a csaj 220 km-re lakott, másodszor meg kép nélkül volt regisztrálva. Aminek az a nagy előnye, hogy az embert nem zaklatja mindenféle barom, de azért így lássuk be csökkennek az esélyei. Kinek van kedve egy fantommal társalogni? Mondjuk, ha van fent képe, az sem jelent semmit. Lehet 100 évvel és 20 kg-val korábbi, esetleg nem is ő van a képen... De legyünk optimisták és próbáljuk elhinni, hogy akiről mi képet látunk, az a valóságban is pont olyan, mint a feltöltött képen.

Huh, kissé elkanyarodtam. Vissza Tündérmackóhoz. Végül csak rászánta magát, hogy válaszol, nagy baja úgysem lehet belőle. A levélváltás után jött a szokásos protokollforma, msn, képcsere stb. Aztán msn-en szinte minden este beszélgettek. Persze a leányzóban ott motoszkált a kisördög, hogy csak meg kéne nézni személyesen is ezt az Adonisz testű pasit (ezt nem Légiós mondja magáról, én illetem eme szerény jelzővel:)). A csajszi egyszer csak megjegyezte, hogy sajnálja, hogy emberünk olyan messze van tőle, mert így biztos, hogy nem megy el hozzá. Légiósnak ez olyan volt, mint a parancs. Még hogy nem?! Hát minek nézi őt ez a nő?! Nem meri?! Dehogynem! Légiós Tündérmackóm egy bevállalós pasi, s ha valamit akar, azt tűzön-vízen át keresztülviszi. A "nem merem" a szótárában egyáltalán nem szerepel. Több se kellett neki ez után a felhívás keringőre dumánál, meg is beszélte a leányzóval a találkát, amely olyannyira meglepte a csajt, hogy egyből megadta a telefonszámát is. :)

A találkát a beszélgetés utáni hétvégre időzítették. Légiós úgy volt vele, hogy lesz, ami lesz, ekkora távolságból esély sincs egy normális kapcsolatra. Ám a leányzó stílusa, sőt maga a leányzó is piszokul imponált neki. A találka sablon forgatókönyv szerint zajlott. Sok volt a rizsa duma az elején, a kínos pillanatok és a csönd elkerülése végett. A töltelékduma az órák múlásával nem lett ugyan kevesebb, de a flörtölés minden kellékét bevetve mindkét oldalon elindult valami. Amiből később csók, ölelés lett, még azon az estén. Mire Légiósnak haza kellett indulnia, már a közös nyaralást tervezgették, melyre két hét múltán sor is került. (megy ez, mint a karikacsapás, csak úgy, bumm, bele a közepébe!)

Zárszó: Amikor már nagyjából fél éve együtt voltak, akkor mesélte el a leányzó, hogy fogalma sincs róla, minek hatására alakult ki nála ilyen gyorsan a  kapcsolat, hiszen alapjáraton megfontolt. Légiósnak mindenesetre úgy jött le, hogy olyan volt, mintha a lány kérette volna magát, a kezdeti bizalmatlanságból s talán illendőségből. Légiós Tündérmackó fellépése az elején határozott volt, nagyon rámenős, pont azért, mert észrevette, hogy a lány is szeretné, de mégis fél bevállalni. Kettejük kapcsolata közel másfél évig működött, s talán a távolság okozta a legkisebb problémát.

Ma csak úgy céltalanul írok. A magam örömére.

Szeretek reggel úgy ébredni, hogy a szellő átsuhan a szobán, végigcirógatja a takaró alól kilógó alkatrészeimet, megborzongatva, mint mikor egy friss reggeli csók ébreszt.

Amikor nem kell sietni, nem kell kapkodni, bizseregve visszaóvatoskodom a paplan alá a vállam, a lábam, s hagyom, hogy a szellőcske arcomat cirógassa. A reggel már kicsit csípős, de még nincs hideg. Pont kellemes. Nyitott ablaknál alszom kora tavasztól szinte novemberig. Lassan eljut a tudatomig, hogy kint elindultak az emberek, éled az utca, a madarak csivitelnek, a kocsik berregve viszik utasaikat ki tudja hova. Talán munkába, talán kicsit pihenni, vagy épp most érkeznek meg egy fárasztó éjszakai műszak után. Félig nyitom csak ki a szemem. Ha szerencsém van, a napfény haloványan áttöri a sötétítő rostjait, s megmelengeti a szél borzolta végtagjaimat. Ha rossz nap van, akkor a párkányon kíméletlenül kopogó esőcseppek zaja ébreszt, s a szellő nem átsuhan a szobán, hanem széllé alakulva végigszáguld, majd jó erősen becsapja az ajtót. Ezt egyáltalán nem szeretem. Ki szeret úgy ébredni, hogy fekvésből mindjárt vigyázz ülésbe kerül az ágyon, s a szíve annyit kalapál hirtelen, mintha vödör számra itta volna a kávét?!

Amikor van időm, felülök az ágyban, beleborzolok a hajamba, egy röpke pofavizit a tükörben, általában grimasszal a végén, majd még úgy, ahogy vagyok, kócosan, az éjszaka nyomait magamon viselve kiballagok a konyhába kávét főzni. Automatikusak a mozdulatok, jobb esetben nem landol semmi sem a konyhakövön. Amikor a kávé kész, leülök a gép elé és elolvasom a napi sajtót. Majd kellően felfrissülve a kávé csodálatos hatása révén erőt veszek magamon s lassan beindítom a napi gépezetet....

Így indul egy remek nap....:D

Hol is tartottam?

A sok győzködésnél. Egy darabig nem jutottak se előbbre, se hátra. Futó csókok, lopott pillanatok egy moziban. Szöszke feltett szándéka volt, hogy előbb ő juttatja Bond Bélát a mennyekbe, s nem pedig fordítva. Béla egyre erőtlenebbül tiltakozott.

Szöszi egyre több kifogással állt elő. Holott Béla már majdnem foglalt egy panzió szobát is. Csiki-csuki huzavona immár hónapok óta. Szöszi kifogásai a teljesség igénye és sorrendisége nélkül:

1. Ha megint a társaságban találkozunk, ott hogy nézne ki, hogy én félrevonulok veled?

2. Nálunk nem lehet, mert bár a gyereket le tudom passzolni anyuékhoz, de azért a saját ágyunkban mégsem kéne, nem?

3. Ha megyünk nyaralni, esetleg lejöhetnél utánunk, s ott a vízparton éjjel... bár az sem jó, mi van, ha nem lesz szabadstrand?

4. Hozzátok gondolom nem akarsz felvinni.

5. Jó, jó, esetleg mégis lehetne nálunk... De! Most jut eszembe! Anyámnak van kulcsa a lakáshoz, mi van, ha megint beállít, mint múlt vasárnap reggel?

