Sajnos a 70-es trolibusz végállomásán nagyon sok a hajléktalan, akik a hidegebb idő bekövetkeztével sokszor lógnak a buszon.

Az egyik alkalommal sikerült kifognom egy ilyen járatot. A busz tele velük, oltári büdös, a vodkás üveg kézről-kézre jár közöttük. Én meg a busz végén, éppen közéjük szorulva. Igyekeztem a levegővételt a minimálisra szorítani és számoltam a másodperceket a leszállásig. Eközben a következő monológra lettem figyelmes. Az egyik hajléktalan magyarázott bőszen a mellette ülőnek. Mondandóját nyomatékosítandó, az ablakon kifelé mutogatott.

- Tudtad, hogy itt volt a Közlekedési Múzeum? Gyerekként sokszor jártunk ott - húzott nagyot az üvegből, aztán folytatta. - És már a PECSÁ-ba se mehetünk ki. Lebontották - újabb korty -,  már semmi se a régi. Mindent beépítenek. Tele lesz minden betonnal.

A többiek oda se figyeltek rá, de ő csak mondta és mondta...

Meglepett, hogy fontos neki a környezet, mikor nincs hol aludnia, nincs mit ennie...

Elgondolkodtató.