Ígértem, hogy jövök a gondolataimmal.

Az ablakon kinézve úgy tűnik rend van a világban. A fák, bokrok rügyeznek, nyílnak a virágok, a madarak csicseregnek. De az illúzióba beletrollkodik a csend. Alig van mozgás odakint. Az emberek jelentős része szabálykövető, akik mégis kint vannak, maszkban, egymástól távol sétálva lézengenek. Akik pedig nem, azok fittyet hánynak a szabályokra és csoportosan kóvályognak. Ahogy néhány nyugdíjas is a boltban. Kikérve maguknak, hogy megszabják nekik, mikor és hova mehetnek. Nem tudom, mi miatt nem sikerül felfogni, hogy az intézkedések egy része értük van.

Ejtenék néhány szót a maszkokról is. Azon kívül, hogy hiánycikk, akinek mégis van, az se biztos, hogy ki van vele segítve. Az allergiásoknak kifejezetten nehéz úgy közlekedni, hogy a maszk rajtuk legyen, ne babrálják az arcukat, mert ha tüsszögni kell és orrot fújni, úgyis le kell venni.

Az emberek türelmesen viselik a pékség-gyógyszertár előtti sorban állást. A boltról ezt nem tudom elmondani, ott mindenki egymás nyakában liheg.

A szerencsések home office-ban dolgoznak. De senki nem készíti fel az embereket arra, hogyan kezeljék ezt a helyzetet. Tudatosan kell elválasztani a szabadidőt és a munkaidőt, különben az ember képes a gép előtt ülni késő estig.

Azt vettem észre magamon, hogy nagyon feszült vagyok, holott nem lenne rá okom. Van munkám, van mit ennem, vannak körülöttem emberek, akikkel társasági életet élhetek, egészséges vagyok, akkor mi bajom van? Ráadásul voltam korábban is kényszerűen az ingatlanba zárva, kiszolgáltatva, mégsem éreztem ennyire elveszettnek magam, mint mostanában. Jó, néhány projekt csúszik. Ki tudja, hogy mikor ünnepelhetjük meg a könyvemet, mikor tarthatunk könyvbemutatót. De ezeknek nem kellene kétségbe ejtenie. A körülöttem lévők jól vannak, a legtöbbjüknek a munkája is megmaradt. Hol van hát a hiba?

Sokára fejtettem meg, hogy mi miatt van ez a feszítő érzés bennem. Amikor sérülés miatt voltam "szobafogságra" ítélve, láttam előre, hogy mikor lesz vége. Most ez hiányzik. Senki nem tudja mikor lesz vége. Azt tudjuk csak, hogy másképp kell lennie ezután a dolgoknak. Megijeszt az is, hogy már semmi sem lesz olyan, mint előtte. Drasztikus változások mennek végbe a világban és nem látjuk, hogyan tovább. Na ez ijeszt meg. 

És szerintem az, hogy nem látni a végét és nem tudni mi lesz, sok emberben ugyanígy dolgozik. Csak valahogy erről nem beszélünk.

Jövök még...