6. A környékünkön nincs megfelelő panzió...

7. Nekem sok idő kell. Illetve, ha csak én boldogítalak téged, akkor kevés is elég....

8. Nézel panziót? És ha nem tudunk ellógni? Potyára fizetted ki a szobát?

A dilemmázás addig-addig ment, míg Szöszi elhatározta, hogy rendez otthon egy partit. Az ötlet ugyan kissé morbid volt, de mint tudjuk, mindig az nem gyanús, ami az orrunk előtt zajlik. A parti végeztével a nappali eddig keveset látott kanapéja egyre többet tapasztalt. De! A végkifejlet egyre késett..... nem is lett.

Bélának muszáj volt hazamennie.... Ám Szöszi töredelmesen megvallotta még ugyanazon nap folyamán, hogy bizony ő látja Bélában a fantáziát. Akinek talán sikerülne áttörnie a falakat. Aztán Béla felajánlotta, hogy visszamegy. Szöszi meghátrált. Majd másnap egy sms-ben töredelmesen bevallotta, hogy mégis csak jó lett volna, ha Bondunk visszaóvatoskodik.

(Persze semmi közöm hozzá, de Szöszi férjének is magába kéne néznie... Vajon milyen férfi az, aki mindig csak azt hagyja, hogy a nő eljuttassa a csúcsig, viszont ő nem tesz egy szalmaszálat se keresztbe? A másik kérdésem, milyen nő az, aki alig néhány hónapnyi házasság után már megcsalja a férjét, mert nem elégítik ki otthon? De ha, nem elégítik ki otthon, akkor minek ment hozzá? Kétlem, hogy valaki, aki ismeri a testét, aki szereti a szexet, az beéri azzal, hogy mindig csak ő ad, s nem hiszem, hogy nincs olyan mód, amivel boldoggá tudná tenni akár saját magát is)

Vissza történetünkhöz. Béla erőst törte a fejét a hogyan továbbon. Értelmes megoldást nem sikerült kitalálnia... Ahányszor közeledett Szöszi felé, falba ütközött és mindig az volt a válasz, hogy előbb neki legyen jó.... Persze ő meg úgy gondolta, hogy addig nem adja be a derekát, míg Szöszinek nem lesz jó... Szó-szót követett.

Majd ismét egy mozinap.... És a hátsó sor székei olyat tapasztaltak, mint lehet korábban még sose (vagy csak én vagyok naiv és konzervatív, hogy egy moziban mégsem?!)... Bélánk eljutott a mennybe....Szöszi szájrátétellel csodákat művelt..... Aztán persze az árulkodó nyomokat alig sikerült eltüntetni... Ám, Szöszi megint csak nem akarta, hogy hősünk viszonozza a kedvességet. :)

Jelenleg itt áll a történet... Bondunktól kíváncsian várom a folytatást. :D

Néhány elgondolkodtató dolog.

A netes társkeresés szerintem sosem fog kimenni a divatból.

Hogy a nők se maradjanak ki.... Van egy ismerősöm, aki egy bizonyos oldalon regezett tag. Tucatjával kapja a leveleket férfiaktól, nőktől! Holott az adatlapján kint van, hogy igen csak heteroszexuális, sem a bi-, sem a leszbi nem érdekli. Ennek ellénre a sok olvasatlanul törölt levél után egy csajjal mégis csak nekiállt levelezni. A pasik farkát tárgyalják ki. Hááát nem is tudom. Persze nem vagyok prűd, de szerintem a méret, a milyenség max. arra a két emberre tartozik, aki az aktusban részt vesz. Bár név nélkül talán megbocsátható, hogy mi nők is kitárgyaljuk, pont úgy, ahogy a pasik megbeszélik, hogy melyik nőnek milyen formájú, tapintású a melle, a feneke, milyen a csiklója, és mit vállal be az ágyban. Az ember lánya név nélkül tucatjával tud ám elrettentő sztorikat mesélni.

Túl a XXI. század küszöbén, bizonyos vidékeken még mindig él az a felfogás, hogy a férfi csak úgy férfi, ha térdig ér a hónalj kutyája, vagy épp a szerszámát alig lehet megtalálni a dzsungelben. :)  Szerény véleményem szerint a kopasz kutya is jobb az ilyentől! Az már csak hab a tortán, hogy a pasik elvárják tőlünk, nőktől, hogy ápoltak legyünk mindenütt. Kérdem én, hány férfinak lenne kedve olyan nőhöz nyúlni, aki nem fordít kellő figyelmet a különböző területeinek a karbantartására? Nem csak az intim régióra gondolok. A sampon, tusfürdő, spray, hónalj deo, rendszeres fehérnemű csere szerintem mindkét fél részéről nélkülözhetetlen ebben a mai globálisan is felmelegedett világban. :)

Méret... Ha már a méretnél tartunk... A klasszikus esetben vett méretek sem elhanyagolhatóak. Mármint a magasság, súly dilemma köre. A mai ifjúságot elnézve több időt töltenek a chips és kóla társaságában a gép előtt ülve, mint mondjuk a konditeremben. Holott igenis számít, hogy valaki ne kapjon 30 évesen infarktust a túlsúlya miatt.

Méret2: Valahogy a pasik szeretnek azzal eldicsekedni, hogy mekkora van nekik. Már nem is tudom kimesélte a sztorit, hogy a pasas előadta,h. neki méteres a kékeres. A csaj meg abból kiindulva, hogy mind vetít (tisztelet a kivételnek) legyintett rá és mondta, hogy szereti a nagyot, legalább nem fog harangozni benne. A talik a papírforma szerint zajlottak. Némi udvarlás, vacsora, blabla, a méret ismét felhozva, a csaj ismét legyint, jó lesz. Aztán a pasi befizette kettejüket egy sítúrára. Közös szoba, közös ágy. Ott aztán volt ám döbbenet, mert kiderült, hogy tényleg, akkora van neki, mint mondja. A csaj meg közölte, hogy hát bizony ezt még a közelébe se teszi, nem hogy bele! A pasas érthetően csalódott volt, s a sítúra rossz szájízzel ért véget.

Méret3: a sztori az előző ellentettje. A csaj elmegy randira a sráccal. Eljut a dolog az ágyig, ahol kiderül, hogy emberünk merev állapotban is halvány mása a megszokottnak. Itt hangzott el először az az ominózus mondat, amely szállóigévé lett, bár lehet nem tudom pontosan idézni, de valami ilyesmi, hogy "hidd el, van olyan kicsi, ami számít."

A méret témára csak azt tudom mondani, hogy pont azért vagyunk különbözőek, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt. A kis mellűt, a nagy mellűt, a vékonyat, vastagot, 12 cm-st, 30-at. Valakinek biztos jók leszünk úgy, ahogy vagyunk!

Az ígéret szép szó.....

Jöjjenek Béluskám viselt dolgai. Bond Béla nevét onnan kapta, hogy néha titkos ügynököket megszégyenítő módon képes otthon elhitetni nejével, hogy amit tesz, az épp úgy jó, ahogy teszi... Béla pedig azért, mert tulajdonképp mégis csak egy hétköznapi fickó, pont olyan, mint bármelyikünk. Akár lehet kedves olvasó, hogy épp rólad írok alább. :) Ha magadra ismersz, vess magadra, én a leírtakért felelősséget nem vállalok!

