Van aki az egyik kapcsolatot szépen lezárja, s csak akkor kezd újba, ha a réginek már vége. És persze van az a típusú, aki nem játszik fair játékot, hanem úgy vált, hogy már van más.

Nos, ez utóbbi típus számomra érthetetlen. Azon kívül hogy nem épp stabil jellem, az én szememben gyenge és gyáva is. Hiszen, ha egy kapcsolatnak valamilyen okból vége van, akkor annak tanulságait fel kell dolgozni, meg kell érteni, s ha fáj is, meg kell gyászolni. Ha bármely fázis kimarad, az ember nem fejlődik. S akkor sosem jön rá, hogy mi miatt romlik el mindig szinte ugyanannyi idő után a kapcsolata. Soha nem tanul belőle, de talán ez a típus nem is akar.

Aki úgy lép le, hogy van más, de ezt akkor is tagadja, ha már nyilvánvaló, kíváncsi lennék, az vajon milyen lelkivilággal bír? Nehezen tudom elképzelni, hogy az az ember szembenéz magával, hiszen mindig úgy hazudik, hogy maga is elhiszi. Mit érez vajon ilyenkor? Mire gondolhat? S mit gondol, majd a másodikkal, harmadikkal, századikkal jobb lesz?

Kizárt.... De ezt tudni kell felismerni....

Ezek az emberek nem társfüggők, hanem gyávák. Félnek egyedül lenni saját magukkal. Mert ha magukkal kéne lenniük, akkor gondolkodni is kellene...

Ám ez a típus szerintem képtelen rá. Óvakodj tőle nagyon!

Felismerheted, ha Veled is úgy került kapcsolatba, hogy még megvolt az előző... 

- Ha időről időre eltűnik (valószínűleg visszajár a régihez/legújabbhoz), s ha ezt szóvá teszed, akkor kikéri magának és zaklatásnak veszi. Épp úgy, ha felhívod.

- Ha nem mutat be a barátainak.

- Ha sok külön programot szervez, de Veled egyre kevesebbet.

- Ha a telefonját egy percre sem engedi el, ha mégis, akkor minden előzmény törölve van és sosem hagyja előtted.

- Ha Te vagy a korábbi, időről időre visszatér és elmondja, hogy Téged akar, csak idő kell  neki.

- Sosem akar teljesen elszakadni Tőled, mindig hagy egy kiskaput. (már ha hagyod neki)

 

Szerző: Berill Shero  2015.01.22. 19:33 Szólj hozzá!

Címkék: okosságok ala Berill

A bejegyzés trackback címe:

https://berillshero.blog.hu/api/trackback/id/tr337045105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása