Péterfy Gergely regénye nem volt könnyű olvasmány. Őszintén mondom, kíváncsian vártam, hogy hova futnak a cselekmény szálai a 406. oldal végére. Különböző érzések és gondolatok hullámzottak bennem, amíg benne éltem ebben a történetben. 

Klasszikus hanyatlástörténet

A cím és a tartalom nincs köszönőviszonyban egymással. A családtörténet majdnem felénél esik szó először a golyóról, amely megölte Puskint. Tulajdonképpen egy soha el nem készült tanulmányra utal, mely átvitt értelemben az értelmiség elvesztését, bukását hivatott jelképezni. A történet érdekelt, de önmagamhoz képest nagyon lassan haladtam vele. Az író stílusa lenyűgözött, ami lassított, az a történet fajsúlya volt.

A regény cirka 100 évet ölel fel, klasszikus hanyatlástörténet. Olyan alakok vonulnak végig a történetben, mint Waldstein Péter, az egykori kassai polgár, aki talán az egyetlen szimpatikus figura a műben. A mesélő a későbbiekben agysebésszé váló Karl, aki önmagát visszataszító, elhízott óriásként jellemzi. A generációkat Olga, Péter lánya köti össze. Az ő személyisége számomra megosztó volt, hiszen, ahogy édesapja és a fia, Kristóf is nagy dolgokra hivatott, valahogy mégis mindannyian vegetálnak a középszerűségben, körülvéve alantas és kisstílű figurákkal.

forrás: internet

Nemzedékek sorsa a történetben

A fiktív helyszínen, a Dunakanyarban található Herkulesváron járunk 1920-as évek és 2016 között. A középpontban Péter, a filológus áll, aki lányát és később unokáját terelgeti az általa helyesnek vélt úton. A háború után kerülnek Herkulesvárra, ahol ugyan feltalálja magát az értelmiségi, idősödő Péter, de ez rengeteg megalkuvással jár.

Lánya, aki nem csak gyönyörű, de intelligens is, többet tud a letűnt korokról, mint arról a világról, ahol él. Olga élete első férje halála után vesz jelentős fordulatot, Kristóf pedig már a rendszerváltás után válik felnőtté. A regény tele van magánéleti és társadalmi problémákkal, megnyugtató feloldozást viszont egyik fronton sem kapunk. A család nem tud a régi értékek mentén működni, törvényszerű a lezüllés, ahogy azt a kívülálló Karl remekül bemutatja, mégis ott a kérdés, miért dugja mindenki homokba a fejét?

Karl, a mesélő szerelmes a nála húsz évvel idősebb nőbe, Olgába, aki eleinte csak anyapótlék, később viszont a mindent megtestesítő eszményi nő. Olyannyira isteníti, hogy már a regény elejétől sejthetjük: a fantáziavilága nem válhat valóra. A könyv egyik jelenetében elmenekül a felkínálkozó nő elől. Talán nem gyávaságból, hanem tiszteletből, nem akarja a nőt lealjasítani az általa használt nők (leginkább prostituáltak) sorába.

A befejező szakaszban párhuzamosan mutatja be Karl és Kristóf történetét. Ami számomra zavaró volt, hogy folyamatosan jelen vannak deviáns személyiségek a főszereplők életében, ami valljuk be, a való életben szerencsére nem ennyire gyakori.
A regényben felvonultatott karakterek nagyon jellemzőek, nagyon magyarok. A párt felé orientálódó nő alakja, az emigráló arisztokrata, az ősmagyarságba menekülő, kisebbségi komplexusos férfié és így tovább. Mindnek helye van a történetben, a karakterek színesek, a korrajz pontos, jövőkép sehol.

Akiknek ajánlom Péterfy Gergely könyvét

Annak ajánlom elolvasásra a művet, aki képes az emberi lélek sötét bugyraiba merülni és van mersze önmagával is szembenézni, feltenni a kérdést magának: Különb vagyok én bármelyik szereplőnél?
Nagy kedvenccé lett a könyv 49. oldaláról vett idézet. Ennek az első mondatát  ajánlom figyelmetekbe!

„Naponta legalább két órát olvass – mondta Péter. Ennél az asztalnál, amely ablak előtt áll. Minden embernek kell legyen íróasztala. Minden íróasztalnak ablak előtt a helye. Aki fal elé teszi, vagy őrült, vagy rabszolga. Ne legyen függöny! Nem baj, ha belátnak. A paraszt azt fogja mondani, aki olvas, az naplopó. A proli azt fogja mondani, aki olvas, az ellenség. Ne foglalkozz ezzel!

Az olvasásnál nincs fontosabb, az olvasás emel emberré. Az olvasás tesz erényessé és bölccsé, vagy legalábbis lehetővé teszi azt. A paraszt és a proli csak annak tulajdonít értéket, amiből közvetlen haszna van, meg tudja inni vagy enni, vagy rögtön pénzre cserélheti. Az olvasás nem ilyen. Az olvasás haszna, mint a bölcsességé vagy az erényé, önmagában van. Mert megadja annak a tudatát, hogy a világ több, mint aminek látszik. Belső kilátót épít az elmédben, ahonnan messzire látsz, míg a többiek lent bolyonganak a ködben.”

megjegyzés: A cikk korábban egy netes portálon is megjelent.