A múlt csütörtöki NAV botrány után újra megfogalmazódott bennem egy csomó kérdés, amire vélhetően sosem kapok választ. Csak moralizálok magamnak félhangosan.
Amikor valaki felesküszik a hazájára, az élet védelmére, legyen az rendőr, katona, vámos, tűzoltó, mentős stb., csillog a szeme, lelkes és alig várja, hogy tegyen valami jót az eszméiért. Friss lendülettel indul világot megváltani, zokszó nélkül tűri a megpróbáltatásokat és örül, ha eredményes a munkája. Nem is kellenek hozzá nagy dolgok, elég, ha időben érkezik az utcán elesett Gizi nénihez, vagy leszedi a szomszéd macskáját a fa tetejéről, megnyugtatja az egyenruhástól félő kisgyereket és még sorolhatnám. Ha dicsérik, legyint, nem nagy dolog. Csak teszi, amit a lelkiismerete diktál. Akkor is, ha épp nincs szolgálatban.
És akkor ott a másik véglet. Nem hiszem, hogy az emberek úgy születnek, hogy van bennük egy "bűnöző" gén. Mégis rendre van, aki elcsábul. Pénzért. Még több hatalomért. Ezek az emberek elfelejtik, hogy valamikor régen az ő szemük is másfajta lelkesedés miatt csillogott. Hová vész el az a lelkesedés? Minek kell történnie, hogy átkapcsoljon egy másik üzemmódba? Őszintén érdekelne, hogy a pénzen és a hatalmon kívül milyen motiváció munkál még bennük. Elfogadni valószínűleg sosem tudnám, bármi is az indok, maximum megpróbálnám megérteni.
Elég egy "megbotló" ember, hogy az egész szervezetre általánosítsanak. Az, aki ott marad, dupla energiával, megfeszítettebben dolgozik, hogy lemossa a szégyenfoltot. De nem lehet. Az, aki eladja magát, vajon mit gondol? Ő sosem fog lebukni? Nem mérlegel, nem elemez? Vagy minden eset után megfogadja, hogy ez volt az utolsó? Mit mond otthon? Honnan lett hirtelen több pénze? Nem veszi számításba, hogy ha egyszer elviszik, nem csak ő, a családja is megsínyli a tettét? Ér annyit az egész? Hogy tud utána az emberek szemébe nézni? Mit mond a gyerekeinek? Hol és hogyan fog a későbbiekben elhelyezkedni?
Megannyi kérdés, megválaszolatlanul. Azon kívül, hogy aláássa a szervezet tekintélyét mást is csinál. Szétrombolja a munkahelyi közösséget. Hiszen benne is megbíztak. Talán ő volt az, akiről soha, senki nem tudta elképzelni, hogy ilyet tenne. Aztán beüt a krach. Derült égből villámcsapás. Onnantól mindenki gyanakodva figyeli a másikat. Az emberek egyre óvatosabbak lesznek. Rommá elemzik, vajon láthatták-e, voltak-e jelek, hogy az a másik ezt, vagy azt tette. És ha ő igen, ki még?! Ki lesz a következő? Méreg. Lassan ható méreg. Szétrombolja a kapcsolatokat, megöli a lelket. Válaszok nélkül hagyva teszi tönkre azt, aki lelkiismeretes. Mert egy idő után már senkiben sem tud megbízni. Meghal a lelke. Pont úgy, ahogy számára az az ember is, akit bilincsben visznek el...
Utolsó kommentek