A cím senkit ne tévesszen meg, még nem a második napról írok, hanem az elsőről.

Kezdem mindjárt egy helyreigazítással. Az a feladat, aminél kellett mondanunk valamit a többieknek a második napon volt.

Igyekszem innentől kezdve összeszedettebben és a történések sorrendjében írni az eseményeket.

Az első nap már mindenféle fotókat készítettek rólunk. Az a nő is hamar szimpatikus lett, akivel a mosdóban váltottam néhány szót és rákerültünk egy közös fotóra. Az első pillanatban azt éreztem, hogy remek humora átsegíti a nehéz helyzeteken.

Akit én választottam volna a legelső feladatnál, rá lecsapott a gyógytornász. Azt gondoltam, nem baj, az ő felsőbbrendűségével, lekezelő stílusával nem tudtam volna mit kezdeni. Nem biztos, hogy lett volna türelmem az egoból jövő kinyilatkoztatásait hallgatni. Tulajdonképpen a hat nap alatt kb. egy mondatot se váltottunk a feladatokon kívül. Nem is bántam...

Az ebédszünetben céltalanul bolyongtunk a párommal. A közelben néhány buszmegállónyira volt bevásárlóközpont, de végül csak a magunkkal hozott szendvicset fogyasztottuk el. Talán mindjárt az első nap történt, hogy a központhoz közeli üzletben kaptam tőle egy csokit. Meghatott a gesztusa és rögtön el is szégyelltem magam a korábbi ítélkezésemért. Ő nemes értelemben vett egyszerű jólelkűségével folyamatosan tanított (de erről majd sokkal később lesz még szó).

Ebéd után kaptunk egy feladatot. Mindenki vérmérsékletének megfelelően végezte. Volt, aki figyelt és a többiektől várta a megoldást, de mint minden csapatban, itt is volt, aki meg akarta győzni a többséget arról, hogy miért az általa előadott a járható út. Érdeklődéssel figyeltem egy darabig. Volt aki önzetlen természete és nagyvonalúsága okán kivonult a feladatból, mondván, ő most nem számít. Az egyik anyuka a gyermekeire hivatkozva szeretett volna eredményt elérni. Akadt, aki trénerként funkcionált, a táblán próbálta összesíteni a javaslatokat. Volt, aki mérnöki precizítással a dolgok mögé akart látni és miután minden információt begyűjtött, csak akkor szeretett volna mérlegelni. A szimpatikus fiatalember úgy gondolta, hogy mindenkinek segít, önfeláldozó módon. Egy darabig hallgattam, aztán elmondtam, hogy én nem állítanék fel semmilyen rendszert, egyszerű szavazással oldanám meg az egyre súlyosbodó helyzetet. Többen voltak, akik már előttem is ugyanezt javasolták. Az egyik férfi többször is felszólalt, az orgánuma a teremben mindenkit lenyűgözött. Ő pedig mintha meglepődött volna azon, hogy hatással van a többiekre. Ahogy beszélt, azon gondolkodtam, bizonyára az életben is olyan ember, akire odafigyelnek. Vezető és túlélő típus.

A feladat legvégén Menis mindenkivel egyesével konzultált. Néhány embert meg is ríkatott. Ekkor derült ki, hogy mi volt a gyakorlat célja. És többen szembesültek azzal, hogy rossz helyen van a prioritás az életükben.  Ám az egyéni konzultációval még nem ért véget a feladat. Mindenki megoszthatta a többiekkel is, hogy a végeredmény tükrében mit gondol a gyakorlatról és annak eredményéről. Megdöbbentő volt. Az is, hogy többen voltak olyanok a kint ülők között, akik a gyakorlati rész alatt felszólaltak és érveltek egy-egy gondolat mellett. Néhányan nem is egyszer, hanem többször is szót kértek.

Nekem ebből a feladat alaptanulsága mellett az is átjött, hogy az embereknek fontos, hogy akiket az életben választanak, azoknak legyen arcuk és koncepciójuk.