Álljon itt néhány jól sikerült kép ismét.
Meg egy történet. A társkereső oldalon egyszer rám írt egy srác, hogy beszélgessünk. Mondom neki, legyen. Az első üzenetében ecsetelte, hogy egy vagyonvédelmi cégnél biztonsági őr. Na bumm, majd kiderül mennyire IQ fighter. A harmadik üzenetében megkérdezte, hogy félek-e a fekete ruhás, csuklyás pasiktól. :D Visszakérdeztem, hogy miért, kellene? Erre ő: hát, ha letepernek a földre, azért az nem annyira vicces. Megkérdeztem tőle, hogy most ezt magára érti-e. Mondta, hogy igen. De tőle ne féljek, bárkitől megvédene! :D Majd neki állt ecsetelni, hogy tulajdonképp nem akarta mondani, de ő fekete csuklyában dolgozik.
Itt már sejtettem, hogy nagy az isten állatkertje, hiszen a fényképen egy nagy darab, szemüveges, kellően elhanyagolt fickó volt látható. Aztán kinyögte, hogy ő kommandós. Itt már fetrengtem a röhögéstől. Élből visszakérdeztem, hogy melyik vagyonvédelmi cégnek van kommandója és hogy oda szemüvegeseket is felvesznek? Erre megsértődött, hogy miért kérdezek ilyeneket és milyen bunkó vagyok, ő erről nem akart beszélni. Mondtam neki, hogy tudtommal biztonsági cégek nem működtetnek kommandót, ráadásul ha netán mégis, akkor a szemüveg tuti kizáró ok. Ezek után közölte, hogy le fog tiltani, mert soha többet nem kíváncsi rám. :D
Na és az ígért képek.
1. Mc Leod
2. "Még csak egy pohár bambit ittam"
3. "Nyaraláson kiálltam már a teraszra"
4. "Béla vagyok és büszke arra, hogy sosem voltam még kozmetikusnál"
Utolsó kommentek