Egy ismerősöm Taktikai Blöff címmel írt szakdolgozatot, melyet volt szerencsém elolvasni, s alant ki is vesézem.

A szakdolgozat a fenti témát taglalja eléggé mélyen. Engem például meglepett, hogy mint sok másnak, ennek sincs igazán szakirodalma.

A blöff akkor jó, ha ütős és nem lehet megcáfolni, sikeresen eléri célját azzal, hogy a blöffölő megkapja azt a választ, amit szeretne tudni, de nem rendelkezik hozzá elég információval.

Ahogy olvastam a dolgozatot, rájöttem, hogy tulajdonképpen nem csak a nyomozók, hanem a hétköznapi emberek is rengeteg alkalommal élnek a blöffel, kisebb-nagyobb sikerrel. Mondjuk persze egy nyomozónak nem lehet hibáznia blöff közben, mert az saját magára száll vissza, s oda a tekintélye. Azon is meglepődtem, hogy a múlt századi csendőri krónikák szerint csak és kizárólag tiszta eszközökkel lehetett dolgozni, tilos volt a blöffölés. :) Bezzeg a bűnözőknek bármit lehet a mai napig is! Az amerikai rendőrök néha erőszakkal és hamis bizonyítékok gyártásával szerezték meg, amit akartak. Ez erkölcsileg teljességgel elítélhető.... Épp úgy, mint az érzelmi zsarolással kicsalt vallomás , s véleményem szerint az ilyen vallomásokat vonják vissza később....

Néhány példát kiragadnék a dolgozatból.

1. Két bojtárlegény kirabolt és megölt egy gazdát, aki az országúton a szekere mellett aludt. A legények a kikérdezésük során tagadtak, majd a kikérdező csendőr az idősebb gyanúsított tudomására hozta, hogy hiába tagad, az elrabolt pénznek nem veheti a hasznát, mert mindig figyelni fogják, de ha előadja a pénzt, a sértett gazda talán neki is ad belőle. A gyanúsított csodálkozva nézett a csendőrre és élénken kérdezte: „Hát nem halt meg?” Az előbbi mondatával elárulta magát, mert a csendőrökön kívül senki sem tudhatott a gyilkosságról, a gyanúsított az elszólása után bevallotta tettét.

2. Egy emberölés nyomozásánál néhány éve a fénymásoló segítségével szereztek beismerő vallomást. A gyanúsítottal elhitették, hogy a szerkezet egy hazugságvizsgáló. (gondolom ez egy kellően intelligens embernél nem ment volna.) A kérdések előre meg voltak  komponálva, s a válasznak megfelelően igaz és hamis feliratú lapok kerültek a gépbe. Először a nevét kérdezték és ő igazat mondott. Ezt követően kijött a gépből az igaz feliratú lap. Majd az anyja neve, családi adatok, stb. A gép ezeket szintén igaznak értékelte. Végül megkérdezték tőle, hogy ő ölte-e meg az áldozatot. A gyanúsított természetesen tagadott, mire a fénymásolóból hamis feliratú lap jött ki. A tettes elhitte, hogy a szerkezet mindent tud, s végül töredelmesen bevallotta tettét.

3. A 60-as években az egyik kerületi vezető-helyettes ügyészt a Legfőbb Ügyészség Nyomozó Osztálya letartóztatott befolyással üzérkedés gyanújával. A gyanúsított mindent tagadott, azt sem ismerte el, hogy zugirodát működtetett a Király utca sarkán. A nyomozók néhány tanút kihallgattak, azonban semmi eredményre nem jutottak. Az ügy előadója többször elsétált a korábbi ügyész előtt az aktával, az aktába minden ilyen sétánál egyre több üres papírt tett. A nyomozó csak annyit mondott a gyanúsítottnak, hogy „Béla, hízik ám a dosszié.” A gyanúsítottnak fogalma sem volt, hogy mi van a dossziéban, egy idő elteltével abban a hitben élt, hogy sok terhelő tanút találtak. A végén olyan dolgokat is beismert, amiről nem volt tudomása a hatóságnak.

S már el is érkeztünk a klasszikus filmbeli jó zsaru - rossz zsaru párhuzamhoz. Ha két kihallgató van jelen egy kihallgatáson, akkor ez egy igen szemléletes játék lehet. Ismerőseim mesélték, hogy a közelmúltban egy olyan embert hallgattak ki, aki az adott tettet elkövette, de eddig egyetlen egy alkalommal sem volt hajlandó vallomást tenni, sem az ügyvédje jelenlétében, sem anélkül. Legutóbb a börtönben látogatták meg, ahol a jó ember úgy döntött, hogy vallomást tesz, ha megszüntetik a "foglyosítását". /új magyar szó/

A kihallgatás ment a maga útján, de a pali sehogy sem akart semmi értékelhetőt mondani. Az eljárást vezető személy türelme fogytán volt. A kihallgatott mindent bevetett, az érzelmi zsarolástól a nagy jelenetekig mindent. A kettes számú kihallgató ekkor érzékenységéről tanúbizonyosságot téve zsebkendőt adott a fogvatartottnak, s megpróbált a lelkére beszélni. Emberünk nyelve kicsit megeredt, s olyan információkat is elkotyogott, amikről a hatóságnak csak feltételezései voltak. :) A vallomást úgy tette meg, hogy nem volt benne érzelmi zsarolás, ígérgetés, egyszerűen csak az egyik fél jobban odafigyelt a mondandójára, illetve a töltelékszövegekre is, mint az ügygazda. A végén megállapították a nyomozók, hogy igen, a jó-rossz zsaru játék még mindig bevethető. Persze, hogy aztán mi lesz az ügy kimenetele, azt valószínűleg még a jósok sem látják előre! :D