A kérdés több szempontból is elgondolkodtató. Nézhetjük onnan, hogy az emberek fel merik-e vállalni bizonyos életkor felett az érzelmeiket? Ki tudják-e mutatni? Meg tudják-e élni?

Azt hiszem mind három kérdés elég érdekes. Aki sokáig élt társ mellett és mondjuk csak viszonylag későn tanulta meg, milyen egyedül lenni, az biztosan nehezebben nyit a külvilág felé. Aki az egész életét magányosan harcolta végig, mert mondjuk megözvegyült, vagy mert elvált és a gyerekek nevelése rá maradt, az vélhetően szintén nehezebben enged közel magához egy embert.

És akkor arról még nem beszéltünk, hogy mi az a szerelem? Nem mindenki érez egyformán. Van aki csendes szerelmes, van, aki világgá kürtöli, van aki mondja, van aki mutatja. Függ attól, ki, hol, hogyan és mikor szocializálódott.

A szüleim generációja nem a nyilvánosság előtt élte az életét (nem volt facebook, mobil telefon, tv és még sorolhatnám), ők a mai napig szemérmesebbek. Az utcán kézen fogva sétálás minden generációnak belefér, de egy váratlan ölelés, puszi, csók, bizalmaskodóbb érintés már nem mindenkinek. Kivéve, ha az ember szerelmes és meg meri élni, ki meri mutatni. Akkor a legkonzervatívabb ember is képes átmenni kiskamaszba. :D Elpirul, lopva körbenéz, hányan voltak tanúi az adott cselekménynek. Viszont ez nagyon jó állapot is!  Az ember újra megtalálja a gyermeki énjét, aki képes lelkesedni, tervezni, új dolgokba fogni, mindenféle mondva csinált okok helyett őszintén örülni annak, ami van és rácsodálkozni a hétköznapi dolgokra újra és újra!  Kár, hogy sokan ezt csak akkor teszik, ha szerelmesek. Holott szerintem minden életszakaszban fontos, hogy az ember tudjon örülni az apró dolgoknak is, hogy a gyermeki kíváncsiságát ne veszítse el! A test öregedhet, kophat, de a léleknek örökké fiatalnak kellene maradni! :D

Hogy miért is hoztam ezt a témát fel? Mert ismerek olyan 65 éves párt, akik sok viszontagság után találtak egymásra és a hétköznapokat sok humorral, őszinte szeretettel, szerelemmel fűszerezve élik. Örülnek a későn jött boldogságnak és élvezik minden percét! Külön öröm az ő boldogságukban az is, hogy a gyerekeik kedvelik egymást,  örülnek a szüleik boldogságának és szurkolnak, hogy sokáig boldogok maradjanak!

Összegezve, a szerelem kortalan! :D