Béla kedves, jóképű, közel a 40-hez. Anno mikor megnősült, hitt a sírig tartó szerelemben, hogy a szépség mindent kárpótol. Most, így közel a 40-enhez, majd 20 évi házasság után már egészen másképp gondolja. Ugyan a neje még mindig dekoratív, de a fejében az elmúlt évek alatt semmi nem változott. Nem akarom a szót szaporítani, nem akarok félreérthetően fogalmazni, kimondom a tutit: Bondné született Luc Gizi butácska. Jóindulatú, segítőkész, de valahogy nem ezen a földön él.... Bélus a házasságban megedződött, fejlődött, emberileg, szellemileg, szakmailag, míg Gizike ott tart, ahol a gyerekszülés előtt. Jól főz, odafigyel magára, de lehetetlen vele társalogni. A szeretkezésről meg ne is beszéljünk....

Béla saját bevallása szerint már az elején felfigyelhetett volna az intő jelekre, de optimistán bízott benne, hogy lesz ez jobb is. Mai fejjel még egyszer ilyen típusú nőt nem venne el. Bond Béla úgy gondolta, ha megnősül, sosem csalja meg a nejét. Hiszen a házasság mégis komoly intézmény. Sokáig tartotta is magát ehhez.... Tizen valahány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy szembenézzen saját magával és be merje vallani, hogy a házasságát a gyerekén kívül nem túl sok minden tartja össze. Kapcsolatuk Luc Gizivel nem hogy mélyült volna az évek során, egyre inkább eltávolodtak egymástól. Béla a neten kamatoztatta képességeit, neje meg ki tudja mivel ütötte agyon az időt. Bélus mindig is azt gondolta magáról, hogy az ellenkező nem nem róla - a szegény majdnem traktorossá vált diplomásról - álmodik. A meglepetés olyan erővel érte, hogy majdnem el is vált miatta. Aztán mivel rá kellett jönnie, hogy ez az állapot nem tartható fent sokáig, így a rengeteg nagy érzelmet, sok szexet fájdalmas búcsú követte.

A második már simábban ment. Válásról szó sem volt. Érzelmek persze itt is voltak, de már bölcsebben intézte.... Ezt sem részletezném, hiszen a legutóbbi kalandja adta az inspirációt, hogy tollat, uram bocsá' billentyűt ragadjak. :)

Legyen a hölgy mondjuk Szöszi. Így szimplán. Nem kell messzemenő következtetést levonni, bár tény, hogy hősünk Bond Béla a szőkékre bukott. Legalábbis ami a hajszínt illeti. Ugyan a neje echte fekete volt, de a fejében lévő űr.... (Bocsánat kedves szőke olvasóim, kivételek mindkét oldalon vannak)

De ne kanyarodjunk el. Szöszi boldog házasságban élt férjével és gyermekével a világ másik végén. Legalábbis onnan jó messze, ahol Bélus lakott. Ám egy munka mégis összehozta őket. Szimpla munkának indult. Bélusnak ugyanis annyira nem jött be Szöszi. Visszafelé meg már valahogy az első pillanattól kezdve. Munkának álcázott telefon, sms, email, msn, skype és a kommunikáció létező összes formájában nyomult Szöszi. Béla türelmes lévén kíváncsian várta, hogy mi sül ki ebből.

Hát ebből aztán végül az sült ki, hogy Bond Béla és Szöszi azt gondolták túl kell lépni a verbális kommunikáción. Bélus kicsit taktikázott. Biztosra akart menni, hogy tudja ez a nő tényleg őt akarja. Szöszi kitárulkozott. Elmesélte, hogy kapcsolataiban többnyire ő ad, hogy orgazmusa nem nagyon szokott lenni,hogy hagyományos módon fel sem lehet izgatni, s hiába van egy tündéri gyermeke egy szerető férje, ő biza még sem boldog. Bélus először megrettent a feladattól, s majdnem felvette a nyúl cipőt, hiszen mekkora kihívást jelent egy olyan nőt kielégíteni, felizgatni, akire semmi sem hat. Bélánk berezelt. Majd gondolkodott. Rájött, hogy a világmegváltás James Bond feladata, na de valahol ő szegről-végről mégis Bond! Amikor a felismerés arcul csapta, mindjárt végig is gondolta, hogy vajon mit veszíthet. Legfeljebb ő lesz a sorban a ki tudja hanyadik, akinek nem sikerül Szöszit az orgazmusig eljuttani. Úgy apellált, hogy ha először lovagiasan ő ad, abból baj nem lehet. De lett! Szöszi nem engedte. Bélus hiába győzködte, hogy ha fordítva kezdenek neki a mutatványnak, akkor megint a papírforma lesz, azaz Szöszke hoppon marad, s megint csak a pasinak lesz jó.

folyt köv. később :D

A minap kétségbeesve hívott fel a barátnőm, hogy képzeljem el, a pasija lebukott. Azt hittem itt a világvége, az a drága jó ember megcsalja szegény, szerencsétlen barátnőmet.... Ehelyett a probléma egészen másképp nézett ki.

A barátnőm sírva panaszolta, hogy a párja gépén talált egy csomó meztelen nőt! Először nem is értettem, hogy ez miért probléma. Az egészséges férfiak - lévén, hogy a férfiak vizuális típusok -, szerintem kivétel nélkül mind megnézik az ilyetén jellegű képeket. Tovább megyek. Ha pornót néznek, szerintem még abban sincs semmi káros. A probléma jelen esetben a barátnőmben keresendő. Ugyanis ő évek óta frusztrált, fél attól, hogy ha szülni fog, majd elhízik, hogy nem elég vékony, hogy nem úgy áll a haja, mint a reklámban, hogy a fogai a harmadik fehérítést követően sem olyan vakító fehérek, mint a szomszéd csajé.

Na igen, kedves nőtársaim itt kezdődik a probléma. :) Jobb esetben a férjünk, barátunk, párunk megnézegeti a meztelen nőkről készült képeket, videókat, de enni otthon fog. :) Ha meg mégsem éri be velünk, akkor a mi készülékünkben is lehet hiba.

Érdemes elgondolkodni rajta, hogy mi vezeti odáig a másik felet, hogy megcsaljon. Azt az esetet nem részletezném, mikor valakinek a vérében van a vadászat, s az számít, hogy hány rovátkát tud az ágy fölé húzni. Aki belemegy egy ilyen kapcsolatba, s képes lekötni magát egy ilyen ember mellett, holott a lelke lázad, az vessen magára.

A másik eset az érdekesebb. Alapból senki sem születik olyannak, hogy megcsalja a másikat, ha az a kapcsolat jól működik. S itt van a lényeg. Vajon tényleg jól működik? Miért nézeget a párom erotikus fotókat? S ha nézeget, honnantól számít ez bűnnek? Azt gondolom, ha már valakinek a postaládája csak ilyennel van tele, s naponta 15x rákattint a különböző pornó oldalakra, akkor muszáj vele leülni és elbeszélgetni. De amíg tucatjával kap ilyen leveleket, megnézegeti, tovább küldi, majd törli, addig nincs baj.

