Az ember gondolkodik. Ha van magára és a gondolatokra elég ideje. És összegez. Nem kell hozzá év vége, elég egy váratlan esemény.

Nem győzök hálás lenni a családomnak, barátoknak, szomszédaimnak, ismeretleneknek és ismerősöknek, akik a baleset után segítettek. Szóval, tettel, szívvel-lélekkel.

Panaszra nem lehet okom, volt, aki ruhát kölcsönzött, más kötözött, ápolt, mosogatott, főzött, öltöztetett, bevásárolt, takarított, látogatott, olvasnivalót hozott, filmet ajánlott, kimozdított stb. A szeretet hullám még tart. És ez nagyon jól esik.

Ám az éremnek két oldala van. Csalódtam is pár emberben. Nem azt vártam, hogy naponta a nyakamban lihegjenek, de hogy négy hónap alatt egy telefont, egy üzenetet sem kaptam tőlük, elgondolkodtatott. Újabb tanulság, már tudom kire számíthatok és ki az, akinek nincs helye tovább az életemben abban a formában, ahogy eddig volt.

Köszönöm mindenkinek a tanítást!