Az Ybbsben talált szállásról még néhány szó. A Franciország-Németország meccset is meg tudtam tekinteni, szóval panaszra nem lehetett okom. Egy három ágyas szobában voltam egyedül, egy kocsma és étterem felett, de a magyar módival ellentétben ez az étterem este 10 ó-kor tényleg bezárt. Nem volt hőbörgés és záróráig mindenki kulturáltan szórakozott. Ami zavart, az a lépcsősor az emeletre, illetve, hogy a biciklit a kertben hagyhattam csak. Igyekeztem a fedett terasz alá leparkírozni. A wc-zuhanyzó több szobával közös volt a folyosón, de mással nem futottam össze és a mellékhelyiség is tiszta volt.

A reggelinél tudatosult, hogy a felszolgáló nőnek nem vagyok szimpatikus, valószínűleg nem tetszett neki, hogy elraktam néhány dzsemet. De hát ilyen az élet. 45,5 Euroért szerintem belefért...

Ezen a napon éreztem először azt, hogy úgy haladok, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Érdekes, hogy eleinte mindig csak lestem, hogy a 20-30 évvel idősebb osztrák nyuggerek erőlködés nélkül bárhol lehagynak, aztán rájöttem, hogy könnyű nekik, mert vagy fél elektromos, vagy teljesen elektromos biciklikkel suhantak, én szerencsétlen meg küzdöttem az agyváltós bringámmal. :D Az azért megnyugtatott, hogy sógoréknál se két forintért dobálják az elektromos biciklit, csak valószínűleg náluk a nyugdíjból vagy a fizetésből könnyebben megveszik, mint mi.

Ybbsből kifelé jövet ismét meseszép helyeken vezetett az út, a hajókat nézegettem a Dunán és élveztem a víz közelségét.

Itt jött két olasznak tűnő fiatalember, akik nagy elánnal lekanyarodtak az aszfaltos kerékpárútról és a föld úton elvágtattak a bozótos irányába. Csak lestem, hogy a nagy táskákkal vajon hova tartanak.

Az útikönyvből már tájékozódtam róla, hogy Greinben sok érdekesség vár, ezért úgy terveztem, hogy mindent megnézek ott, amit lehet. Így is lett.

A kép bal oldali részén Greinburg vára, ami innen nem is tűnt olyan vészesnek. De haladjunk sorban.

A korabeli városháza, illetve Ausztria legrégebbi, egyben fennmaradt kőszínháza. A város aranykorában 1563-ban építették a honatyák. Jó két és fél évszázaddal később felvetődött, hogy másként kellene hasznosítani. Ekkor született meg a kőszínház ötlete. A rokokó színház 165 fő befogadására alkalmas, a nézőtéren vannak olyan székek, amelyek kulccsal nyílnak, így csak az tudta leengedni, akinek volt hozzá kulcsa, azaz a város gazdag polgárai. És hogy az előadást ne kelljen megszakítani, ha az urakat és a nagyságákat a szükségleteik elszólítják, a nézőtér egyik felében elhúzható függöny mögött egy wc is található. :)

Igen, az ott szemben. :D

A színházban csak ámultam és bámultam. Kezdődött azzal, hogy kicsit sokallottam a 4,50-es belépőt, de a jegyszedő kedvesen azt mondta, hogy ha kevesebb pénzem van, vagy nincs apróm, akkor is bemehetek. Majd el is tűnt. Itt szembesültem először azzal, hogy megbíznak bennem, senki nem lihegett a nyakamba, nem nézték, hogy megfogdosom-e a kiállított tárgyakat, ahogy azt egy valamire való magyar múzeumban tették volna. És mégis minden a helyén maradt, sőt, meglepően jó állapotban volt a kellékes szoba is, vagy a színház aljában berendezett korabeli életet ábrázoló helyiség is.

Itt találkoztam Donatella Panzerával. A hölgy olasz idegenvezető és szintén egyedül rótta az osztrák kerékpárutakat. Elmesélte, hogy Passauból tart Bécsbe, ez az út szerepelt a bakancslistáján és el volt ájulva tőle, hogy milyen gyönyörű itt minden. Tipikus olasz nő, nyitott, közvetlen, nagy dumás és lelkes. Iszonyatosan lelkes. Azon is nagyot nevettünk, hogy megkérdezte tőle a gondnok/jegyszedő, hogy milyen nemzetiségű, majd a kezébe nyomott egy szlovák nyelvű prospektust. :D

Fent a kilátás a színházból. Ausztriában minden városkának ugyanilyen hangulatos a főtere. Általában középütt egy szökőkúttal.

