Nagyon készültem a hat napra lélekben. De még így is minden várakozásomat felülmúlta.

Szokás szerint korán érkeztem. Engem megnyugtat a tudat, ha az elsők közt érkezem valahova. Egy szimpatikus fiatalemberrel szálltunk le a buszról. Együtt fedeztük fel a helyes irányt. A bemutatkozáson, regisztráción hamar túlestünk, váltottunk néhány szót. Aztán nézegettem az érkezőket. És észre sem vettem, de szépen beskatulyáztam őket.

Volt néhány nagyon nem szimpatikus figura. Elsők közt mindjárt egy férfi, aki egyszerű ruhában a helyszínen töltötte ki a különböző adatlapokat. Magamban elkönyveltem, hogy biztosan azt sem tudja hova jön, ha arra sem vette a fáradtságot, hogy foglalkozzon a házi feladattal...

Aztán volt olyan, aki annyira igyekezett a tömegbe olvadni, szinte észre sem lehetett venni, hogy ott van. Vagy egy párocska, róluk csak úgy sugárzott a felsőbbrendűség... Belibegett egy csodaszép, szőke leányzó is, aki úgy nézett ki, mintha a kifutóról pottyant volna közénk. Elég sokszínűre sikeredett a társaság.

Megörültem, mikor ismerősök is jöttek. Azt is tudtam az asszisztensi csapat láttán, hogy a lehető legjobb helyen vagyok. Volt róla szó, hogy a korábbi szemináriumra regisztrálok, de figyelve a belső hangomra, nem tettem meg.

A teremben még jó pár személyt azonnal közel éreztem magamhoz, az egyik egy ragyogó mosolyú, sugárzó, energiával teli gyógytornász, akivel hamar közös hullámhosszra kerültünk. Aztán egy alacsony, nagyszájú csajszi, olyan csupa szív, a vagányságában magamat véltem felismerni. :)

Az első nap mindjárt két marha nagy pofonnak is gazdája lettem. Nem is én, inkább az egóm. Minden résztvevő kapott egy mentort az asszisztensek közül. Biztos voltam benne, hogy majd egy idősebb, tapasztaltabb személy mentorál, akinek élettapasztalata és bölcsessége megnyugtatóan hat rám. Ehhez képest egy látszatra is minimum tőlem tíz évvel fiatalabb, dekoratív leányzót mutattak be mentorként. Bumm! Tisztes távolságtartással figyeltem, vajon mit tanulhatok tőle... Aztán a komfortzóna tágítás folytatódott. Egy feladat kapcsán összekerültem az adatlapokat a helyszínen megíró férfival. Nem volt szimpatikus. A korábbi életmódja nyomot hagyott az arcán. Igazán akkor estem kétségbe, mikor kiderült, hogy nem csak egy feladatra szegődtünk társul, hanem egész hétre. Az ebédszüneteket is együtt kell töltenünk...

És akkor még volt egy gyakorlat, aminél minden résztvevő mondott egy szót. Úgy éreztem helyben megsemmisülök... Az egoval muszáj volt szembenézni...

Az első napon valahogy dekoncentráltnak is éreztem magam, hiába vártam, valahogy lélekben mégsem voltam ott teljesen. Reméltem, hogy a többi nap mentálisan nem ilyen lesz.

A folytatás később! Tanulságos napok vártak rám....