- Néger a férjem, és akkor mi van? – kérdezte Gabi barátnőm még a kilencvenes évek közepén, alig húszévesen, dacosan felszegve a fejét.

Akkoriban összesúgtak az emberek a hátuk mögött, időnként ujjal mutogattuk rájuk, de szerencsére fizikai atrocitás sosem érte őket. Néhány év múlva elváltak. Az okokról nem beszélgettünk, sem akkor, sem később. Sokáig, naivan azt gondoltuk, hogy biztosan a férje bőrszíne miatt történt. Egyikünk se rasszista, de azt hittük, hogy a néma terror, amivel a környezet és Gabi szülei fogadták a vőt, egy idő után vélhetően elhidegítette őket.  Sosem tudtuk meg, hogy mi történt. A férfi visszament Afrikába, a barátnőnk pedig becsülettel felnevelte a fiát. Közben olyan zárkózottá vált, hogy azóta eléggé felszínes a kapcsolatunk.

Ahogy most a facen pörgetem az ismerősök listáját, minden harmadik ismerősöm más nemzetiségű partnerrel van együtt. Angol, német, francia, török, bolgár, amerikai és még hosszan sorolhatnám milyen állampolgárokat fedeztem fel köztük. Mindenki mosolyog a képeken, a multikulturális környezet kinyitotta az ismerkedésre a lehetőségek ajtaját és sokan élnek vele. Házasságban, kapcsolatban, boldogan. Nők, férfiak vegyesen. A legtöbb kapcsolatban az angol, kisebb hányadában valamelyik fél anyanyelve a közös nyelv.

A gyerekeknek előnyös egy ilyen kapcsolat. Toleránsabbak lesznek azáltal, hogy más közegben is fel kell találniuk magukat, más szokásokat, életformát sajátítanak el, más kultúrát is megismernek. A többnyelvűséggel mindenképp előnnyel indulnak az életbe és ha több országban is élnek gyerekkorukban, felnőttként sem okoz majd nehézséget, hogy neki vágjanak a világnak. Magabiztosabban állnak helyt ismeretlen helyzetekben, kihívásokban és idegen országokba is bátran indulnak.

A más nemzetiségűekkel létesített kapcsolatok épp úgy végződnek, mint az azonos nyelvet beszélőké. Vannak, akik együtt maradnak és akadnak, akik végül elválnak.

Nemrég olvastam Pradyumna Kumar Mahanandia és Ann-Charlotte von Schedvin történetét. Az övéké jobban végződött, mint Gabié. Az 1949-ben született férfinak nem volt könnyű élete. A legalacsonyabb kaszt tagjaként esélye sem volt kitörni a szegénységből. Mégis azt jósolták születésekor, hogy művész lesz és a jövendőbelije messzi földről érkezik. A férfiból festő lett és 1975-ben a jóslat másik fele is valóra vált. December 17-én találkozott a svéd lánnyal, három hetet töltöttek együtt, majd a lány visszautazott Svédországba. Egy év és hat hónap múlva a férfi úgy döntött, hogy szerelme után megy.  Vett egy biciklit és közel 6500 km-t tekert, hogy újra magához ölelhesse a lányt. Az azóta eltelt időben két gyerekük született és a férfi elismert művész lett.  A férfi mindig azt mondja, hogy a kapcsolatuk titka az egymás iránti nyitottság. Meg az, hogy megértsék és tiszteljék egymás életét és kultúráját. Azt hiszem, ők üdítő színfoltot jelentenek a multikulti kapcsolatokban.

Én mégsem tudnék más nyelvű és nemzetiségű férfival élni. Sőt! Nem csak élni, de a barátságon túl mást sem tudok elképzelni.

Nincs bajom velük. Egyszerűen az jelentené számomra a nehézséget, hogy kifejezzem magam. Márpedig nekem ez a szeretetnyelvem. Nem tudnám elmondani azt, amit érzek úgy, ahogyan azt egy azonos kultúrából és nyelvi közegből érkezett személlyel megtehetem. Félreértésre ad okot egy rossz hangsúly, vagy egy indulatból odavetett mondat.  Ráadásul talán nem elég kifejező egy másik nyelv.  Például az angol „love” igével ellentétben a magyar megkülönbözteti a „szeretlek, kedvellek, szerelmes vagyok beléd” formákat. Nem hiába nehéz és szerintem a leggyönyörűbb nyelv az anyanyelvünk!

De az azonos nyelv ellenére is simán félreértjük egymást. Számomra nagyon fontos, hogy a másik kristálytisztán értse a mondandómat. Annak minden nüansznyi rezdülésével együtt. Hogy értse, amit mondok és véletlenül se értsen félre!