Minden médium tele van a hírrel. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly.

Hallom a hőzöngőket, hogy nem kell rajta csodálkozni, tett érte, várható volt. Való igaz, nem élt szentként. De igyekezett az életmódján változtatni és sosem tagadta, ha hibázott. Vállalta önmagát és a tetteit elesettebb, vagy rosszabb pillanataiban is. A lapokban sem csak akkor nyilatkozott, mikor minden szép volt körülötte. Nem cukormázas sztár volt.

Nem ismertem személyesen. Mégis mélységesen átérzem a gyerekei és hozzátartozói fájdalmát. Elveszíteni egy apát, mindig óriási trauma. Főleg, ha az apának 56 év adatott meg. Főleg, ha a gyermeke még nem önálló.

56 év nem sok. Ennyi idő alatt csak elindítani tudod a gyerekeidet az életbe, de hosszan kísérni nem. Infarktus. Így szólnak a hírek. A lehető legalattomosabb betegségek egyike. Szinte nincs előjele, a kisebbet akár lábon is kihordod. Aztán bumm, a következő leterít és vége.

56 év. Mi fér bele ennyi időbe? Nem sok, ha elpazaroltad az éveidet. Ha későn eszméltél. Gesztesi szerette az életet. Időnként talán túlságosan is. Jó szerepeket kapott, remek társakat, kiváló szinkront. Mindannyian kicsit családtagnak érezzük. Kapásból fel tudunk sorolni egy csomó külföldi színészt, akinek ő kölcsönözte a hangját, a film- és színházi szerepeiben is maradandót alkotott, mindannyiunknál naponta otthon volt. Szerettem a sajátos és összetéveszthetetlen orgánumát. Szerettem a nevetését. Jóízűnek, őszintének hangzott.

56 év. Lehetett volna még több… Nem vigasztalja a szeretteit, hogy maradandó az életműve, ahogy az sem, hogy a nagy emberek mind túl korán mennek el.

56 év. Van-e jogunk bírálni? Kétségbe vonni, negatív véleményt alkotni a jó és rossz pillanatokról? Méltó módon emlékezni és tiszteletteljesen gyászolni igen, arra van jogunk.

Tragikus a színész halála. Mert apa volt, társ volt, kolléga, jó barát, mert tele volt tervekkel, mert nem így kellett volna történnie…

Egy újabb nagyformátumú színész erősíti az égi társulatot.  A családtagoknak csak a kérdések és a mi lett volna, ha valamit másképp csinál/csinálnak örök dilemmája maradt. Sosem múlik el a gyötrő érzés. Az ész hiába tudja, a szív nem fogadja el, hogy nem lehetett megmenteni.

50 perc. Ennyi ideig próbálták újraéleszteni. Nyúlfarknyinak tűnik, de valójában hosszú idő. A mentő mellett toporogva, vagy a defibrillátort nyomogatva végtelenek a percek két szívdobbanás között. A mentősök mindent megtettek, tudásuk legjavát adva. Minden perc számított és mégsem sikerült.  

A hirtelen halál egy dologra kőkeményen rákényszerít. Hogy azok, akik itt maradtak felálljanak. Mert az életnek mennie kell tovább. Nem lesz sétagalopp, nem fog elmúlni a fájdalom, de muszáj felállni annak, aki itt maradt.

Emlékezzünk a játékára, a pozitívumokra. A hibáit pedig nagylelkűen bocsássuk meg. Mert EMBER VOLT, egy közülünk.

Gesztesi Károly élt 56 évet. Legyen könnyű neki a föld!

fotó: blikk.hu/internet