Azt hiszem a kutyáknak is van perverziója. Legalábbis nekem van. Valamiért imádok szivacsot rágcsálni. Teljesen mindegy, hogy mosogatószivacsról, vagy autómosóról beszélünk-e. Legutóbb Gazdi barátnőjénél csentem el a tálmosó szivacsot, mire észrevette már a felét megettem. Ő kicsit sem találta viccesnek, főleg, hogy az esti sétáltatásnál több kis darabban szabadultam meg a szivacsoktól.

Tanultam is néhány dolgot, például már simán elüldögélek a bolt előtt anélkül, hogy hisztiznék, ha ott hagynak. Rájöttem, hogy eddig még soha, sehol nem hagytak ott. Sőt, a járda szélénél is leülök, s csak akkor szoktam elindulni, ha engedik.  

A  porszívó nem épp kebelbarátom, de már nem szoktam megugatni. Tudom, hogy nem bánt, csak nagy a hangja. A hajszárítóval azért még óvatos vagyok. Séta után mindig a lépcsőházban kell leülnöm, főleg, ha jó koszos a mancsom, ilyenkor előkerülnek a törlőruhák, alaposan át vagyok dörzsölve, de ha esik az eső, ez mind nem elég, akkor még jön a hajszárító is. Brrrr! Forró levegőt fúj, nagyon hangos, nem szeretem. De azért már jobban tűrőm, mint első alkalommal, mikor az előszobába legtávolabbi sarkába menekültem előle. Mondjuk azt be kell ismernem, hogy utána nem kell rázogatni a bundámat, mert gyorsabban szárad tőle. És persze Gazdiék se szólnak rám, hogy összevizezem a tapétát. Van előnye a civilizált kutyalétnek is.

Trudi