Sokszor mi nők provokáljuk ki azt is, hogy a másik máshol keresse az izgalmakat. Ha mi csak panaszkodni tudunk, s rendre elutasítjuk a másik közeledését vélt, valós, vagy mondva csinált indokokkal, akkor nem kell rajta csodálkozni, hogy a képnézegetés átcsap a valóságba. Ha mi kishitűek vagyunk saját magunkat illetően, ha mi nem szeretjük kellően saját magunkat, hogy várjuk el, hogy más szeressen?!

Persze itt a másik véglet is... A mai ifjúság (ó, jaj, én öreg :) ) szabadosabban él, mint mi, sokkal nagyobb teret kap a szexualitás, jóval korábbra datálódik az első szexuális élmény.... De még mindig a szülők felelőssége, hogy a kiskamasz egészséges lelkületű felnőtt lesz-e, aki beéri az erotikus képek nézegetésével, vagy 20-on pár éves korára kiégett lelkű, koravén felnőtt, aki csak dugni tud, szeretkezni nem, s akinek a valóság helyett a pornóban látott extrém helyek, pózok, emberek adják meg a szexuális kultúrát, vagy uram bocsá, inkább annak teljes hiányát.

Szóval összegezve: én semmi bűnöset nem látok abban, ha valaki pornót néz, vagy képeket, néha ezek még izgatóan is hatnak a szexuális életre, már ha reális talajon mozog a két ember kapcsolata.

És még valami: rengeteg ilyen jellegű képet, pps-t, videót kapok. Valahogy egyszer bent maradtam egy férfiaknak szánt címlistában. S be kell vallanom, a művészi képeket én is megnézem, s tovább szoktam küldeni a barátaimnak. Azt hiszem ettől még mind ők, mind én normális lelkületűek vagyunk. :)

Ígéretemhez híven jövök a másik oldal történeteivel is.

Mint tudjuk a társkeresés nem egyszerű dolog, meg van a maga szépsége és buktatója. Két barátom eseteiből szemezgetek, az egyiket nevezzük mondjuk Légiós Tündérmackónak, a másik meg legyen Bond Béla.

Ma Légiós Tündérmackót választottam. :) Azt kell tudni róla, hogy mindennapjait egyenruhásként tengeti. Mikor nem a hazát védi, akkor meg annyit edz, hogy lassan lekörözi Arnold Svájcinégert is. Légiós színizom, és igen, ellentétben a színizom pasikról kialakult képpel, még agya is van. És szíve! Nem is akármilyen. :) Szép nagy! Amelybe Isten állatkertje is belefér. Légiós Tündérmackó az edzésben nem ismer pardont. Edz reggel, este, délután, s a laktanyában még éjjel is. A nők terén eléggé válogatós. Mondjuk meg is értem, neki aztán tényleg lenne is miből válogatni. Persze sokan kiesnek a rostán.

Légiós ismerkedik különböző társkereső oldalakon, bár saját bevallása szerint szerelmes nem szokott lenni, azt nem neki találták ki, mivel rendre ráfaragott erre a mutaványra.

Nos álljon itt két találkozójának rövidke története, avagy ahogy a pasik minket látnak.

1. Oktogonos

Egy hideg téli estére Tündérmackó lebeszéli a randit a netes csajszival. Persze semmi sem egyszerűbb, mint egy soha nem látott egyedet megtalálni a város egyik legforgalmasabb terén. Mondjuk Légióst nehéz elvéteni, így a hölgyemény csak megtalálja. :) Egy közeli teázóba mennek. A társalgás megy-megyeget, ám Tündérmackónak eszébe jut, hogy megígérte egy másik leányzónak is, hogy felhívja. Szabadkozás, zavart mosoly, telefon előszed, majd a beetető duma:

–        Ne haragudj, de fell kell hívnom a bosst a következő szolgálat miatt, tudod nem nagyon hagynak élni.

–        Nem baj, menj nyugodtan.

Hát igen... Ezek a pasik még azt sem szabad nekik elhinni, amit kérdeznek. Persze hősünk élvezi, hogy romantikus teázást mímel, s közben echte romantikus telefonbeszélgetést folytat suttyomban.

Mielőtt messzemenő következtetést levonnánk arról, hogy Légiós Tündérmackó esetleg pofátlanul szemét, álljon itt a csajjal folytatott beszélgetés főirányvonala. Drága barátom ezer százalékra vette, hogy ezzel a nővel se lesz soha semmi, többet nem fognak találkozni, mert :

1. A csaj bőszen előadta, hogy amint pénze lesz (de ettől mondjuk messze van ám!), azt teljes egészében utazásra fogja költeni. (ím hol a felelősségtudat, még hogy a nők be tudják osztani a pénzt és előre felé gondolkodnak....)

2. Mindezt elvárja a párjától is! Különben a férfi nem férfi!

3. A végkövetkeztetés: ha a párja erre nem vevő, akkor az egy galád dög, aki ráadásul még önző is, és nem fordít rá kellő figyelmet, már pedig neki figyelem kell.

Légiós végkövetkezetése: Ennek a csajnak egy gazdag, unatkozó tőzsdeügynökre van szüksége, nem pedig a hazát szolgáló deli ifjúra. De legalább hamar kiderült. :D

Az alábbi téma megjelölés majd dögivel fogja vonzani szép reményű és nagyra becsült olvasóimat. :)

Elkezdtem a blogot, melyre a barátaim beszéltek rá. És most ők adják a tuti tippeket is. Például az ismerkedős témám úgy privátban sok mindenkit megihletett. Dőlnek a csajok-pasik sztorijai, ki hogyan járt a társkeresés, ismerkedés rögös útján.

Úgyhogy a barátaim, ismerőseim beleegyezésével, a nevek és helyszínek megváltoztatásával, az ő áldásukkal időről-időre közreadok néhány történetet, ami nem velem esett meg. Esetleg itt-ott ki is színezem.... Vagy nem... Az élet is produkál ám érdekes sztorikat.

Mára ennyi, bocs,ha csalódást okoztam, de kissé fáradt vagyok.

Mai magyar valóság. Csak nehogy jó legyen :)

Az elmúlt két napban sikeresen győzött (na nem a jobbik énem), hanem az iszonyatos migrén.

Nem értem ám az időjárást. Kicsit se. Ha fúj, ha esik, ha hideg,  ha meleg, ha süt, ha borul, lassan már minden porcikám fáj mindenféle frontra 

Ilyenkor persze mindig emlékeztetem magam az ősökre, akik közel a 70-100-hoz, még mindig fittek, s akiknek sosem volt semmi baja.

Persze nem akarok én itt sipákolni, de mára odáig jutottunk, hogy a hírek is arról szólnak, hogy vigyázzon mindenki az úton, mert ilyen-olyan-amolyan front van. De mit csináljak én, ha mások nem vigyáznak?!

