Elnézéseteket kell kérnem, hogy ilyen sokára írok, de egyszerűen mindig annyi minden történik, hogy a nap végére elfáradok.

Először szeretném elmondani, hogy azóta, mióta Gazdi elvitt a városba, amikor rosszabb az idő, mindig megsajnál és beenged az előtérbe. Kis turpisságot azért én is belevittem a történetbe. Bár van egy nagyon tágas, szuper kennelem, nem szeretek ott lenni. Messze van a bejárati ajtótól és igaz, hogy látom az egész portát, de a lábtörlőről sokkal kényelmesebb figyelni a benti hangokat. Így Gazdi mindig azt hiszi, hogy én a lábtörlőn fázom és ázom, és mindig az a vége, hogy bent kötök ki. Persze nem lehet odabent szabadon garázdálkodni, egyszer próbáltam csak, aztán gyorsan le is szoktam róla, mert Gazdi éjnek évadján majdnem infarktust kapott, ha meg ott van a barátnője is, mindig visszaparancsolnak a saját kis területemre.

De most nem is erről akartam írni, hanem a korábbi városi kirándulásról szerettem volna képet feltenni. Akivel találkoztam, mind el voltak hűlve, hogy mekkora nagy vagyok. Szerintem meg csak a lakás volt kicsi... Először a konyha-előszoba vonalat szánták nekem, mondván, elég, ha ott ugrabugrálok, de esdeklő tekintetemnek egyikőjük sem tudott ellenállni, így a nappali jelentős részét is birtokba vehettem. Erről mellékelek egy képet.

Mancsolás: Trudi