3 napig dínom-dánom volt a városban. Ehhez társultak az utcai árusok, különböző kultúrális programok.
Beneveztünk az egyik színházi előadásra, melyet szabadtéri színpadon tartottak. Aznap valahogy nem volt langy meleg nyári este, s eleinte mindenki rajtam vigyorgott, hogy széldzsekiben ugra-bugrálok, aztán a térdig érő szélvihar közepén az emberek arcára fagyott a mosoly. A darab az Egy szoknya, egy nadrág volt. Klasszikus, ám többszörre is nézhető. A színészek remek teljesítményét dicsérte, hogy a második felvonás első felében sem estek kétségbe, amikor egyik percről a másikra elment a színpadi világítás. Jópofa beszólásokkal tarkították mondandójukat, nem kímélve az áramszolgáltatót sem. Derült az egész nézőtér. S játékuk hatására elfelejtettük azt is, hogy nagyon hideg van. :)
A barátnőm fejébe vette, hogy az árusoknál mindenképp beszerzi a horoszkóp kövét. Mondanom sem kell, hogy ennek hatására minden ásványos standnál megálltunk. Persze én sem maradhatattam ki, így még utolsó nap is, a szakadó esőben képesek voltunk újra az utcát róni. De meglett, amit szerettünk volna. :)
Közben családi esemény is zajlott, a diplomaosztó parti is jól sikerült, bár az eső az étteremben bekergetett bennünket a nyitott részről, de mivel az étkek fejedelmiek voltak, panaszra senkinek sem lehetett oka.
Voltunk egy aquaparkban is. Persze a jól sikerült szervezésnek hála kb. megmozdulni sem lehetett, a csúszdáknál fél órát kellett várakozni, ám az időjárás kegyes volt, süttettük magunkat és élveztük a salsa és koktél partit. A Ritmo 2003 Samba Batucada ütőegyüttesnek volt a legnagyobb sikere nálam. Sajnos a honlapjuk elég gyér, de akit érdekel, idelinkelek pár videót róluk a hangulat kedvéért.
https://www.youtube.com/watch?v=RfbI3-9bjQ4&NR=1
https://www.youtube.com/watch?v=nMaGBV5KHSc
https://www.youtube.com/watch?v=ivsNS0moG-o
Persze ez élőben sokkal jobb volt! Mindenkinek jó szórakozást hozzá!
Utolsó kommentek