Az átvizsgálás egész szépen ment, megmutattam a folyadékos szatyorkámat, a többieket sem vetkőztették le, ellenben néhány utassal, akinek az övet ki kellett venni a nadrágból, meg akinek olyan sarkú cipője volt, azt is le kellett venni. És jött az első pofára esés. Egyesek kézi pottyász címszóval fél szekrénnyi bőröndöt cipeltek, úgyhogy a fiúk mondták, simán elfért volna nekem is a nagyobb hátizsák. Amit amúgy is hosszú küzdelem után szereztem vissza egy ismerőstől, de ez már egy másik történet.

A repülőn derült ki,  hogy Á a tranzitváróban hagyta az ásványvizét. Sebaj, legfeljebb a repülőn nem iszunk. A barátnőm se ért ki, így nem volt, akitől elköszönjünk, mert Lütyő épp csak annyira állt meg, hogy kidobjon.

Érdekes, hogy gyerekként ültem utoljára repülőn, de most annyira nem izgatott. Lehet a két óra alvás miatt?

Ezzel mentünk. A múltkori blogot olvasva, igyekeztünk úgy helyet foglalni, hogy ne vegyenek körbe a leírt alakok. Pufimacit kipipáltuk, a másik oldalra ült. Mögöttünk senki. Egy darabig. Aztán megérkezett holland anyu két gyerekkel. Na bumm. Gondoltam a két órát csak kibírom. Mivel tiszta párás idő volt, így elég hamar elszundítottam, miután konstatáltam, hogy semmit nem látok. Á is hasonlóan tett, egyedül T-boy nem aludt. Arra ébredtem, hogy valaki rúgdossa az ülésemet. Aztán a kiscsaj hisztizni kezdett. Még jó, hogy a leszálláshoz készülődtünk, különben kiosztottam volna anyut is, meg a gyereket is. Eddigre kedvenc barátom is megjött, úgy fájt a fejem, hogy csak na!

A landolás sima ügy volt, a gép Eindhoven repterére érkezett. Mivel az első napunk kötetlen volt, így bebuszoztunk a belvárosba, ahol szomorúan konstatáltuk, hogy semmi nincs nyitva.

Viszont a hollandoknál vannak érdekes dolgok. Például az utcai wc. Diszkrimináció felső foka, csak pasiknak.

 Aztán itt a behajtani tilos tábla. Erről az jutott eszembe, hogy azzal kellett szembesülnünk, hogy nemzeti ünnep van, alig van valami nyitva. Ráadásul alkoholos italokkal 11 előtt nem szolgálnak ki. 

Ami viszont nagyon szuper, hogy mindenhova bringával mennek, s ott is hagyják. Nem úgy mint nálunk. Minden városban kismillió ilyen bringa tárolót láttunk. Mondjuk néhány helyről eléggé izgalmas kivadászni a biciklit. Az is nagyon tetszett, hogy országszerte a külön vannak kialakítva a kerékpárutak, még véletlenül se ütik el a gyalogost az osztott kerékpársávon, mint Magyarországon. A bringások mindenütt előnyt élveznek az autósokkal szemben. Kiskosztümben épp úgy, mint bevásárló kosárkákkal tekernek le, s fel. És türelmesek! Az autósok is. Mindenütt! Nincs dudálás, tülekedés, kiállják a leghosszabb sort is. Nos, az ott töltött néhány nap alatt ezt a mentalitást sajnos nem sikerült magamévá tenni, pedig azt hiszem rám férne!