Idén is megrendezésre került az I Bike Budapest rendezvény, melyet megelőzően a Dunakanyar szívében, Vácott is tartottak egy mini rendezvényt a Magyar Kerékpárosklub Dunakanyar szervezésében.
A Március 15. téren a helyi csoport titkára, Székely Tamás fogadta a felvonulásra érkezőket és az eseményt a polgármester asszonnyal közösen nyitották meg. A reggeli barátságtalan idő ellenére elég szép számban képviseltették magukat a kerékpárosok, én se maradtam otthon. A tíz kilométeres felvonuláson mintegy hetven fő tekert együtt, kicsik és nagyok öröm bicikliztek rendőri kísérettel megspékelve.
forrás: saját fotó
A rendezvénynek az alábbi céljai voltak:
"- a várostervezés során a meglévő városrészek és az újonnan épülő lakóterületek (pl. Laktanya, Csendesrét, Törökhegy) is elérhetőek legyenek biztonságosan kerékpárral
- tegyék átjárhatóvá az egyirányú utcákat a kerékpáros forgalom számára, mint pl. Szent Flórián, Görgey, Eötvös, Báthori, Erzsébet, Zrínyi, Szent János és Dombay utca
- kerékpártámaszok létesítése és a meglévő, nehezen használható támaszok cseréje"
forrás: az esemény face oldala
forrás: Magyar Kerékpárosklub Dunakanyar oldala
Egy darabig hezitáltam a pesti indulást illetően, mivel senkit nem ismertem a kerékpárosok közül. Aztán úgy döntöttem, egyszer élünk, majd kialakul ez. :) És milyen jól tettem! A kemény mag együtt indult a pesti rendezvényre.
forrás: saját fotó
Útközben alkalmam nyílt az útitársakkal beszélgetni, hamar jó hangulatú társalgás közepette tekertünk.
forrás: saját fotó
Az ebédet a gödi Tó Bisztróban fogyasztottuk, kiadós adagot kaptunk, akik az erőleves mellett voksoltak, azok is jóllaktak.
forrás: saját fotó
A rövid pihenő alatt a társaság még közelebb került egymáshoz. Olyan volt az egész út, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Vegyes képet mutattunk: országúti, trekking, tandem, reku és elektromos kerékpár is gazdagította a csapatot. Néhányan csatlakoztak még Dunakeszin és Újpesten is.
forrás: saját fotó
A Városligetig egységként tekertünk, itt váltunk szét. Én már nem mentem tovább, hazafelé vettem az irányt, így is meglett egy 100-as karika. forrás: saját fotó
Jó volt azzal szembesülni, hogy a Magyar Kerékpárosklub Dunakanyar örömmel látta a kicsiket, nagyokat épp úgy, mint a harminc éves Csepellel érkezőt, vagy az elektromos bringásokat.
A szervezők előtt le a kalappal, mind a felvezető, mind a sort záró bringatárs remekül végezte a feladatát. A sokszínű csapat jó tempóban haladt együtt, balesetmentesen tettük meg az utat, ami köszönhető volt annak is, hogy a biztosító emberek mindenre és mindenkire figyeltek. Senkit nem hagytunk hátra. :)
Remélem még sok közös rendezvényen találkozunk! :)
Utolsó kommentek