Csak hogy trendi legyek! :D
Az egyik délután nyakunkba vettük barátosnémmal a várost. Szerettem volna egy aranyos ruhát, valami jó kis rövidet, amiben most flangálnak a csajok.
Az egyik nagy bevásárló központba tévedtünk be, nem is annyira véletlenül, mert előre le volt foglalva a mozijegyünk. Úgy volt, hogy jön egy barátunk is, legalábbis beszélgetni, így az előadás kezdete előtt már vagy két órával ott voltunk. Ő nem jött, viszont nekem jött a remek ötletem, ha már úgyis itt vagyunk, mi lenne, ha szétnéznénk.
Boltba be, boltból ki. Kb. így nézett ki a nagy vásárlás. Ennek több oka is van. Egyrészt határozott elképzelésekkel bírok a ruhákat illetően, másrészt alig akadt valami, ami tetszett volna.
Az egyik derékban állt el, a másik vállban csinált belőlem díjbirkózót, de nem adtuk fel. A végén a barátnőm nem bírta ki röhögés nélkül, s az egyik XL-es darabban megörökített. Hozzátenném, hogy a konfekció méretből többnyire az M, vagy a 38-40-es méretű ruhák rám jönnek, még mielőtt bárki is bálnának képzelne. De ezek a plázapicsa ruhák kifogtak rajtam. Amelyik nagyjából jó lett volna, annak is volt valami baja. Egyre feszültebb lettem, s meg kellett állapítanom, hogy a ruhák a piszkafákra készültek.
Kész, feladtam. Végül azért egy fürdőrucit csak vettünk. Igaz az nem szerepelt a tervek közt, de legalább volt némi sikerélményem, hogy van, ami mégis jó rám és legfőképp még jól is áll. :)
Majd ezt követő hétvégén egy kalapkára is szert tettem. Bár a családtagjaim kétkedve fogadtak, hogy vajon hova fogom én ezt felvenni, és főleg mihez. De majd megoldom!!! A lényeg, hogy nekem nagyon tetszik, s már ki is ötlöttem, hogy mihez társítható. Persze azért nem ártana, ha némi jó idő is lenne hozzá.:)
Utolsó kommentek