Az egyik nap azt hittem, hogy valaki szórakozik velem. Az ajtómon elemes csengő, ami megszólal. Kimegyek, sehol senki. Fél óra múlva ugyanez. Közelebb vagyok az ajtóhoz, nyitom, sehol senki. A lépcsőházban sem hallok trappolást. Kicsivel később egy ismerős már épp nyitná az ajtót, hogy kimenjen, mikor újra megszólal a csengő. Ajtó azonnal nyit, sehol senki.... Próbálok én csengetni, meg se nyikkan a csengő. Bejövök, erre újra. Megpiszkálom az elemet benne, két órát kibír csengetés nélkül, majd a szellemek újra kezdik... :)

Lemegyek a városi könyvtárba. Le kell adni a ruhatárba a kabátot és a táskát is. Akkor is, ha két percre mész fel. Nekem körülményes a pakolás, sok a könyv, kicsi a táska, alig bírom kiszedni. Beviharzik egy jó ötvenes pasas, aki ahelyett, hogy megkérne, tegyem odébb a cuccaimat, hogy a kosárhoz férjen, mutogat. Értem én... Majd annyira siet, hogy a ruhatáros felszólítására alig akar megválni a kabátjától és még szóvá is teszi. A kölcsönző részlegen meglelem a sietség okát. A felhalmozott tartozását rohant kiegyenlíteni, nehogy tovább emelkedjen! :D