A 4. napon nem lehetett panaszom a késői indulásra, mivel Sasának muszáj volt dolgozni menni, nélküle meg a bringát nem tudtam volna lecígölni az emeletről, így hozzá alkalmazkodva reggel 8-kor már a hátam mögött hagytam Győr csodálatos városát.

Az út vadregényes helyeken vezetett, mivel a szigetközi bicikli utat céloztam be. Az emberek mindenütt barátságosak voltak, úton-útfélen ismeretlenek köszöntek rám és kívántak jó utat. A táblák jól látható helyeken, az információk pontosak, az út jó minőségű, teletűzdelve különböző kerékpáros megállókkal, pihenőkkel. Információs táblák a korabeli gazdasági vasútról, ősi mesterségekről, a Szigetköz erdőiről, élővilágáról.

Mosonmagyaróvárra érkezve lángosost kerestem volna, de a termálfürdőnél sem találtam, így a Grande Pizzéria és Étterembe ültem be, ahol gnoccis csirkét ettem, ami 5*-os volt. A belvárosban nem túl sokat tekeregtem, de azért szép képet sikerült ott is lőni, íme:

Egy nőtől kérdeztem meg, hogy merre kell Bécs felé menni, mit ne mondjak jól elirányított. Furcsa is volt, hogy olyan nagynak tűnt a város, aztán feltűnt, hogy egyes tereptárgyakat mintha már láttam volna... Szomorúan állapítottam meg, hogy plusz 10 km-t csak beletettem a bringába, ami a 32 fokos hőségben kicsit sem volt vicces.

Végül a szélerőművek mellett sikerült rálelni a Mosonszolnok felé vezető útra. Addig viszont az aszfalt melege mellett a kamionokkal is meg kellett küzdenem.

Az autópálya felett átívelő felüljárón fotóztam az alábbi képet. Aznap volt, hogy a kamionsor Hegyeshalomtól Mosonmagyaróvárig ért, bármerre tekintgettem, végeláthatatlan sor volt, a másik oldalt már rendőrök is vigyázták a rendet.

Fent a mosonszolnoki templomocska látható. Csendes, barátságos kis településnek tűnt. Aztán elkerekeztem Albertkázmérpusztáig (erről a határátkelőről még életemben nem hallottam.) Itt is mintha megállt volna az idő, alig lézengtek emberek az úton, a fák közt meg sem mozdult a szél, forró nyári nap perzselte a földeket. A böglyök rászálltak a jószágokra és nagyot haraptak belőlük. Meg belőlem is. Ugyanis a netes csomagot gondoltam, hogy határátlépés előtt aktiválom sms-ben. Valamiért ezt a rendszer nem engedte, így jó negyed órát elcseverésztem a mező szélén a telefonos ügyintézővel, amikor is megszakadt a vonal. Kezdtem kicsit kétségbe esni, de volt olyan jó fej, hogy visszahívott és simán megoldotta a problémát, amiért így utólag is örök hála!

Mosonszolnok után az út egyre érdekesebb képet mutatott. Egy idő után olyannyira megszaporodtak a gödrök, hogy közel voltam hozzá, hogy feladom. Valahol itt tudatosult bennem először, hogy teljesen magamra leszek utalva egy ismeretlen országban egyedül. A meleg, a böglyök, az első nehézség megtorpantott. S még várt rám a szálláskeresgélés. A borús hangulatomat csak egy tapsifüles dobta fel, akit nem sikerült megörökítenem, olyan iramban ugrált előttem a mezőn tova. :)

Ez itt az albertkázmérpusztai római katolikus templom. Az előtte található ismertető tábláról megtudhatjuk, hogy Albertkázmérpuszta a XIX. században a fejlett mezőgazdasági gazdálkodás mintapéldája volt, az egyik legszebb major volt, Albert-Kázmér szász-tescheni herceg alapította, róla is nevezték el a települést. A templomot az első fiú gyermek születése alkalmából emelték (aki a család 9. gyermeke volt). Maga a település a vasfüggöny idejében veszítette el hajdani pompáját, már csak nyomokban emlékeztet az egykori virágzó majorra.

Az államhatárhoz érve konstatáltam, hogy három osztrák rendőr is vigyázza a határt. Az egyikkel szóba elegyedtem, jó fej volt, még fotót is csinált rólam és jó utat kívánt.

Neusiedl am See-ig már jó minőségű út vezetett, lendületesen lehetett haladni. Este 7-kor értem a városba.

Naivan azt gondoltam, hogy egyszerű lesz a szálláskeresés, hiszen egy turizmusra épülő településen ez nem okozhat gondot. Az első panzióban mindjárt jött a pofára esés. A főút felőli oldalon nagy tábla hirdette, hogy van kiadó szoba, de a másik oldalon már át volt húzva a tábla, hogy minden szobájuk foglalt. Nem is értettem, ez nem annyira osztrák mentalitás... Majd elküldtek egy 300 m-re lévő panzióhoz. Csak azt felejtették el megmondani, hogy ott felújítás van. Egyet találtam magamtól, de ott meg hiába csengettem, senki sem nyitott ajtót. Elkeseredésemben a Hotel Wendébe is betévedtem, ahol a recepciós elég csúnyán mért végig, majd közölte, hogy 200 Euro felett van szobájuk egy éjszakára. Na vazz! Mire elhagyott volna a lelkierőm, egy magyarul beszélő férfi elirányított a Hotel Tabor-ba, ahol végül 38 Euroért kaptam egy szobát reggelivel. Eddigre már bőven elmúlt 8 óra is. A bringáról se kellett mindent lecuccolni, azt betettük a mosókonyhába.

Persze azért a kalandok itt se értek véget. Jó, hogy meleg idő volt, mert itt kimostam a ruháim egy részét és optimistán bíztam benne, hogy meg is száradnak.

Hajnal fél 3-3 felé arra ébredtem, hogy megjöttek a falszomszédaim. Két seggrészeg pasas. Nem elég, hogy ordenáré hangosak voltak és sokáig röhögtek, még azt is végig hallgathattam, ahogy az egyik kiteszi a rókát a fürdőben...

Elég vegyes érzelmekkel ért utol az álommanó.

A tekergés vége ennyi lett: