Ez a bejegyzés egy cicáról szól.

Egy barátom tisztes kort megért cicája itt hagyott minket, de sokáig szó sem volt új jövevényről, aztán mégis kaptak egy cicát. A cicussal egyelőre még sok baj van, mert minden kölyök ő is elég játékos. 

Éjjelente mindig a fürdőszobába csukták, hogy ne rohangáljon össze-vissza a lakásban, s többnyire el is aludt, reggelig nem volt vele gond. Az utóbbi időben nem bír magával éjjel sem, leleményes kis dög, megtanulta, hogy ha a wc-n keresztül felmászik a mosógépre, s onnan ráugrik a kilincsre, akkor tadaaaam kinyílik az ajtó. Igen ám, de nem olyan rutinos versenyző, hogy mindezt egy ugrásból kivitelezze, így a háziak rendszerint arra ébrednek, hogy olyan, mintha valaki csapkodná a kilincset. Ebből okulva már nem zárták a fürdőbe, csak a szobák ajtajait csukták be, hogy azért a fürdő-előszoba-konyha vonalon mégis tudjon mozogni. Mostanában már ez sem elég Cicusunknak, kaparja a hálószobák ajtajait, meg éktelenül nyávog, hogy valaki engedje be.

Ezek után mondja még valaki, hogy az állattal egyszerűbb, mint a gyerekekkel?!