Sosem terveztem nekrológot írni. Kínkeserves, könnyes és nehéz teher, nem hálás feladat.

A félbehagyott könyvekhez hasonlít, állsz a megírt lapok felett és egyszer csak nincs tovább... 

Idén sok jó ember hagyott itt minket. Idősek, fiatalok egyaránt. De mégis van olyan haláleset, ami a többitől sokkal jobban fáj, mélyebben érint. A halál minden percben emlékeztet az élet múlandóságára és felhívja a figyelmet, hogy mindent akkor tegyünk meg, mikor lehetőségünk van rá, mert ki tudja lesz-e holnap. Félbehagyott életek... 

...Csabi más volt, mint mi. Mégis nagyon olyan mint te, vagy én, egy közülünk. Az óvodában furcsának találtuk, mert más volt, de hamar megszerettük és a különbség egy pillanat alatt eltűnt. Csendesen tanított minket türelemre, elfogadásra és észre se vettük, mikor vált olyanná, mint mi. Egy lett közülünk. Egy, aki mégis különleges volt. Sosem akarta magát másnak mutatni, mint aki valójában volt. Önmagát adta akkor is, ha emiatt elutasították, nevetett, ha az élet vihara tépázta és töretlen optimizmussal dolgozott a céljaiért, amiket kitartásának köszönhetően rendre elért. Fáradhatatlan volt. Örök küzdő és előre tekintő. Makacsul érvelő vitapartner, lojális barát, érzékeny társadalmi segítő, író-olvasó, művelt ember, szerető férj. 

Korai volt elmenned Csabi! Annyi mindent kellett volna még tenned! Haragszom Rád azért, hogy most az egyszer nem tartottad meg az ígéretedet. Azt mondtad, átbeszéljük a regényemet, de nem jutottál a végére....Tudom, hogy a táskádban lapult az utolsó pillanatig és mindannyian hittük, sok mindenről értekezünk még. 

A megíratlan történetek soha nem fejeződnek be. Ahogy az ő története se, mert mi itt, a szívünkben tovább írjuk azt!

fotó: internet