Van egy szép nemzetközi szervezet, aminek tagja vagyok. Azon kívül, hogy minden évben befizetem a tagdíjat még sosem vettem igénybe az általuk nyújtott szolgáltatásokat, pedig rengeteg rendezvény van.

Nem is tudom mi ütött belém, mikor jött egy levél, hogy külföldi tagunk kis hazánkba jön tanulni 3 hónapra és szüksége lenne kísérőre. Illetve dehogynem tudom. Az ütött belém, hogy úgy voltam vele egy kis nyelvgyakorlás nem árt. Felvettem a kapcsolatot emberünkkel, nevezzük dr. Johnnynak. Nos, dr. Johnny elég furán reagált a leveleimre. Először azt gondoltam, hogy nagyképű olasz Don Huan. Legalábbis a képe alapján. Aztán találtam róla egy sport videót. Ott szembesültem vele, hogy Johnny doctor. Persze arra sem válaszolt, hogy milyen doctor. Már kb. 10 levelet váltottunk, mikor megírta, hogy pontosan mikor érkezik és azt kérte, hogy menjek ki elé a reptérre. Hát hogyne! Megírtam neki, ha majd itt lesz írjon rám és találkozhatunk. Szentül meg voltam győződve, hogy ez majd soha napján be is következik. Aztán meglepődve láttam, hogy jött tőle egy levél, melyben megkér, hogy találkozzunk. Nofene.

Persze a találkozót elég nehezen sikerült összehozni, egyáltalán nem tűnt kommunikatívnak a pasas. Ráadásul azt is alig értette meg, hogy én dolgozom, nem könnyű elszabadulni. Megkérdeztem tőle levélben, hogy mégis mi érdekli Nagyfaluból, de csak annyit írt, hogy a múzeumok. Na bumm! Abból annyi van, mint a rossebb, szóval enyhén kezdett vele tele lenni a hócipőm. Nem akaródzott találkozni, de úgy voltam vele, ha már megígértem...

Eljött a nagy nap. Johnny a szálláshelyén várt rám. Fele olyan jól sem nézett ki, mint a képén. A nagyobbik baj az volt, hogy kiderült, az angolt autodidakta módon tanulta, aminek az volt a hátránya, hogy a leveleit fordítóprogrammal írta, s az alapvető mondatokkal sem volt tisztában. A Margit-hídon hiába próbáltam vele megértetni, hogy a villamos több mint 50 éves, az alapoktól kellett kezdeni. A szinonima szótár ilyenkor roppant hasznos találmány. Azért menetközben kiderült, hogy roppant kedves fickó. Mesélt a munkájáról (amiből egy kukkot sem értettem), a sportról, a családjáról és meghívott vacsorázni. :) Vacsi közben előadta, hogy milyen olcsó ez a hely, mert előző nap egy kínaiban! vacsorázott, ahol egy magára fizetett 6.500,-Ft-ot, de a 10. alkalom után majd ingyen ehet. Meglepődve kérdeztem tőle, hogy melyik étterem volt ez, a táskájában való hosszas kotorászás után diadalittas mosollyal előhúzta az egyik japán étterem névjegykártyáját! :)

Vacsora után még akart inni egy kávét. (Este 10 ó-kor!) A kávéház nagyon tetszett neki, s utána vissza kísértem a szállására, mert nem jegyezte meg tömegközlekedéssel az utat. Az egyik kétes átszállási helyen mondtam neki, hogy a környék nem biztonságos, erre bólogat és megjegyzi, hogy jó, hogy mondom, mert most vett egy új Rolexet, s baj lenne, ha elvennék tőle. Majd a tök sötét tér közepén felhúzta a kabát ujját és megmutatta a szuper órát. :)

A végére olyan szinten elfáradtam a minden mondatot több féleképp való elmagyarázásban, hogy némán ballagtunk egymás mellett. A szállásra visszaérve megjegyezte, hogy nagyon jól érezte magát, ez volt az első alkalom, hogy gyakorolta az angolt és köszöni a társaságot. Reméli még találkozunk. :)