János vitéz ismét alkotott.

Egyik délután berobogott és megkérdezte tud-e valamiben segíteni. Mondom neki, hogy itt egy nagy halom papír (illetve kettő), ki kellene lyukasztani. Erre ő, hogy elvinné a saját irodájába. Én mondom neki, hogy ne vigye,szeretném, ha itt lyukasztaná.

Ő: - Miért, szerinted nem tudok lyukasztani? - hülye gyerek, lenéző stílusban.

Én: - Nem mondtam, csak ne vidd sehova, mert sok.

Neki kezd, lyukasztgat, lyukasztgat, s jön az első akadály.

- Figyelj! Ebben vannak fejjel lefelé is papírok, azokat megfordítsam és úgy lyukasszam ki?!

Elmagyarázom, még türelmes lévén, hogy logikus lenne, nem?!

Aztán látom, hogy a kötözős mappából kiszedett papírokat rakja az előző kupacra.

- Ember mit csinálsz?!

Ő: - Hát rárakom, ami kész.

Én: - De az két külön kupac, nem baj?!

Ő:-  De úgy adtad ide, hogy egymáson volt...

Ezek után síri hangon közöltem vele, hogy köszönöm a segítségét, de talán jobb lenne, ha átmenne a saját irodájába. Majd Sparrow-val még kb. negyed óráig válogattuk szét az általa egymásra rakott papírokat, mert elég nehéz volt kibogozni, hogy hol kezdődött az újabb köteg...

Azt hiszem soha többet nem kérek tőle segítséget...