Erről eszembe jut a mai téma....Évek óta a Vidámpark környékén se voltam, mégis konkrét élményeim vannak róla:

1. A szellemvasútról

Az elsőhöz van szerencsém a MÁV tolmácsolásában. Az ember azt gondolná, ha már annyi a bérlet, amennyi, legalább kultúrált környezetben utazik. Téved. Pozitív csalódás, ha egyáltalán van vonat! David Copperfield, a nagy illuzionista és Uri Geller karöltve sem tudnának olyan produkciót összehozni, ami a Magyar Államvasutakra jellemző. Komplett szerelvény eltűntetést! Állunk a peronon, s a hangos szétszakítja a meghitt reggeli csendet, ordítva közli, hogy a jelzett szerelvény a mai napon kimarad. És pont. Hogy több száz ember menne iskolába, óvodába, munkába, az senkit nem érdekel. A magyar kellően birka, már minden lepereg róla. Ha nem jön, nem jön.... Ám, ha jön, abban sem mindig van köszönet... De ez egy másik eset lesz...

2. Az elvarázsolt kastélyról

Külön tanulmányt érdemelne a nagyvárosi tömegközlekedés. Akár a gyalogos, akár az egyéb. A birka effektus. Képzeld el magad, amint vidékről bekerülsz a nyüzsgő, lüktető városba. Először, mint a japán turista, fényképez az agyad mindent, mosolyogsz, tátott szájjal iszod a látványt, meg-megállsz, elbambulsz itt is, ott is, elnézően veszed tudomásul, hogy az emberek fellöknek, rád lépnek, valaki hozzád nyomja izzad testét. Jobb esetben ilyen vagy 2 hétig. És bőszen csodálkozol azon, hogy mindenki úgy közlekedik, mintha láthatatlan lenne. Próbáld ki! Mosolyogj a szembejövőre. Ha sikered van, elfordítja a fejét és másmerre néz. Ha nincs, lepereg a tekinteted, olyan, mintha nem is látná, hogy rá mosolyogtál, mintha tükör lenne kettőtök közt. Ne add fel! A sikerre nincs garancia. Még mindig mosolyogsz. Egy hónap elteltével azt érzed megy ez. Mosoly... Aztán rájössz, hogy beálltál az elvarázsolt kastély lakói közé, amit mosolynak gondolsz az inkább vicsor, s te is pont olyan üveges tekintettel nézel keresztül a szembejövőn, mint ő rajtad. A kirakatok a körúton mind torzítanak, pont mint az elvarázsolt kastélyban....

3. és a Dodgemről

Ha azt gondolod a tömegközlekedést lecseréled autóra, rá kell jönnöd, hogy igaza van a híreknek. Van ám front. Mindjárt bent a fejekben. Közlekedési kultúra nulla. Index halványan, itt-ott, fék erőteljesen, duda hangosabban, anyázás, mutogatás simán. Mindegy a napszak. Lehet reggel, dél, csúcsforgalom, az utakon hömpölygő tömeg nem változik. Tiszta Dodgem. És igen... Néhol te mész másokba, néha mások jönnek beléd. Integetés. Anyád! Tiéd! Jobb esetben telefonszámcsere. És a körforgás végtelen, csak mindig más ül a dodgembe....

Frontmentes, szép álmokat! :)

Az utóbbi néhány napból összeszedett csemege:

1. Telefonvásárlás:

Alulírott én, aki szeretne egy új telefont, s a cég megbecsült munkatársa, évtizedes céges előfizetéssel, elballag a legközelebbi szaküzletbe. Én kiállja a több kilométeres sort, mire a kedves ügyintéző segítőkészen kihurcolja az üzlet teljes kínálatát a raktárból, elmagyarázza melyik készülékkel miért járok jól. Teljesen fellelkesülök. Végre lesz telefonom!!! Új, szép! Működőképes! Aztán miután kiveséztük, hogy melyik lenne az ideális készülék jön a vásárlási előkészület. Bankkártyát elfogadnak. Kipipálva. Előfizetői szerződésem okés. Még egy pipa. Személyi nálam, céges azonosító nálam. Két pipa. Pofára esés egy mínusz. A pultos leányzó hümmög... Igen, teljesen okés minden adatom, igen, rendben, időben fizetek mindig. Igen, látja, hogy közel évtizede az ő hűséges vásárlójuk vagyok. Az sem probléma, hogy még nem járt le a 2 éves hűségnyilatkozatom, mert már 18 hónap eltelt belőle. De... Van nálam 30 napnál nem régebbi munkáltatói igazolás?! Nincs?! Akkor sorry.... Jöjjek vissza legközelebb azzal. Ezek után már csak arra leszek kíváncsi mennyi idő alatt készül el a hétfőn megkért igazolásom?!

2. Véradás:

Ismét én, aki rendszeres véradó elmegy a meghirdetett véradásra, melyet a cégünk szervez. Személyi oké, lakcímkártya oké, véradó igazolvány oké. Sorban állás oké. Kedves asszisztens kéri a papírjaimat, majd megkérdi, hogy van-e nálam Taj kártya. Mondom nincs, de tudom fejből a számomat. :) Közli, hogy az remek, de! Július 15-től csak érvényes Taj kártya ellenében tudnak véradásra beregisztrálni.

Kérdéseim a következők:

a, Ha úgyis a számítógépben ellenőrzik le az általam diktált adatokat, akkor minek a papír alapú Taj kártya?

b, Ha a cég megbecsült munkatársa vagyok, ezentúl ne bízzak meg bennük? Mielőtt elmennék az általuk szervezett véradásra, hívjam fel az OEP-et, az EMMÁT, a NYUFIGOT,  az OMMF-t, a Tűzoltókat, a Katasztrófavédelmet, az Anyakönyvvezetőt, a szülész-nőgyógyászt, hogy vajon élek-e, érvényes vagyok-e, be vagyok-e jelentve?!

És akkor jó magyar szokás szerint mindenki csodálkozik, hogy ügyintézésnél a kedves állampolgár, ügyfél ideges... Hiszen a célegyenesben simán kiderül, hogy nincs elég papírja!

Ma minden olyan instant. Gyorsan kész van... Fogyasztható, lecserélhető, helyettesíthető. Pasi-nő, mobil, kávé, autó, egyéb fogyasztási cikk, na és persze az ingatlan is.

Erről mindjárt eszembe jut egy ismerősöm ismerősének az ismerőse, aki találkozott valakivel, aki az alábbiakról beszámolt. :D  Sablon történet extrákkal. Adva van a... nevezzük Ismerősnek, aki dolgozik egy nagy cégnél. A cég neve mellékes, a lényeg a folyamatos változáson, megújuláson van. Ismerősünk stabil darab a cégnél, megélt néhány vezetőváltást, pár költözködést, de elmesélése alapján a mostani viszi a prímet.

