"Sose mondtad nekem, hogy: szeretlek, de én kettőnk helyett is szeretek." (204. oldal)

A francia írónő regénye nyáron jelent meg magyarul. A vasárnap koldusai figyelemreméltó szépirodalmi regény, méltán nyert díjakat. De mit tud ez a regény, amitől nem tudjuk letenni?

Főszereplője a 21 éves Justine, aki egy idősotthonban dolgozik segédápolónőként. Nagyszüleivel és unokatestvérével él együtt, akivel egyszerre lettek árvák, miután a szüleik autóbalesetet szenvedtek. A lány mélyen kötődik az egyik lakóhoz, a 93 éves Hélène-hez, aki meggyőződése szerint a tengerparton ülve várja a férjét és a lányát. Justine egy kék füzetbe írja kedvence és Lucien szerelmének történetét, mellyel párhuzamosan a saját családja titkaival is meg kell küzdenie. A regény olyan kérdéseket feszeget, mint hogy lehet újra tanulni a szerelmet, megbocsátható-e a legnagyobb árulás?

fotó: vangavans bokhandel oldala - Valérie Perrin

Az erőssége nem a történetben rejlik, talán a karakterek egymáshoz való viszonyából adódik, illetve a gyönyörű képek teszik olvasmányossá. Szépen viszi végig a sirály és az emberek kapcsolatát, bár pont emiatt lesz a történet kissé meseszerű. Időnként az idősíkok közti váltást gyorsnak éreztem. És nem minden írói eszközt éreztem helyénvalónak. A narrált sorvezetéseket követően volt olyan fejezet, amely kizárólag rövid, ám de feszes párbeszédeket tartalmazott. Ezek teljesen kizökkentettek, ahogy a regénybe teljességgel nem illő, a szexualitást közönséges módon megjelenítő részek is. A mű alapstílusától idegen, elütő kifejezések kapcsán azt vártam, hogy majd jelentőségük lesz annak, de nem volt. A szexualitás része a műnek és a legtöbb helyen a szövegtestbe tökéletesen illeszkedő, kivéve a fentieket. Ugyanez elmondható a vizelési és egyéb szokásokat taglaló részletekről is. 

Nem tudom mi volt az író célja, mert ezzel nem adott semmit a karakterekhez. A meghökkentést pedig egyéb drámai eszközökkel, a karakterek motivációjával ezek nélkül is tökéletesen elérte volna. Ezzel együtt átüt, hogy szívből ír, lassan építkezve, ahogy a lélek dolgozik. Érzékenyen nyúl az öregséghez, jól adagolja az árulással, családi titokkal terhes szereplők megismeréséhez és a miértek megértéséhez az információkat.

Néhány helyen elképzelhetetlen szituációkkal találkozunk, ami a mai világban gyorsan leleplezhető lenne. Ilyen például egy baleset utáni szakértői vizsgálat, vagy az idősotthonban garázdálkodó telefonáló, a rendőrségre betörő főszereplő kijutása és az általa megszerzett információk.

fotó: internet

Ezek kissé hiteltelenné teszik a történetet, de összességében gyönyörű gondolatokkal teli és magával ragadó olvasmány. Talán miután letettük, másképp tekintünk az idősebbekre és több időt fordítunk a szeretteinkre.

"Ha elveszítjük azt, akit a világon a legjobban szeretünk, mindennap elveszítjük." (74. oldal)