Kövezzetek meg, de gyerekfejjel nem tudtam végig nézni egy részt se a Terminátorból. Erre egészen mostanáig kellett várni.

Az első részen anno azt hiszem, háromszor aludtam el. :) Még jó, hogy nem a moziban műveltem ezt, kár lett volna a belépőért.

Viszont felnőtt fejjel rávettem magam, hogy megnézzem. Az első rész, valljuk meg az igazat, nem kötött le nagyon. Elég gyengécske sztorinak tűnt, gyenge írói háttérrel.

Mivel több ismerősöm is azt mondta, hogy naaa, a második rész, az már valami, folytattam azzal.

És igazuk lett. Eleve a Guns and Roses zenéje telitalálat volt a filmhez, a John Connort alakító Edward Furlong tizenévesen tetszett. :) Jól hozza a flegma kiskamaszt, könnyű volt vele azonosulni ennyi idő távlatából is.

Viszont, amire kínosan ügyeltek, volt egy momentum, ami miatt nálam csillagos ötös a film.Természetesen írói szempontból. Ahogy a mentorom mondaná, csodák nincsenek. És lőn, megjelenik Schwarzenegger, aki a korábbi részben rossz fiú volt, most jóként. Az a történet elején egy kicsit megzavart. Viszont briliáns, hogy Sarah Connor (Linda Hamilton) emlékszik rá. :) Természetesen ezt vártuk, ha már folytatásról van szó.

Ami még nagyon tetszett, a karakter fejlődése. A mezei, naiv lánykából, tudatos és felelősségteljes anya lett. Az első és a második rész közt eltelt időről a fia mesél, de világosan kitűnik belőle, hogy az anyja készült az ítélet napjára. Ezt az elmegyógyintézetben sem felejti el. Tornázik, fitt és erős marad, tudja, szüksége lesz még rá.

A végén meseszerű, hogy a gép képessé válik megérteni a sírás mibenlétét, de egye fene, elfogadom.

Így volt jó a film, ahogy volt. Szerintem megnézem a következő részt is. :p