A cég rengeteg saját ingatlannal és több bérleménnyel rendelkezik. Évente legalább egyszer muszáj valahova költözni a cég különböző szakterületeinek. Hol egybe, hol külön. Idén az egybe volt soron. Ismerős izgatottan várta, hogy végre újra egy épületben lesz a régen látott kollégákkal. Jogos volt az öröme, hiszen az új irodaház a munkábajárás szempontjából is jelentős könnyebbséget jelentett. Nevezetesen az előzőhöz képest két utcányival beljebb a városközpont felé. Reggelente mindig megcsodálta a gazos telket, melengette szívét, hiszen tudta, hogy hamarosan itt neki, nekik új irodaház épül. Hiper-szuper, nem olyan, mint a régi, ahol az ablakon befújt minden kósza szellőcske, a kilincs leesett, a padló seszínű volt, a konyhában hideg víz folyt, vagy ha mégis meleg, az épp csak energiatakarékosan csordogált, eső után a földszinten is csak vödröket kerülgetve lehetett elhaladni. Bízott benne, hogy a főnök ajtajáig nem kell több emeletet megmásznia, hogy minden szép lesz és csodás. Nem lesz több Béla bá és Gizi néni, Béla a maga másfél fogával, hatalmas mosolyával és Gizike, kinek unokája időnként megnyomta a központi áramtalanító szép, nagy, piros gombját, a dolgozó nép nagy örömére, mert ilyenkor több napba tellett a rendszert visszaállítani, s addig senki sem tudott a számítógépeken dolgozni. A szünetmentes áramforrás ugyanis rendre ilyenkor szünetelt....

Az irodaház roppant gyorsasággal el is készült. Ismerős és ismerősei hitték is, hogy jó lesz ez nekik. Aztán eljött az átadó ünnepség. Ott volt az ország színe-java. Aki számított beszédet mondott, majd először a főnökség, majd végül a dolgozó nép is beköltözhetett a csodalétesítménybe. Volt is ámulás, mint paraszt gyereknek a wurstliban, kamera, kamera hátán, mágneskártya kis túlzással még a wc-re is, tágas, világos irodák, labirintusos folyosók, használhatatlan, két méteres óriásokra tervezett ruhásszekrények. Az elején napi egy értekezlet elhangzott arról, hogy melyik szint kié, ki mit csinálhat, merre mehet és mire jogosítja fel a csudaszép, drága kártya. A lelkesedés ismét a tetőfokára hágott, mikor kijelentették, hogy a szép, igényes belső teraszt munkaidő után lehet igénybevenni, addig meg tessék serényen dolgozni. A második meglepetést az okozta, hogy a konyhának csúfolt helyiségben 5 fő már jelentős fennakadást okozott, ott, ahol egy szinten majd kétszáz ember tevékenykedett. Persze az irodában nem lehetett enni, azt megtiltották.

Az épület egyben állt egészen az első nagyobb viharig. Akkor ugyanis a legfelső szint el kezdett omlani... Nem is kicsit. Ismerős mesélte, hogy a lépcsőház alsóbb szintjein is bőven akadt a törmelékből napok múltán is. Semmi baj, mienk, megcsináljuk. Jött egy szaki, aki egész nap bütykölt. Másnap meg az alsóbb szinteken. Az álmennyezet felett futó csövek eresztettek, így volt akire rárobbant egy gipszkarton kocka. Viszont a közösségi életnek az ilyen események kifejezetten jót tettek. Az emberek egyre közelebb kerültek egymáshoz (ha mást nem, az iroda rendbehozatalának idejéig), ráadásul kifejlődött az irodaházon belüli katasztrófaturizmus, amely egyre nagyobb teret hódított. :) Az épület maga volt a csoda.

Egészséges életre nevelő. A maga nemében páratlan. Az épület labirintusszerűsége arra sarkallja Ismerőst és kollégáit, hogy naponta több kilométert legyalogoljanak a bejárat-iroda-nyomtató-fénymásoló-iktató-főnök-lift-ebédlő-wc-lépcsőház-cigiző-garázs-személyzetis-fax és egyéb helyiségek között. Aki mégis fáradhatatlan, annak célszerű az irodájától a legtávolabbi lépcsőházat használni, s ugyanígy cselekedni a nyomtató tekintetében.

Oppá! Számítógép! Ismerősünknek eszébe jutott egy remek történet a technikai csodáról, ami a legutóbbi katasztrófaturizmust idézte elő. A hétvége nem mindenkinek szent, s Ismerős pont az irodaházban tartózkodott, mikor kezdetét vette a buli. Először halk cirmogással kezdődött, majd fülsiketítő robajban folytatódott. A tűzjelző.... Ismerősünk kellően harcedzett révén fel sem kapta a fejét a folyosóról jövő hangokra. Nem zavartatva magát tovább püfölte a technikát. Amikor a rettenetes hangzavar sokadszorra is megismétlődött, a többi malenkij robotot végzővel kivonult a folyosóra. Ott érte a meglepetés. Ugyan tűz sehol se, de az elszívó levegőt fújt iszonyat erővel a folyosóra. Egy irodatűz esetén ez kifejezetten jó. Ha mást nem, tuti a tűzoltók megérkezése előtt elég az összes irat. :) Ismerős se volt rest, uccu neki, megeresztett egy telefont a biztonságiaknak, akiktől a szokásos sablon választ kapta: "Nem tudjuk mi indította be a tűzérzékelőt, de dolgozunk a probléma megoldásán". Ismerős így visszakaptatott az irodájába és folytatta munkáját, majd mint aki jól végezte dolgát hazament. Hétfőn aztán nagy meglepetés érte. Biztos forrásból, első kézből megtudta, hogy a felsőbb szinten pár gép elfüstölt, majd néhány, amely a túláram ellen védő konnektorba volt bedugva összecsókolózott 380V-tal, minek hatására ez akkora feszültséget generált, hogy a gépek poraikba haltak.

Na bumm. Ennyit az új épületről. Lehet az ismerősöm ismerősének az Ismerőse soha többet nem fog tudni mesélni, mert legközelebb ráomlik az irodaház?! Akkor én vajon miről fogok írni?!

Még mindig a színekkel való kísérletezésnél tartok. :)

Tudom, hogy egy blog akkor lesz jó és menő, ha minél érdekesebb témákkal színesítjük az oldalt. Például, nyerő, ha másokat figurázunk ki, a világmegváltó gondolatok pedig lehet a kutyát se érdeklik.

A barátnőm oldala nem túl népszerű. Igaz, ő eleinte a szerelmi csalódását próbálta kiírni magából. Nem is túl nagy gondot fordított az oldalára, viszont úgy néz ki meglelte élete szerelmét. :) Na, persze nem az oldalnak köszönhetően, de mégis meg van.

A netes társkeresés nagy divat. Anno valamikor a 2000-es évek elején próbálkoztam vele én is, a tapasztalataimat simán ki lehetne adni útmutatóként, mondjuk valami hasonló címmel: "Mit tegyünk,ha lúzereket szeretnénk bevonzani magunk mellé?"