Alig értünk le a színház elé, Donatella felkiáltott, majd egy láthatóan se nem olasz, se nem osztrák hölgy nyakába ugrott. Odáig követtem a beszélgetést, hogy ezer éve nem beszéltek és valamiért azt hittem, hogy a szállodában találkoztak össze, aztán mikor megvolt a telefonszám csere Donatella elmondta, hogy a hölgyet Olaszországból ismeri, egyébként amerikai és most véletlenül pont itt nyaralnak a férjével. Még, hogy nem kicsi a világ?! Erre mennyi esélye volt? :)

Elbúcsúztunk egymástól, aztán én feltekertem a várig. Illetve nem pontosan így történt. Itt már sokadjára kellett megtapasztalnom, hogy az agyváltó ennyi cuccal hegynek felfelé nem és nem megy. Szóval feltoltam a bringát, majd megváltottam az 5 euros belépőt. És érdekes módon itt se loholt senki a sarkamban. Kaptam egy magyar nyelvű prospektust, amiről elmondta a pénztáros, hogy ha a látogatás végén visszaviszem nem kell kifizetni. Azt nem mondta, hogy lefényképezni nem szabad, szóval.... ;)

A kastély belső árkádos udvara. A vár nem minden helyisége látogatható, van ahová előzetes bejelentkezéssel fogadnak csoportokat, de így is érdekes volt egyedül kóborolni egy ekkora építményben. Az első részében hajózási múzeumot rendeztek be, remek makettekkel. A kastélyt 1488-ban kezdték építeni és mintegy 5 évvel később fejezték be. Attól is különleges, hogy abban az időben nem volt szokás valamit csak lakóépületnek építeni, már pedig ez a vár azért készült.

A 33 méter hosszú lovagteremből így látni a Dunát. A terem méretei miatt szintén egyedülálló. A falakon a korabeli uralkodók portréi. S ami igazán lenyűgözött, az a Duna kavicsból kirakott terem, melyhez fogható szintén nincs máshol.

Mielőtt tovább indultam volna, egy kávét és fagyit engedélyeztem magamnak.

Alig hagytam el Greint, úgy tűnt, hogy valami baj van a biciklimmel. Az első kerék egy-egy fordulásnál furán megpattant. Leszálltam megnézni, hát egy nagyon apró kavics beszorult a gumiba. Megkönnyebbülten szálltam vissza, miután kioperáltam, s itt kapott nevet a hófehér Csepel Fractal. Ekkor lett belőle Borsószem Királykisasszony. Gondolom nem kell ecsetelni a miértjét. :D

Mauthausen felé vettem az irányt, ahol tervbe volt véve a koncentrációs tábor megtekintése.

De sajnos, mire odaértem a tábor már bezárt. Ráadásul ide is valami emelkedőn kellett volna felmenni, azt a vár után már nem szívesen vállaltam volna be.

Az egyik kereszteződésnél kicsit elbizonytalanodtam, majd egy fiatal kölyök mondta, hogy merre tudok Linz felé menni. Na, rá ugyanúgy nem kellett volna hallgatni, mint a nőre Mosonmagyaróváron. Itt csak plusz 5 km-t tettem a biciklibe, de azt földúton. Kb. 2 km után az út egyre inkább hasonlított valami amerikai őserdőre, jó magyar susnyásra, s mire izgulni kezdtem volna, pont addigra találkoztam egy futóval, aki elmondta, hogy itt is végig lehet menni, ugyan rövidebb, mint a rendes kerékpárút, de a végén kidőlt fatörzseken kell átemelni a biciklit. Ekkor adtam fel és fordultam vissza. A kerékpárút egy idő után újra a gáton futott, szeltem a kilométereket, de már így is fél hét lett, mire Linzet megláttam. Abból az irányból, ahonnan én érkeztem a város az ipartelepi oldalát mutatta.

Ahogy a városba értem volna, egy kis csaj feljött előttem az útra úgy, hogy szét se nézett. Majdnem elgázoltam. Ékes anyanyelvemen felhívtam a figyelmét a közlekedés veszélyeire, és hogy vajon a kedves mamája mit szólna mindehhez, szegény megszeppent, de esküszöm jól esett megmondani neki a magamét. :D Ő se fog többet körültekintés nélkül kikerekezni mások elé.

Linzben találtam egy Lidlt, ahol vettem vacsorának valót, majd a netet böngészve felhívtam a Jugendgastehaus-t, ahol elmondták, hogy fél 9-ig van recepció, addig érjek oda. Ekkor már fél 8 volt. Megnéztem a távolságot, s úgy saccoltam laza 15 perc alatt már ott is vagyok. Egy dolgot hagytam ki a számításból. Kitaláljátok mit? Hát azt, hogy ide is olyan emelkedőn kellett felmenni, hogy végül negyed 9-re értem oda, addigra már a bugyimból is facsarni lehetett a vizet. Alig tettem le a biciklit, magyar szó ütötte meg a fülemet. Két kézműves pasas beszélgetett, akik a linzi lovagi tornára érkeztek. :D

Az aznapi etap 99,18 km lett, kellemesen elfáradtam, így nem is bántam, hogy a ház szabályai szerint 10-kor bezárták mind a biciklitárolót, mind az emeleteket összekötő folyosókat és már senki se ki, se be.

Hajnalban ébredtem fel arra, hogy görcsöl a hasam, holott, nem volt még itt az ideje, illetve, hogy lehűlt a levegő és szakad az eső. Az utóbbi miatt nehezen aludtam el újra, járt az agyam, hogy esőben vajon mennyit és hogy fogok tudni tekerni.