Szeretném leszögezni, hogy a pedagógus is ember...

Megértem, ha fáradt, ha ingerlékeny, s persze legyen az, teljesen jogos, munkaidő után...

Rosszul esett. Nem kicsit, hanem nagyon az alábbi eset. Fárasztó munkanap után felszállok a már zsúfolt vonatra, a MÁV ismét nagyot alakít, kivételesen elég soknak tűnik a kocsi, de a felében a világítás nem működik, a legelső kocsit meg le is zárták. Épp ezért alig akad hely szokás szerint. Kiszúrom a középiskolai tanárnőmet, mellette pont van egy szabad hely. Imádtam a lendületes óráit, a stílusát, s azt, ahogy a diákokkal meg tudta szerettetni a legszárazabb anyagot is. Ehhez képest, most fel sem emelte a fejét a dolgozatokból amit épp javított, mikor megkérdeztem, hogy szabad-e.  A mellette lévő ülés teledobálva a papírjaival. Rávágja duzzogva, hogy szabad, majd nagy dérrel-durral összeszedi a papírokat, még mindig fel sem nézve. Amíg arra vártam, hogy helyet csináljon elgondolkodtam, hogy szóljak-e neki, de miután nyilvánvalóvá tette minden szemkontaktus nélkül, hogy úgy oldom meg a magam lecuccolását a belső ülésre, ahogy akarom, lemondtam róla.

Nem volt egyszerű levenni a kabátot, a kezemben a cuccot az ülésre pakolni, majd a táskámat úgy feldobni a polcra, hogy közben az ő kezéből még véletlenül se verjem ki a dolgozatokat. Nehezen elhelyezkedtem, elővettem az olvasnivalómat, s vártam, hátha...

Ő lendületesen javított. Látszott, hogy ideges, hogy tele a szervezete, nem csak velem, aki mellette majszolom a vacsorát, miközben zizegek az újsággal, de azzal is, hogy a vonat 2 p késéssel indul, hogy az előttünk ülő szolgálatot leadó vasutas brigád sörözik és remekül, bár talán kissé harsányan szórakozik.

Fél órával később úgy szálltam le, hogy kelletlenül kiengedett (3 megállónyira lakik tőlem), s megint csak rám se nézett. Ez után egyszerűen még köszönni se volt kedvem. A "Viszont látásra" nyelvtanilag helyes lett volna, de nem kívánom... 

Pedig lehet, hogy tényleg csak egy rossz nap volt, semmi több. Tanárnő! Ébresztő!