Túl vagyok egy remek három napos bulin az egyik baráti társasággal. Minden évben 3 napra összejövünk egy vadászháznál.
Az első este szolid ivászat volt, meg köcsögös bab és szarvaspörkölt evészet. Mindkettőt a mohácsi barátok csinálták, a köcsögös bab érdekes ,ahogy készül, és roppant finom. Sosem gondoltam volna, hogy a köcsögben egymásra rakott hozzávalók folyamatosan forognak a hő hatására, méghozzá elég látványosan.
Második nap reggelire egy nagy tálca hurkát és kolbászt kaptunk, meg mivel én annyira nem vok odáig érte volt péksüti is. Majd nekiálltunk az aznapi bográcsost előkészíteni. A szív alakú krumpli nekem jutott. Sajnáltam is meghámozni, de győzött a józan ész :D
Minden évben az egyik barátnőm kitalál mindenféle szuper játékokat nekünk, idén ismét én voltam az egyik csapat kapitánya, akikkel a második helyet szereztük meg!
A játékok idén is remekre sikerültek. Bekötött szemmel lufi szurkálás villával, víz kimeregetése egy nagyobb és távolabb lévő edénybe, célba lövés airsoft fegyverrel, képekről kitalálni, hogy mit ábrázolnak, acitvitys kártyákról elmutogatni a rajtuk szereplő dolgokat, ping-pong labdát egy kanálban elvinni az asztal túlvégén lévő tányérhoz és így tovább. A játék után jött az ebéd. Aztán a szokásos program, a nyuszibusz. :)
Eddig 2x az ország közepét néztük meg vele, idén viszont egy tanyára vittek, ahol versenylovakat lehetett simogatni.
A tanyán a lovakon kívül voltak még vaddisznók és Bull kecskék, amelyekből nem sok szaladgál Magyarországon. A simogatósdi után a házigazda megvendégelt a pincéjében. Terülj-terülj asztalkám volt, szarvaspörkölt rizzsel, házi meggyborral, majd utána a pince legmélyén 78%-os narancspálinka kóstolás. :))
Volt ott egy fekete bárány is.
Hiába ettem a narancspálinka előtt, eléggé fejbe vágott. Mondjuk nem csak engem. A masszív férfiemberek se bírták.
A szálláshelyre visszaérve vacsora senkinek sem kellett, ám az alvás még messze volt. Készült a tábortűz, nagy beszélgetések, eredményhirdetés. Az oklevelek mellé minden évben kapunk valami jelképes ajándékot is. Idén sem volt ez másképp.
Vasárnap a délelőtti összepakolást még megelőzte a hamburgersütés, amely tárcsán készült, s az elfogyasztása után kellett a hétvége legfinomabb ételére voksolni. A vándorkupa ismét máshoz kerül.
Jó hangulatban ígértük meg, hogy jövőre újra találkozunk! :)
Utolsó kommentek