1. Először is mi magunk legyünk őszinték! :) Írjuk le bátran hogy nézünk ki.

2. Csak és kizárólag a neten érintkezzünk, felejtsük el a telefonos formát.

3. Véletlenül se kérjünk fényképet.

4. A megbeszélt randevúra érkezzünk úgy, ahogy egy randira illik elmenni.

Ezek a legfőbb gondolatok! Ezek után meg jöjjenek a leszűrt tapasztalatok! :)

1. Versenyző:

A sportos, magas srác magáról előadott paraméterei alapján a várakozással ellentétben: pont olyan, magas, mint én. A sport kimerül az edzőcipőben. Viszont legalább tud udvarolni! Közli a randin,h. inkább sétáljunk, mert éppen elköltötte a pénzét. Ha a nő mégis enni szeretne, akkor fizessen magának. Persze, kellő rutinnal felvértezve csak is úgy, hogy a másik fél éhen maradjon. ;) Aztán, ha ezek után lúzerünk még mindig nem lekoptatható, jöhet a "milyen az ideálod?" kérdés, hátha nem felelünk meg neki. Tévedtem... A srác elmondja,hogy a szőke, kék szemű, kerekded lányokat szereti (korán kezdett el legördülni a szikla a szívemről), majd mélyen a szemembe nézve hozzáteszi, hogy én pont bejövök neki. Jelzem se szőke, se kék szemű nem vagyok, a többiről ne is beszéljünk.

2. Versenyző:

A jól szituált, orvosnak készülő, angolból perfect, harcművészetben jártas, ráadásul magán tanítvány, kis járáshibás fiatalember (nincs benne semmi gyanús, nyelvtudás letesztelve, aztán abból kiindulva, hogy harcművészkedik, talán a járáshiba se lehet gáz).

Ha az ismerőseidet szeretnéd megbotránkoztatni, vállald be, hogy lakóhelyeden találkoztok, s engedd meg a gáláns lovagnak, hogy virágot hozzon. Mondjuk vörös rózsát. Megjön a delikvens, akiről kiderül, hogy csak azért akar orvos lenni, mert gyerekként elcseszték a lábát. Angol oké, a nevelőapja élt külföldön, tőle tanult. Harcművészetben, ha valaki magántanítvány, az feltételez bizonyos szintet, hiszen a nagy nevű mesterek a régiekhez híven csak olyan tanítványt vállalnak be, akiben látnak kellő fantáziát. Emberünk viszont azért lett magántanítvány, mert a régi mestere és a klub összes embere összeveszett... Majd mesél magáról. Hogy mindenkivel találkozik, válogatás nélkül!, elmegy a világ végére is, hiszen sosem lehet tudni hol az igazi nő. Majd kb. 20 p-es sirám arról, hogy ő milyen szerencsétlen, de a nők is milyenek. Azt hiszem ez volt életem legrövidebb randevúja. Persze beülni ő sem akart sehova, így körbe-körbe séta a városban. A kezemben a vörös rózsa, a nyáladzó pasi (mert,h beszédhibás is volt!) biceg mellettem, s az összes ismerős ilyenkor jön szembe. Persze mindenkinek bemutatkozik, engem mindenki furcsán méreget és én szégyenszemre a mai napig sem tudom,hogy mi a srác rendes neve!

3. Versenyző

A srác szabadidejében a ravatalozóban dolgozik. Találka félhomályban, romantikusan egy kávézóban, ahol nekem szegezi kb. 3 perc után a nagy kérdést! "Tudod, hogy sose fogsz férjhez menni?" Ezzel a frappáns nyitó mondattal felkeltve érdeklődésemet, gondoltam egy 10 p-et még rászánok. Majd belebonyolódott a magyarázatba. Ha valaki céltudatos, humora is van, s nem csak otthon akarja a képességeit kamatoztatni, az bizony nem megy férjhez. Majd még egy utolsó kedvesség. "Különben is, már javában benne jársz a korban, régen szülnöd kellett volna. Egy nő 25 évesen, vagy közel a 25-höz már senkinek sem kell. " Na bumm. Mehettem haza a sebeimet nyalogatni! :)

4. Versenyző

Szabadkozva kezdi, hogy késni fog... Adott napon a 3. sms-e eme témakörben. Majd csörög a telefon egy ismeretlen számról. Beleszólok, a másik fél hallgat.... Majd találkozás a Késővel. Késő lazán ledobja magát a székbe és közli, hogy rajtam kívül még 3 nővel volt randija (kinézete és beszédstílusa alapján szerintem eggyel sem, de nem kötöm az orrára). Mindjárt töményet rendel, majd kiböki, hogy a haverja hívott fel, hogy vajon milyen a hangom. Arra a kérdésre, hogy ha a haverjának nem tetszik, nem is találkozik velem, az volt a válasza, hogy jó buli volt. Jó buli volt nekem is. Alig egy óra alatt leráztam.

5. Versenyző

Elmeséli, hogy a faterja diplomata, évekig éltek Japánban, Németországban. Az általa mondott számokat összeadva nem kell matekzseninek lenni, hogy az ember rájöjjön, hiba van a Mátrixban. Arra a javaslatra, hogy ha már úgyis olyan sokáig éltek külföldön, beszéljünk valamelyik nyelven, nem jön zavarba, a fülemhez hajol és belesúgja, hogy nyilvános helyen sosem használja, nem lehet tudni ki figyeli. Ez elég szórakoztatóan hangzik, így nekiállok faggatni. Megtudom, hogy azért jöttek haza, mert apukája tulajdonképp nem is diplomata volt, hanem kém. Olyannyira belejött a sztorizásba, hogy már az sem zavarta, hogy mondandójában egészen megváltoztak a korábbi helyszínek. Majd miután kimesélte magát, sajnálattal közölte, hogy neki most mennie kell. Találkozzunk még! Mit szólnék hozzá, ha már ilyen jól egymásra találtunk, ha elmennék vele nyaralni?! Az ötlet remek, kíváncsian várom, hogy mit fog javasolni. "Menjünk le a jövő héten a Balcsira. Úgy gondoltam, hogy először te fizetsz egy hetet odalent, aztán, ha jól kijövünk ott is, akkor jövőre elviszlek én is nyaralni, mondjuk Moszkvába." Simán rábólintottam. Persze Moszkvát megkérdeztem azért. Azt mondta apukájának sok ott az orosz barátja, nem kell szállásra költeni.  :)

Azt hiszem mára ennyi. Várom a véleményeteket! Pá aranyoskáim! :)

Ahogy elképzeltem magam előtt a férfit, úgy erősödött bennem a vágy. Nem volt az a klasszikus szépség, nem olyan volt, aki nekem bejön…. És mégis….

Valami megmagyarázhatatlan vonzott felé. Minden egyes nap megnéztem a fényképét. Nem is egy képet, hanem egy egész tucatot. Hisz volt oly botor, hogy elárulta hol keressem, majd önként is szolgáltatott néhány újabb képet. Amikor még minden tökéletesnek látszott. Ujjaim végig szántották szabálytalan, telt ajkát, megsimogatták kék szemét, elidőztek előbb egyik, majd másik fülénél, s pásztáztak volna lejjebb is, ha lett volna hova. De nem volt. Ettől kissé ideges lettem. Pedig gondolatban már hányszor levetkőztettem.

