Több barátom, ismerősöm is nagy irodaházban dolgozik. Az egyiküknél esett meg az alábbi eset:

Az irodaház egyik-másik irodájába mágneskártyával lehet belépni, ami valljuk meg nem mindig egyszerű. A technika ördöge időnként blokkolja a kártyát, vagy szorul a zár, esetleg ráz a fogantyú.

Egyik nap néhány szaki érkezett az ominózus irodához, ahol sokan dolgoznak. Mindenki végezte a munkáját, a szakik pedig a köszönés után neki álltak valamit mókolni az ajtónál. A dolgozók türelmesek lévén, szótlanul hallgatták a fúrás-faragást. A mesterek egyike a művelet végén hangosan megjegyezte:

- Akkor ez kész, kilincs feltéve az ajtóra.

Az egyik munkatárs megkérdezte, hogy mégis ki rendelte meg a kilincset? Hiszen az ő munkaállomásuknak pont az a lényege, hogy illetéktelenek csak úgy ne tudjanak bemenni. Ráadásul, mivel sokan dolgoznak, a kulccsal való ajtónyitásnál fennáll az a veszély, ha valaki zsebre vágja, hazaviszi, másnap meg elfelejti behozni, akkor vagy 10-en fognak az ajtó előtt toporogni.

A szaki vakart egyet a fején, belenézett a papírjába és közölte, hogy nem tudja ki rendelte meg, de utána néz. Az irodisták se voltak restek. Egyikük felhívta a főnököt, aki csodálkozva hallgatta a sztorit, mert ő bizony nem kért ilyen jellegű cserét.

A szaki néhány perc elteltével a fejét csóválva jegyezte meg, hogy nevet nem tud társítani a megrendelőhöz, de két helyen is kellett ilyen cserét végre hajtani, ebből egyik a 205-ös iroda volt. A munkatársak röhögésüket visszafojtva igyekeztek kipréselni magukból, hogy jó-jó, de ez a 206-os.

A munkások mosolya nem volt őszinte. Kicsit több munkával, mint ahogy feltették a kilincset vissza applikálták a helyére a korábbi fogantyút és mintha semmi se történt volna, elhagyták az irodát.

A munkatársak még napok múlva is ezen röhögtek. :)