A fenti címet az ismerősöm ihlette.
1.
Hétfő reggel beballag a kapitányságra. A hétvégétől lelkesen, még a buli hangulata visszahangzik lelkében, ám nem sokáig élvezi a hétvége utóképeit, mert közlik vele, hogy 8 után osztályértekezlet. Ismerős ki nem állhatja a reggeli értekezleteket, hiszen mindennek meg van az ideje, szigorúan betáblázott napirendjét remekül fel tudja borogatni egy-egy értekezlet.
Az értekezlet végén jön a kérdés az osztályvezetőtől: "Van valakinek szakmai kérdése?"
Ismerős kezet lenget: "A múlt héten odaadtam az egyik aktámat, azt ígérted, átnézed, ha a héten nem sikerül hazaviszed, tudod, hogy ma jön benne a gyanúsított, s nem tudom mit kéne kérdezzek. Vagy hogy megáll-e még az a másik bűncselekmény is?"
Osztályvezető elsápad, majd halványan közli: "Basszus... Azt otthon hagytam. De úgyis van másod példányod, nem?"
Ismerős: "Van. Hogyne lenne. Határidő hosszabbításon az ügyészségen...."
Gyanúsított hazaküld....
2.
Ugyanazon szépséges hétfőn úgy volt, hogy az egyik ügyben visznek neki bűnjeleket. Vár türelmesen, majd a megbeszélt idő leteltét követően fél órával telefonál. Rögvest kiderül, hogy sajnos dugó miatt a várva várt bűnjelek, melyekből SOS kellett volna dolgozni nem érkeznek meg aznap.
3.
Bejön a tanú a kihallgatásra. Végre valami pozitív. Egészen addig, míg a kihallgatás végén azzal nem szembesül az ismerősöm, hogy fizikai képtelenség nyomtatni. Telefon a rendszergazdának, aki nem tudja orvosolni a problémát.
4.
Telefonál a következő tanú, hogy ő bizony aznap nem jön be, és ha be is jön, nem mond semmit, mert az ilyen-olyan törvény megtiltja számára....
5.
Ismerős ebéd után elballag kávézni és sütizni a kollégáival a büfébe. Itt jön a kegyelemdöfés. A máskor vele kedves, mosolygós pultos olyan szemmel néz rá, hogy ha tekintettel ölni lehetne, már rég halott lenne. Persze ezt szóvá is teszi. Mire a válasz: "akkor majd nem nézek rád legközelebb sehogy. és amúgy is már csak három hétig kell elviselned, nem bírod ki?!"
fejlövés :D
Utolsó kommentek