Reggel fejedelmi kiszolgálásban volt részem, Zolitól ágyba kaptam a kávét. Amíg ő elment futni, addig én nyugodtan rendezhettem a soraimat és készülhettem a következő etapra. 8 órakor sikerült elindulnom, az első rész teljesen ellazított. Csak gurultam a hegyről lefelé, Bécs még szinte aludt. :) Aztán megpillantottam a Dunát. És addig néztem, hogy sikerült elnézni a lehajtót, némi flikk-flakkal még az autópálya előtt rátaláltam a helyes irányra. Az első sokk mindjárt meg is volt. Utána azzal kellett szembesülnöm, hogy nem kicsit fúj a szél. Természetesen a kerékpározás ősi törvényének megfelelően szembe...

Pedig innentől már igazán élveznem kellett volna az utat. Hiszen hol a Duna jobb, hol a bal partján haladtam, kiépített, széles kerékpárúton, ahol magyar módival ellentétben sem babakocsit tologató anyukák, sem keresztbe rohangáló kutyák/gyerekek/felnőttek nem voltak.

Nos, hogy Bécs tábla nélkül mégse maradjak, a város határában csináltam pár képet és roppantul megörültem a Dunának.

Klosterneuburgba érkezve érdekes szoborral találkoztam egy múzeum előtt.

Majd alig pár száz méter múlva egy minivasútpark tárult a szemem elé, bár nem volt nyitva, a kerítésen benyúlva azért csak fotóztam.:)

Ez a vasútállomás elég jópofa a mellette lévő paddal.

Greifensteinig nem voltam túlságosan eleresztve látnivalókkal, előtte a helyi szórakozóhely falán lévő graffitik nyerték el a tetszésemet. Hétvégente itt buliznak a helyiek.

Majd ez:

Aztán közeledett maga a falucska, a kerékpárút bekanyargott egy átjárón át szembe a templommal.

Ahogy itt fényképezgettem, néztem a megfelelő szöget, beállításokat, egy édes kávé színű kislányt tolt mellém babakocsiban a fehér apuka. Egy idő után magyarul megkérdezte, hogy lefényképezzen-e. Én meg jól meglepődtem, aztán konstatáltam, hogy persze, a Magyarország feliratú trikómban nem volt nehéz rájönnie, hogy honnan jöttem. :D

Jól elbeszélgettük az időt, megtudtam, hogy a neje afrikai, ő pedig kürtőskalácsokat csinál vásárokon, általában hétköznap van otthon, hétvégén meg utazik, s amikor a neje nincs otthon, fotót készít a lányka napjáról, hogy este el tudja mesélni mik történtek velük. Így én is az aznapi gyűjteményük része lettem. :D

Tullnig a gáton haladtam Budapest felől nézve a bal parton. Kicsit se volt vidámító a szembe szél, a borús idő és az egyhangú táj. Szinte senki nem jött se szembe, se velem egy irányba. Attól féltem, hogy minden ilyen lélekölő lesz, de Tullnba érve kisütött a nap és mindenféle szépeket láttam.

Például ezt a római tornyot:

Aztán, ahogy visszatekertem a kerékpárútra két szökőkutat is felfedeztem. Az egyik érdekessége az volt, hogy sógoréknál közterületen is kiteszik a nedves felület, csúszásveszélyt jelző táblát. Lásd a kút túloldalán.

A következő szökőkút sokkal jobban tetszett. Két motoros srác érkezett elé, beállították a motorokat és fotózták jobbról-balról... Egy darabig néztem, majd elkértem a telefonjukat és csináltam róluk pár képet. Cserébe ők is lefotóztak engem. Amikor odatoltam a biciklimet, jó fejek voltak és mondták, hogy most már három paripa van a képen. :) Kivívtam a tiszteletüket, hogy Magyarországról jövök, egyedül és hogy Passauig megyek. Az egyiknek aranyfoga volt, de mindketten intelligensek, jó humorúak és nagyon közvetlenek voltak.

Tulln után olyan volt, mintha valami mesebeli helyre tévedtem volna. Kiszáradt folyómeder, természetes ártér. Rajtam kívül egy nagy csoport is több helyen megállt fényképezni.

Altenwörthnél átkeltem a jobb partra egy zsilipen. Ember sehol, nem voltam teljesen nyugodt, hiszen tériszonyom van, ez meg mégis csak egy monumentális valami a folyó felett.

És íme az adatai:

Kremsig ismét egyhangúvá vált az út, főleg, hogy a szél nem akart csillapodni. Viszont hihetetlen szerencsém is volt. Alig hagytam el a város szélét jelző táblát, ezt itt:

Összetalálkoztam egy nyugdíjas hölggyel, aki volt olyan kedves és benavigált a városközpontba, értékes perceket spórolva azzal, hogy nem nekem kellett a táblákat nézegetni. Sajnos a young hostelnél a telefont se vették fel, kénytelen voltam a neten böngészve szállást keresni.

Ahogy a belvárosban kavarogtam, egy kedves kis panziót találtam nem messze a látnivalóktól, ebben a hangulatos kis utcácskában. Mint kiderült, az eurovelo 6 kerékpárút is ezen a macskaköves szakaszon megy keresztül.

Itt cuccoltam le (Ferdinand Stasny panziójában) és indultam felfedező körútra. A szállásomtól karnyújtásnyira volt az alábbi kapu, a pizzériát ajánlották figyelmembe, de nem vágytam olasz ételre.

Ahogy áthaladtam itt, a fogház előtt is elsétáltam. Vele srégen szemben a karikatúra múzeum, melynek karikatúrái a fogház falán is megtalálhatóak. Sétámat a Kremsi kapu előtt fejeztem be. Azt hiszem ez minden útikönyvben szerepel, így gyorsan én is lefotóztam.

A napallergiám itt már győzedelmeskedett, természetesen a sok kence-fice közül csak az erre való krémet hagytam otthon. Murpy.

Lefekvés előtt beugrottam a Sparba, hogy másnapra legyen szendvicsnek való, meg vettem vizet, egy citromos sört és ott hagytam 9,48 Eurot. A szállásért meg 45-öt fizettem.

A kremsi etap vége 86,39 km lett.