Amikor idáig jutottam mindig elillant a vágy. Helyét elfoglalta a tehetetlen düh, s a tudat, hogy sosem kapom meg. Pedig birtokolni akartam. Égetni számmal teste minden porcikáját, zuhanyzás után lenyalni testéről a felületesen törölt vízcseppeket, kezemet végigszánkáztatni ott, ahol a legérzékenyebb, majd kikötözni és szenvedélyét addig korbácsolni, míg sírva könyörög, hogy most már elég legyen. Nem vagyok szadista, de jó lett volna…. Annyira jó, hogy már ettől a gondolattól fizikailag is közeledtem az orgazmus felé.

Aztán megint elöntött a tehetetlen düh. A valóságra kellett koncentrálnom. Te ezt úgysem érted! – sziszegtem, majd megpróbáltam apró fecnikké szaggatni legalább egy képet.

Nem sikerült. Mert valaki megint kivette a kezemből. Hiába próbáltam elmagyarázni, hiába akartam kézzel-lábbal megértetni magam, senki sem figyelt.

S lám, most megint egyedül ülök a szobában. Szép szoba. A levegőnek virág illata van, az ablakon benéz a kora nyári alkony. Kéne egy cigaretta. Persze nincs. Persze mindig az nincs, ami épp kéne. Akarom azt a férfit! Most! Mindenestül! Megérinteni, felfalni, széttépni, kínozni! Talán toppantok is. Már magam sem tudom, hogy mikor teszek meg valamit, mikor mondom ki hangosan, s mikor képzelődöm.

A férfi semmit sem tud rólam. Nem találkoztunk. Csak egy fénykép vagyok neki. Csak egy arc a sok közül. Megfizethetném neki ezt is. Ezt az arctalanságot. Ezt az egész arcátlanságot! Azt hogy megint itt vagyok. Ennyi év után. Pedig nem akartam…. Nem is értem. Hogyan jöttek rá? Egy fénykép még nem bizonyít semmit. Óvatosabban csináltam pedig, mint annak előtte. A gondolattól újra végighullámzott a kéj rajtam. Sokkal ügyesebb vagyok, és megszerzem, amit akarok. Tudom a címét… Elmegyek. Ő is akarni fog engem. Elérem. Vagy szép szóval, vagy erőszakkal, de elérem! Ezekre a gondolatokra vonaglani kezdett a testem, aztán … aztán kiesett néhány pillanat.

Lehet inkább néhány óra volt. Csak a folyosó fényei szűrődtek be haloványan a sötét szobába. A csillagok már magasan jártak. S lassan felhő takarta el a Holdat. Majd olyan dühvel, mint amit én éreztem leszakadt az ég. Az ablak előtti fákat tépte, cibálta, s nagy kövér esőcseppek koppantak az ablakon, lemosva a rátapadt port.

A fiókhoz sétáltam. Nem volt benne a kép! A férfi összes képe eltűnt! Az összes fiók üres volt. Beleborzongtam a gondolatba, hogy elveszítem. Hogy ezt a kis reménysugarat is elveszik tőlem! Miért fáj az, hogy akarom ezt a férfit?! A címe! Kutattam lázasan agyamban! A címét még tudom! Oda kell mennem…. A ruhásszekrényhez már szinte félőrülten rohantam. Szép tágas a szobám, de… Legnagyobb megdöbbenésemre a ruhásszekrény is üres volt. Épp oly feketén tátongó, mint a fiók! Nem! – hasított bele kiáltásom az éjszakába, de nem hallotta senki. Elnyomták a vihar hangjai. A vihar velem ért egyet! Átkozódik, tombol, pont, mint én! És nem jön be senki! Gyávák! Egyedül vagyok, s kétségbeesetten zokogok. Ezt a férfit! Ezt ne vegyétek el tőlem! Őt ne! Ő az enyém! Nem is tudom meddig sírtam így. Ilyen keservesen… Talán álomba sírtam magam, már nem emlékszem rá…

Másnap megint kezdődött minden elölről. Nem akartam enni, nem tudtam enni, csak őt akartam. Miért furcsa, hogy szeretem? Szép a szeme. Tetszik a mosolya. Ez nem elég a szerelemhez? De elég! Elég! Elég! És akarom!

Felhúzott lábakkal himbálom magam az ágyon, míg meg nem nyugszom. A terv kész! Lesz erőm kivitelezni. A címe… a cím…. Itt lüktet a fejemben. Ha álmomból keltenek fel, akkor is tudom. Akkor is elmondom! Megtalálom. Vár rám. Tudom, hogy vár. Várnia kell….

Hangok… Fények… Zavaróak… Kristálytisztán értem őket, holott vastag ajtó választ el a hang forrásától.

- Doktor úr! A kettesben ez a nő megint nekem ugrott! Azt a férfit követeli, a fényképeit! S nem érti meg, hogy egy újságcikkben szereplő férfit nem szerethet! Nem használ a nyugtató, nem akar beszélgetni, én már feladtam. – szólt a női hang.

- Semmi baj! Maga még új nálunk. A kettes régi vendégünk. Évekkel ezelőtt megölte a férjét, valami beteges téveszmétől vezérelve, furcsa szexuális játékok hatására. De most még időben lekapcsolták. Az újságcikkben szereplő férfinak is kis híján a halálát okozta rajongásával. Szereti azt a férfit a maga bomlott módján. Megtámadta, zaklatta, de valaki felismerte és jelentette. Kötelességünk lenne ápolni és megmenteni, de….

De nem hallom!!!! Pedig nem is tapasztottam a fülemre a kezem, mint szoktam, ha valami fáj. De mi lesz velem?! Nem zaklattam senkit… Hisz ő is szeret…. Láttam a szemén. Azon a fényképen. Várjunk! Gondolkozz! Gondolkozz! Láttad a férfit. Nem csak a képet! – mondtam magamnak hangosan – Megérintetted! A tested az övéhez simult. Csókoltad. Szeretted. Haraptad…csókoltad …haraptad,  felváltva simogattad… haraptad…

- Doktor úr! Mégis, mi lesz, ha rájön. Mi lesz, ha megtudja mi vár rá?

- Nem tudja meg. Csendben intézzük. A férfi is ezt szeretné. Egy altatóinjekció és kész. Majd elégetjük a többivel együtt.

- De hiszen mi nem olyan intézmény vagyunk! Mi lesz a jó hírünkkel?

- A férfi mindent elintéz és kifizet. Neki megér annyit. Bízzon bennem. Hiszen az az őrült nő leharapta a nemiszervét!

Életem első blogbejegyzése. Micsoda fantasztikus pillanat! :)

Nem kell ám semmiféle patent frizurára asszociálni az oldal címéből, legyen annyi elég, hogy mivel játékos kedvű vagyok, a Berill Shero-t piszkálgattam meg. A Sherot mindenki rendszeresen sérónak olvassa, ejti, holott az kiejtés szerint is csak "seró". Magamról tulajdonképpen szerintem ennyi elég is, majd az írások beszélnek magukért. Remélem. 

Még ki kell találnom a megfelelő színt, majd a tartalmat is. Kísérletezni fogok, addig meg kérem mindenki szíves türelmét és megértését.

Persze a színekkel kapcsolatban is várom a véleményeket!