Mai magyar valóság. Csak nehogy jó legyen :)

Az elmúlt két napban sikeresen győzött (na nem a jobbik énem), hanem az iszonyatos migrén.

Nem értem ám az időjárást. Kicsit se. Ha fúj, ha esik, ha hideg,  ha meleg, ha süt, ha borul, lassan már minden porcikám fáj mindenféle frontra 

Ilyenkor persze mindig emlékeztetem magam az ősökre, akik közel a 70-100-hoz, még mindig fittek, s akiknek sosem volt semmi baja.

Persze nem akarok én itt sipákolni, de mára odáig jutottunk, hogy a hírek is arról szólnak, hogy vigyázzon mindenki az úton, mert ilyen-olyan-amolyan front van. De mit csináljak én, ha mások nem vigyáznak?!

Erről eszembe jut a mai téma....Évek óta a Vidámpark környékén se voltam, mégis konkrét élményeim vannak róla:

1. A szellemvasútról

Az elsőhöz van szerencsém a MÁV tolmácsolásában. Az ember azt gondolná, ha már annyi a bérlet, amennyi, legalább kultúrált környezetben utazik. Téved. Pozitív csalódás, ha egyáltalán van vonat! David Copperfield, a nagy illuzionista és Uri Geller karöltve sem tudnának olyan produkciót összehozni, ami a Magyar Államvasutakra jellemző. Komplett szerelvény eltűntetést! Állunk a peronon, s a hangos szétszakítja a meghitt reggeli csendet, ordítva közli, hogy a jelzett szerelvény a mai napon kimarad. És pont. Hogy több száz ember menne iskolába, óvodába, munkába, az senkit nem érdekel. A magyar kellően birka, már minden lepereg róla. Ha nem jön, nem jön.... Ám, ha jön, abban sem mindig van köszönet... De ez egy másik eset lesz...

2. Az elvarázsolt kastélyról

Külön tanulmányt érdemelne a nagyvárosi tömegközlekedés. Akár a gyalogos, akár az egyéb. A birka effektus. Képzeld el magad, amint vidékről bekerülsz a nyüzsgő, lüktető városba. Először, mint a japán turista, fényképez az agyad mindent, mosolyogsz, tátott szájjal iszod a látványt, meg-megállsz, elbambulsz itt is, ott is, elnézően veszed tudomásul, hogy az emberek fellöknek, rád lépnek, valaki hozzád nyomja izzad testét. Jobb esetben ilyen vagy 2 hétig. És bőszen csodálkozol azon, hogy mindenki úgy közlekedik, mintha láthatatlan lenne. Próbáld ki! Mosolyogj a szembejövőre. Ha sikered van, elfordítja a fejét és másmerre néz. Ha nincs, lepereg a tekinteted, olyan, mintha nem is látná, hogy rá mosolyogtál, mintha tükör lenne kettőtök közt. Ne add fel! A sikerre nincs garancia. Még mindig mosolyogsz. Egy hónap elteltével azt érzed megy ez. Mosoly... Aztán rájössz, hogy beálltál az elvarázsolt kastély lakói közé, amit mosolynak gondolsz az inkább vicsor, s te is pont olyan üveges tekintettel nézel keresztül a szembejövőn, mint ő rajtad. A kirakatok a körúton mind torzítanak, pont mint az elvarázsolt kastélyban....

3. és a Dodgemről

Ha azt gondolod a tömegközlekedést lecseréled autóra, rá kell jönnöd, hogy igaza van a híreknek. Van ám front. Mindjárt bent a fejekben. Közlekedési kultúra nulla. Index halványan, itt-ott, fék erőteljesen, duda hangosabban, anyázás, mutogatás simán. Mindegy a napszak. Lehet reggel, dél, csúcsforgalom, az utakon hömpölygő tömeg nem változik. Tiszta Dodgem. És igen... Néhol te mész másokba, néha mások jönnek beléd. Integetés. Anyád! Tiéd! Jobb esetben telefonszámcsere. És a körforgás végtelen, csak mindig más ül a dodgembe....

Frontmentes, szép álmokat! :)