Korábban beharangoztam az Aposztróf Kiadó által megjelentetett Dimenziók 10 kötetet, melyben 55 novella kapott helyet. A kiadó szokás szerint színvonalas műsorral és remek kiadvánnyal készült.
fotó: saját
Számomra külön örömet jelentett, hogy a barátaim is a díjazottak között voltak. Lásd Molnár Kitti blogját. Ő például külön díjat kapott Varga Péter Ivánnal együtt. Bereczk Imola pedig elhozta a második helyezettnek járó díjat. A díjazottak névsorát itt olvashatjátok.
Az én novellám most nem ért helyezést, de büszke vagyok rá, hogy a kötetbe került. Jól megférnek, közel egymáshoz Baliné Kozma Anikó írótársam művével.;)
fotó: saját
A folytatást keressétek a kötetben! ;)
A bemutatót Nagy Milada, a kiadó társtulajdonosa nyitotta, majd Osváth László József tartott egy rövid összefoglalót a beérkezett pályamunkák sokszínűségéről.
fotó: saját
Az előadást Szűcs Tamás gitárművész játéka tarkította és a végén Dunai János kóstoltatta meg velünk az A'Capella szőlőbirtok djnyertes borait.
fotó: S.Judit
Az idő gyorsan elrepült, a hangulat remek volt, a 88 éves nagyim is kitűnően szórakozott. Péterrel már másodszor dedikáltunk együtt, remélem ez hagyománnyá válik. ;)
Sajnálhatjátok, ha lemaradtatok róla! :)
Utolsó kommentek