Menetközben megéheztem, de a benti választékot hagyjuk is. Egy amerikai típusú hideg hotdogot ettem, nem volt felemelő élmény. Néhány kedvenc hintám lett, az egyik ami minden búcsúban van nálunk is, a Break Dance. Ez kifejezetten erős idegzetűeknek való, mivel össze-vissza pörget a szék kb. 3 percig. A másik a régi kedvencek egyike, ami az égadta világon semmi extrát nem tud, de akkor is nagyon jó, a Kanyargó. Beülsz a 100 éves fotelkába, s a pálya végén egy rántással fordul a másik irányba. :)

A Break Dance kistesója a Polip, ez a levegőben van, s kissé lassabb, mint a Break Dance, ezen sok gyerek is volt. Az Elvarázsolt kastélyban szintén sok gyerek volt. Belépéskor a különböző vicces fotelok dobálták jobbra-balra az embert, majd a lépcső csuklik-nyeklik alattad, s a végén lefelé jövet a mozgólépcső szívat. Hát ez sem olyan, mint gyerekkoromban... A Hordón már át sem jöttem.

Amit többet sosem fogok erőltetni, az a Panorámakerék néven futó Óriáskerék. Az elmúlt 20 év alatt semmit sem változott, rozsdás, lassan araszol a város fölé, de nekem valahogy még mindig tériszonyom van.

A Csodabringa annyira csodás volt, hogy hiába tekertük, nem akart a levegőbe emelkedni. Persze, mint kiderült, ennek is meg van a technikája, de a befásult diákmunkás unott pofával nézte, hogy küzdünk. Pont olyan életunt fejet vágott, mint a Hullámvasútnál a kiscsaj, aki irányította, hogy ki hova szálljon be. Mosolyra egyiküknek se futotta.

A Hajóhintás leányzó vicces kedvében volt, reagált a poénjainkra. Ez a hinta olyan volt, mintha a tengeren viharba kerültünk volna. Ennyi idő alatt persze nem lettem tengeribeteg, de nem sok hiányzott hozzá.

A T-Rexet kár volt nézegetnem. Mindenki halál sápadtan jött le róla,  hiszen ez a hinta fejjel-lefelé is megy, s megáll néhány másodpercre a levegőben. Az elején még lehetett teli torokból sikítani, aztán az ember már csak kétségbe esve kapaszkodott. :D

Néhány hinta kimaradt, mások nem is működtek, de megbeszéltük, hogy jövőre majd egy éjszakai hintázásra nevezünk be! :)))