A cím kissé félrevezető lehet. Szó sincs róla, hogy Maca mostantól a csajokat szeretné. Sokkal inkább arról van szó, hogy volt egy kis ideje és találkozott a barátnőivel. Ahogy én is az ezer éves ismerősökkel, akikkel az év nagy részében sajnos mindig le kell mondani a találkozót, mert hol ők, hol mi rohanunk.

A csajos esték ismét rávilágítottak néhány dologra. Például arra, hogy mennyire magányosnak lehet lenni egy kapcsolatban is, akkor meg már sokkal jobb, ha az ember tényleg egyedül van. Legalábbis én ezt vallom. Maca az ünnep alatt egyik este szinte sírva hívott fel, én hogy viselem, hogy egyedül vagyok. A számon volt a köszönöm, jól, de hát az embernek azért vannak a barátai, hogy őszintén megbeszéljék a dolgokat. Így is lett. Elmondtam, hogy voltam már jobb passzban is. Maca kontrázott. Elmesélte, hogy már a szülőktől hozott összes sütit felfalta kínjában, végignézte a kedvenc romantikus filmjeit, s a szeme bedagadt a sírásról.

Úgy kellett emlékeztetnem Regina* esetére. Aki évekig halogatta-tologatta a szakítást, mert arra várt, hogy majd Péter* és közte javul a helyzet, ha a srác végre lediplomázik. Aztán természetesen semmi sem változott. A diploma kézhezvételét követően még eltelt egy év úgy, hogy éltek csak egymás mellett, Regina meg folyton aggódott, hogy ha szakít Péterrel, sosem talál ilyen kedves, rendes srácot. Hiába győzködtük Macával mindketten, hogy attól még nem lesz boldog, ha a srác a legjobb barátja és szerelem nélkül csak vannak egymás mellett. Ahhoz mindketten túl fiatalok, hogy benne legyenek egy olyan kapcsolatban, ami semmi pluszt nem ad az életükhöz. Karácsony előtt egy héttel szakítottak. Még mindketten vettek a másiknak ajándékot (miért?!) és egyelőre szinte minden nap beszélnek telefonon. Péter elköltözött a közös lakásból, Regina meg próbálja belakni a teret, de egyelőre nem találja a helyét. Észrevettem, hogy az emberek türelmetlenek. Magukkal, másokkal, az érzéseikkel. Reginek is hiába mondtam, hogy ne azonnal akarja magát újra topon érezni, a kapcsolat végét meg kell gyászolni. Azzal Maca is egyetértett, hogy a minden napos telefonok nem segítenek...

Macával együtt beszéltük át Saci* és Jonatán* esetét. Náluk az a nagy harci helyzet, hogy Joni nem akar Sacihoz költözni, mondván, neki még meg kell valósítania önmagát. Mondja mind ezt úgy, hogy már mindketten bőven 30 felett vannak. Kérdem én, mit csinált eddig? A karácsony szokás szerint rohanással telt. Joni morgott és méricskélt, hogy melyikük családjánál, barátainál mennyi időt töltenek, holott kettejük ideje is szűkre szabott. Saci egy darabig nyelt, majd a családi vacsora kellős közepén lecsapta az evőeszközt és Joni fejére olvasta, hogy miatta rövid a kettejük ideje, hiszen Joni már a sokadik diplomát szerzi és minden hétvégén iskolában van. No comment. A vacsora katasztrófa lett, még kb. tíz ember hangulatát tették tönkre, s kérdés, hogy kibékülnek-e...

Ezek után Maca rájött, hogy neki tulajdonképp nincs oka panaszkodni, a végén már együtt röhögtünk azon, hogy ettől még egyedül is jobb!

*A neveket személyiségi jogokra tekintettel megváltoztattam