Az ember halogat... Azt gondoljuk mindenre van időnk. Ráérünk holnap átmenni, később felhívni, majd máskor megbeszélni... Elfelejtünk bocsánatot kérni, elmondani, hogy mit érzünk, átölelni, szeretni, vigasztalni. Talán később...

A sors pedig egy tollvonással átírja, amit gondolunk. Egy pillanat alatt elintézi, hogy amit sokáig halogattunk, azt többé ne lehessen megtenni.

Akiről azt gondoltuk, hogy bármikor rácsöröghetünk, többé nem veszi fel a telefont.

Akit hazavártak, többé nem ér haza.

Akitől nem kértünk bocsánatot, vagy nem mondtuk el neki, hogy mennyire szerettük, már sosem hallgat meg.

Majd holnap. Iszonyatosan nagy a pofon, mikor rájössz, hogy NINCS HOLNAP. Hogy amit ma nem tettél meg, azt már soha többé nem tudod megtenni!

Tedd a szívedre a kezed, mikor hívtad utoljára a szüleidet? Mikor mondtad egy barátnak, jó, hogy az életedben van? Mikor kopogtál át a szomszédba csak úgy? Mikor ültél le meghallgatni a másikat? Mikor lassítottál, álltál meg néhány pillanatra, hogy élvezd az életet, vagy hálát adj a sorsnak, hogy szeretnek?

Tedd meg, amit eddig elmulasztottál! Addig tedd meg, míg van rá lehetőséged! Az élet olyan rövid, sosem tudhatod ki lesz a következő... Élj úgy, hogy ne maradjon benned hiányérzet!

Ma elveszítettünk egy remek barátot,  jó apukát és kiváló kollégát. Ezernyi emlék jut eszembe... Rengeteg nevetés, viccelődés... És felfoghatatlan, hogy nincs többé....

Legyen könnyű a Föld a távozóknak. Zsolti! Odafent is őrizd meg a mosolyodat! :(