https://port.hu/adatlap/film/mozi/kojot-kojot/movie-183686#video-938782

Az ok, hogy miért nem nevezték a Kojotot a Magyar Filmhétre, mindenféle sajtó orgánumon olvasható. Nekem volt szerencsém a Youtube-on a filmhét alatt megnézni.

És tátva maradt a szám!

Számomra ismeretlen főszereplőkkel készítettek egy olyan magyar filmet, ami a képernyő előtt marasztal és elgondolkodtat.

Tűzkőn földet és egy rozoga házat örököl Bicsérdi Misi (Mészáros András), a ritkán látott nagyapjától. A főszereplő tipikus mai harmincas, tele elfojtott és ki nem mondott indulatokkal. Nem találja a helyét az életben, a szakmában, a kapcsolatában. Hagyja magát sodortatni az árral, nem vállalja fel a konfliktusokat. Végül úgy dönt, hogy felújítja a nagyapja házát, azért, hogy végre célt nyerjen az élete. Perspektívát lát a maga és a párja, Eszter (Dobra Mara) számára egyaránt. Mivel az első munkásbrigád lelép a pénzével, a nagydumás Lajost (Bocsárszky Attila) és annak hallgatag sógorát, Attilát (Orbán Levente) béreli fel az építkezéshez, amiben gyakorlat és tapasztalat híján maga is részt vesz. Az idill törékeny, a határban meghúzódó telkeket pitiáner összegért vásárolja fel Szojka Pál (Kovács Frigyes) és annak fia, Kispali (Mátray László). Misi nem hagyja magát, véget nem érő harc kezdődik a földért. A film a család, élet, jövő hármasát feszegeti, s azt, hogyan válik Misi férfivá a konfliktusok hatására. A Kispalit alakító színész játéka is remek, az általa hozott figura megosztó, mégis sebezhető és szerethető.

A film elementáris képi kifejezésekkel szögez a képernyő elé, a színészek remek játéka végig izgalomban tartja a nézőt. Brutális jelenettel indul, s a durvaság végig jelen van a filmben. Nem érzem túlzónak sem az erőszakot, sem pedig a színészek játékát, pont olyan az egész, mint az élet. Utána olvasva a forgatásnak, sérültek a szereplők, miután beleadtak apait-anyait a játékba. A karakterek jellemfejlődése nyomon követhető, én mindenképp telitalálatnak érzem. Az pedig külön fricska, hogy a svéd befektetők mindegyike néger...

Aki teheti nézze meg!

Talán itt még meg lehet nézni:

https://videa.hu/videok/film-animacio/kojot-2017-magyar-akciofilm-bdrip-L5gbeTV6EMFsgLDf

 

Szerző: Berill Shero  2018.02.12. 20:23 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://berillshero.blog.hu/api/trackback/id/tr9113656486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása