Nos, ebbe a posztba néhány nap különböző eseményeit sűríteném.

Először is, láttam újra Columbot! Ismét vonat, ismét szétcsúszva... De legalább nem velem szemben ült. :)

Mostanában nem sok kedvem van írni. Ez persze betudható annak, hogy halálra dolgozom magam. Úgyhogy a korábban bemutatott Sztahanov érdemrendet ezennel újra magamnak adományozom. :)

Légiós Tündérmackó eltűnt... Bond Bélával hamarosan találkozom, kíváncsi leszek mesél-e valami újat... Kelan nőzik. Á szintén... Csak én maradok örökké facér?! :D

A szappanopera folytatódik, ígérem össze is szedek egy normális posztra valót, csak türelem... Híján vagyok mostanában...

No de, amiért a mai írásba belekezdtem...

Egyik éjjel egészen későn jöttem haza. Van a kerékpárút mellett egy vízgyűjtő, ahol esőzések után nagyon sokszor annyi víz van, hogy megtelik a környék vadkacsákkal, fagyban az ifjúság korcsolyázik a felületén, néhányan jó időben lejárnak pecázni. Bár nem tudom mit lehet fogni egy esővíz gyűjtőben?! :)

Szóval ballagtam hazafelé, jó öreg szokásomhoz híven a kerékpárúton, mert az hangulatosabb, mint a járda és mit látok?! Nem akartam hinni a szememnek. Vuk nézett rám, kb. 2 m-ről, szájában talán Tással. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. A város közepén még sosem láttam Vukot. Ő békésen hátra-hátra sandítva eloldalgott. Engem meg azóta sem hagy nyugodni a gondolat, elvettük volna az életterét?!

Nos, Vuk nem  hagyott sokat gondolkodni. Vagy iszonyatosan fifikás, vagy öngyilokra készül, mert hogy egyik reggel 6 után pár perccel, mikor már a forgalom is jelentős ismét láttam. Az úton rohant keresztül, majd eltűnt kecses ugrások közepette a megszűntetett temető területén. Nem gondolnám, hogy ott lakik, de ha ott nem, akkor hol?! A temető túloldalán lakótelep terül el... Ej Vuk, baj lesz!!!