Sziasztok Kedves Olvasók!

Itt vagyok. Ahogy megérkezett a jó idő, úgy jött meg az én kedvem is az íráshoz. 

Képzeljétek, a múltkor Gazdiékkal minden nap voltunk sétálni és még új játékot is tanultam! Először nem értettem a Lábhoz! vezényszót, de azt hiszem már tudom mit várnak tőlem. Persze még nem megy teljesen pontosan, mert a játékot figyelem, de azért igyekszem.

Viszont amiről írni akarok az a séta. Gazdi egy darabon mindig elenged, aztán a megszokott úton elmegyünk a többi kutya felé, de hiába akarják Gazdiék, én valahogy nem akarok barátkozni. 

Nos, az egyik délután mikor csak Gazdi barátnőjével voltunk otthon, meglengette a pórázt, s tudtam, hogy sétálni megyünk. Ahogy nyílt a kapu már szaladtam is. De rám szólt Gazdi barátnője, hogy a másik irányba! Húúú, csuda izgalmas helyeken sétáltunk, amikor rám került a póráz a sok izgalomtól még húzni is elfelejtettem, pedig tudom, hogy én vagyok az erősebb. De most meghagytam az illúziót, hogy ő sétáltat engem és nem fordítva. 

Elmentünk egy nagy tűzrakás mellett, kicsit sem izgatott, annál inkább a szőlőben kapáló nők! De ők is csak addig, míg a mező túloldalán meg nem láttam Gazdit! Hát velem madarat lehetett volna fogatni, úgy nyargaltam hozzá!

Elindultunk ketten haza, ám észrevettem, hogy Gazdi ott marad. Már futottam is vissza hozza, de rám parancsolt, hogy a barátnőjével kell mennem. Rám tette a pórázt, amit nem szeretek, mert nem ugrálhatok úgy, ahogy én akarok. Visszafelé Gazdi kocsival ment, én nem láttam, de amint lekerült rólam a póráz már ott sem voltam! Szegény barátnő kétségbeesetten kiabált nekem, de nem akartam meghallani. Aztán már sem őt, sem pedig Gazdit nem láttam, így egy kicsit én is megijedtem, hogy most akkor ott maradok egyedül! Úgyhogy gyorsan vissza is szaladtam. Megszidott rendesen, ami érthető, mert tényleg nem fogadtam szót, csak azt hittem, hogy Gazdi még ott lesz, ahol hagytuk...  Volt egy kis lelkiismeret furdalásom is, nem is mentem nagyon előre, sőt első szóra egy kivétellel vissza is mentem Gazdi barátnőjéhez. Az az egy is tanulságos volt. 

Hátrafordulok és nem látom sehol! Szedtem ám a tappancsaimat, nehogy elveszítsem, s majdnem elmentem mellette. Elbújt egy fa mögé. Ez jó móka, már máskor is játszottunk ilyet, mindig tetszett. 

Aztán már majdnem hazaértünk, mikor a messzeségben kiszúrtam Gazdit! És képzeljétek el, utána mindketten bújócskáztak velem! 

Remek móka volt! Persze annyira nem fáradtam el, hogy ne lett volna kedvem egy kis játékhoz, de úgy láttam, hogy ők igen, így nem is sokáig dobáltam nekik a játékomat!

Mancsolás: Trudi